„Hazudsz, hamis vén ember, mert Zrínyit soha egyetlen fillér sem illette az áruló vagyonából,…”

Egy rejtélyes és sötét eset körülményei. Árulás és politikai gyilkosság.

A Katzianer-ügy (2.)

1537 – 1539

A dédunoka (a költő és hadvezér Zrínyi Miklós) véleménye a Katzianer-ügyről.

A Katzianer-ügy, az áruló meggyilkolása – s ebben Zrínyi Miklós szerepe – kétes foltot ejtett a becsületén. Az, hogy a király – I. Ferdinánd – őt különösen kiemelten kezelte és szerette, azt a korabeli források is megjegyzik. S ez a kiemelt figyelem volt az, amely Zrínyit ez ügyben igyekezett is tisztázni.

Tény, hogy az ifjú Zrínyit 1529-ben, a bécsi ostromban mutatott hősiességéért magának a császárnak, V. Károlynak a parancsára avatták aranysarkantyús vitézzé. Azt is láttuk, hogy Forgách Ferenc igen elítélően nyilatkozik róla, súlyos jogtalanságnak – egyenesen Zrínyi erkölcstelenségének tulajdonítva – Johannes von Katzianer megölését. Más történetírók azonban igyekeztek Zrínyit ez alól tisztázni. A családi historikus – nyilván elfogult volt – de abban talán a lényegre tapintott, amikor azt írta:

„Zrínyi, akinek a török nevénél soha semmi nem volt gyűlöletesebb, megvetvén lelkében a gonosz tettet (mármint Katzianer árulását), két értelműen nyilatkozott és azt színlelte, hogy hajlik az invitálásra…”; vagyis elhitette az árulót, így csalta tőrbe, nem másért mert az volt a király kívánsága – és ez szolgálta a haza javát is – hogy az árulót pusztítsák el (véli Forstall). A Habsburg-házhoz való jó szándékát és király hűségét ezzel kétségtelenül újra bebizonyította a horvát gróf. Ennek fényében - de ne feledjük, hogy lényegesen hangsúlyos szerepe volt már a szigetvári hősi vége előtt is az ország védelmében – talán nem véletlen, hogy az 1554-ben kiállított csáktornyai adománylevélben is az uralkodó olyannak nevezi a grófot, aki kiemelkedik hűségével és katonai erényeivel, tehetségével, nem csak a kortársak – de úgymond – „az elmúlt korok hősei közül is.”

Akárhogy is vitézkedett azonban Zrínyi Miklós erőszakos és ragadozó természete nem maradt (s nem is maradhatott) rejtve. S ennek megítélésében sokáig kardinális pont volt szerepe Katzianer meggyilkolásában. Jóval később, amikor a dédunoka, a költő és hadvezér Zrínyi Miklós (1620-1664) könyvtárát megvizsgálták és kutatták, abban fellelték egy olasz történetíró Paulus Iovius – azaz Paolo Giovio – egyik munkájában, amely 1578-ban jelent meg Bázelban (Historiarum sui temporis libri XLC.), annak egyik könyve (XXXVI. könyv végén) is arról írt, hogy a horvát grófot az áruló vagyona késztette a gyilkosságra…

Erre a dédunoka saját kezű bejegyzést írt e könyvébe, a vonatkozó részre: „Mentiris falsissime senex, quia nunquam vel nummum attigit Zrinius proditoris, vide Istvanffium.” – azaz: „Hazudsz, hamis vén ember, mert Zrínyit soha egyetlen fillér sem illette az áruló vagyonából, lásd Istvánffyt.”

Fogadjuk itt meg a költő és hadvezér Zrínyi Miklós tanácsát és lássuk – az elítélő krónikások után – mit is ír a „Magyar Livius”-nak mondott Istvánffy Miklós minderről: „Hogy bebizonyítsa azokat a tévedéseket, akik azt merészelték állítani, hogy Katzianer birtokait az uralkodó annak jogtalan megöletéséért juttata Miklós grófnak, a király törvényben nyilvánította ki, hogy Katzianert bűnösnek találták és joggal ölték meg, s nem annyira az Eszéknél tanúsított dicstelen és káros magaviselete miatt vagy azért mert sorsára hagyta a sereget, hanem inkább azért, mert súlyos bizonyítékok és saját kezű levelei szólnak amellett, hogy átpártolás és szökés bűnét forgatta fejében.” (Megjegyzendő, hogy amint a kortárs Forgách Ferenc javarészt elítélően beszélt Zrínyiről, addig Istvánffy Miklós pozitívan ítélte meg cselekedeteit.)

"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”
Történelmi és kulturális oldal.

lásd. Zrínyiek a magyar és horvát históriában. szerk. Bene Sándor és Hausner Gábor. Bp. 2007. 364-366.

egy különös kép - találkoztunk már ilyennel -

Zrínyi Miklós, mint landsknecht-kapitány... egykorú metszet