"ha ezen csendességben lesznek ti kegyelmetek, nyilván elvesztitek mind az országot, mind minket"
Egy kis csend? Losonczy üzenete Temesvárról.

1552. július 11-én (vagy 12-én) amíg a tűzszüneti megállapodás érvényben volt az ostromlott Temesvár védői és a törökök között, Losonczy István főkapitány több üzenetet is sikerrel kiküldött...

A tárgyalások tétje a vár ostromának felhagyása volt – amelyre a török hajlandónak mutatta magát – az adófizetés és behódolás elfogadása esetén. Mindez azonban csak időhúzó és semmi beszéd volt. A török vezírpasák nem csupán Temesvárra jöttek – volt azoknak más célja is. Losonczy pedig semmi mást nem kívánt ezen kicsiny idő alatt, mint a török tüzérség által súlyosan rongált védművek felújítását, s ugyancsak ilyen fontos volt, hogy hírvivőket (s hozókat) küldjön ki a segélykérő üzenetével mind Castaldohoz, mind Báthory András erdélyi vajdához.

Nagyváradon, Gyulán és Lippán is nagyobb erők álltak – akik már mozgásukkal is zavarhatták volna a török ostromtábort, s ha egyesült erővel megindulnak nagyobb lehetőséget adnak Temesvár megmenekülésére. Losonczy így szólt Báthory Andráshoz:

"ha ezen csendességben (vagyis nem mozdulnak a vár felmentésére) lesznek ti kegyelmetek, nyilván elvesztitek mind az országot, mind minket" A délvidéki főkapitány vádlóan szólt arról – s ebben teljesen igaza volt – hogy a lippaiaknak, s vezetőjüknek a spanyol Aldanának kellene mozdulnia (láttuk – Castaldo szigorúan parancsba adta ezt, de „Nagykampó” még a küldött segítséget sem engedte be Temesvárra, hanem mind azt, mind a gyulaiak segélyét magának lefoglalta).

Aldana és Losonczy személyes ellentéte közismert volt – maga Losonczy nevezte a spanyol „főtábormester”-t így: „ama féltékeny lator.”

Losonczy István végül hozzátette: „Írjon kegyelmed egészsége felől, mi egészségben vagyunk és vígan várjuk az órát, amelyben meg kell fizetnünk az utolsó adósságot."
Az egészség is ingatag és múló dolog lehet – főként ha az emberfia ostromlott falak között küzd a veszedelemmel...

Július 12-én véget is ért a tűzszünet. A vezérpasa Kara Ahmed is újra gondolta a haditervét, s immár a Béga vizének elvezetésével, a mocsarak és ingoványok megcsapolásával és töltés építéssel jóval közelebb jutott a vár északi oldalához, a kapuzat melletti földbástyához. A közelből összpontosított tüzérségi tűz hatására ez a bástya annyira „elromlott”, hogy már ekkor hajnali rajtaütést kísérelt meg ellene a török.

2.000 ostromló katona a legnagyobb titokban és zajtalanul közelítette meg a védművet – ahol spanyol katonák voltak védelemre osztva –, a jelre nagy harci zajjal támadásra indultak, s rövid kézitusa után el is űzték, vagy levagdalták a zsoldosokat. Losonczy személyes lélekjelenléte és azonnali segítsége mentette meg a helyzetet és vetette vissza a váratlan támadást. Sebtében új sáncokat emeltek a lerontott földbástya mögött, hogy ennek fedezékéből lövöldözzék le az előmerészkedő törököket.

Azon a napon mindez csak a kezdett volt. Hamarosan a Sziget-város felől is többszörös hullámban megindult az oszmán-török had támadása. S bár Losonczy maga tört ki egy különítmény élén s vetette hátra a janicsárokat, a támadók harci kedve nem tört meg, a vár alatti szigetecskét is megszállották ott hevenyészett töltést - „kastély”-t, halmot – hánytak, amelynek tetejéről puskával, később néhány kisebb ágyúval is jó ideig zavartalanul tüzeltek a védelemre. Olyan heves puska- és ágyútűz tombolt, hogy a török krónikás – Dzselálzádé Musztafa – azt írta: "az ágyúkból mintha eső esett volna", - az is megesett, hogy az egyik török fővezér, Kara Ahmed pasa alól ellötték a lovát, neki magának azonban baja nem esett. A védők mindenütt visszaszorultak a várba.

Temesvár - ahogyan a török miniatúrafestő látta anno.