Temesvár módszeres ostromának kezdete: Castelluvio spanyol kapitány bátor lélekjelenléte és hősi halála…

1552. július 3-án megtörténik az első török roham a vár falai ellen, amely azonban véres küzdelemben összeomlik. Mindkét oldalon óriásiak a veszteségek.

1552. július 2-án egész napon át lőtte a török tüzérség Temesvárt. Az úgynevezett Sziget-városból a keleti védműveket és a várkaput lőtték, míg a második irány az északi kapuzat, illetve harmadszor a vár északi fala végig célpontja volt a topcsiknak. A nehéz – 13 és fél kilogramm tömegű – lövedékek záporozása (a törökök a falakat törték, de célozták a vár tornyait és kiemelkedő részeit, valamint lőttek a falakon mozgó védőkre is) és az ágyúk egész napos bömbölése demoralizáló volt…

Legalább is a várvédelembe beosztott cseh zsoldosok annyira megrémültek, hogy nyomban ki akartak vonulni, csak Losonczy István erélyes fellépése gátolta meg őket ebben. Losonczy főkapitány pontosan tudta, hogy a hevenyészet vagy még oly védművekkel, falakkal és palánkokkal nem rendelkező Sziget-várost nem védheti, ezért lángba borította és visszavonult egész katonaságával a várba. A törökök azonban még időben eloltották a fellobbantott tüzeket – így a városka házai és épületei megfelelő fedezéket biztosítottak a számukra, ágyúikat már sokkal közelebb vonhatták és folytathatták a heves tüzérségi csapást a várra. Még ekkor sikerült Losonczy Istvánnak futárt küldenie Castaldo őrgrófhoz jelentve, hogy a török már rohamhoz készül…

Július 3-án valóban felkészültek a törökök, hogy az előző nap folyamán tört keskenyrésbe benyomulva – a keleti falon a kapu mellett – egyetlen rohammal elfoglalják a várat. A nikápolyi bég, Musztafa Tenbel parancsnoksága alatt indult meg a roham – a török gyalogság, köztük a janicsárok – nagy tömegei és több hullámban ismételték meg a támadást, de az itt védekező spanyol zsoldosok és magyarok olyan keményen visszavetették őket, hogy veszteségeik ellenére sem sikerült betörniük, sőt véres fejjel meghátráltak.

Ekkor azonban Musztafa nikápolyi szandzsákbég a visszavonulókat puskásokkal várta és irgalom nélkül lelövette, aki meghátrál. Újra és újra – lankadás és szünet nélkül – támadott a török. Musztafa bég hamarosan a rohamozók élére állt, hogy személyes példájával biztassa őket. A törökök betörtek a résen, a sáncaikba húzódó spanyol gyalogosokat is kivetették, akik pánik szerűen menekülni kezdtek. Csak bátor kapitányuk, Castelluvio lélekjelenlétének köszönhető, hogy sikerült ebben a helyzetben fordulatot venni. Castelluvio a menekülő spanyolok elé állva, velük szemben kivont kardjával a benyomuló török sokadalom ellen támadt, amelyet látva spanyol katonái is követték, ekkor a váratlan spanyol ellentámadást látva Losonczy nyomban erősítést küldött, számos magyar hajdú omlott rá még a betörő törökre, és sikerült is véres harc árán kiszorítani őket. A küzdelem négy óra hosszan át tombolt: becslések szerint csak ekkor közel 2-ezer török esett el, míg a védők is 150 katonájukat elvesztették (nem is számítva a sebesülteket).

A küzdelem azonban ezzel még nem ért véget a sáncok és a falak fedezéke mögül élénk lövöldözés kezdődött. S ez is nagy veszteségeket okozott. Musztafa bég ki az előző kudarcába nem nyugodott bele, most is a török tábor élén rendelkezett a csapatai összevonásáról és megerősítéséről, amikor a várból mellen lőtték, nyomban összeesett. A janicsárok ekkor megújították a rohamot a várfal ellen, amely még az előző támadásnál is hevesebb volt. Losonczy István is az elsők között küzdött és bátran bíztatta a védőket. A küzdelem hevében elesett a bátor spanyol kapitány, Castelluvio is. Az öldöklésben és a nyári nap hevében kimelegedvén mind sisakját, mind mellvértjét lecsatolta, hogy egy kissé megtörölközzön, amikor egy rejtekből tüzelő janicsár jól célzott lövéssel szíven lőtte, azonnal meghalt. A parancsnok halálát bosszulandó a védők kitörést intéztek a Sziget-város rész romjai között meghúzódó törökök ellen, s egészen estig kaszabolták őket. Castelluvio holttestét katonai tiszteletadással Losonczy István főkapitány annak a bástyának az oldalában temettette el, ahol elesett.

A harc az éjszaka folyamán újra fellángolt: a keleti kapu előtt húzódó palánkot és sáncot a törökök elvesztették, de aztán újra visszafoglalták. A védők behúzódtak a vár falai mögé és a beomlott rést gerendákkal és kövekkel elreteszelték valamint az összes kaput elfalazták.

A következő napon – július 4-én – az ostromlók megkezdték a várat övező mocsaras ingovány vízének lecsapolását. A nagy hőségben az azt tápláló közeli Béga és Temes vize is apadt, így a lecsapolási és víz elvezetési munkálataiknak ez is kedvezett.