1554-Hadikrónika

1554

 

   
Az év elejétől 

 

  

SZIGETVÁR: Dersffy Farkas szigeti kapitány a vár adóztatási körzetét még az 1553-as évinél is jobban kiterjesztette. Kíméletlen eszközökkel szinte az egész török által meghódított Baranyára, Somogyra é sTolnára jártak adót szedni nem kevés összetűzéssel a törökökkel. 117 helység számára tette kötelezővé a várnak való adózást. A kisebb falvak kizárólag cenzust fizettek, telkenként átlagosan 50 dénárral számolva. A nagyobb települések egy összegben, „summában” fizettek. Így pl. Harsány, Nagyfalu, Kisharsány, Szántó, Babócsa együtt 150, Mohács 100, Kölked 16, Báta pedig 90 forintot. Az eredetileg is Szigetvárhoz tartozó vártartomány 13 faluját még jobban megadóztatták. A kötelező cenzus mellett itt behajtották az ajándékot, a kilencedet, a robotot, valamint számos egyéb földesúri haszonvételt is. Sőt beszedték maguknak az egyházi adót és az állami rovásadót a „dica”-t is.

 

 
Az év elejétől   

 

SZIGETVÁR ÉS KÖRNYÉKE: Dervis pécsi bég rendszeres portyákat végzett Szigetvár környékén, s a jövedelmet biztosító helységekben pusztítottak, raboltak. Több összecsapás is volt a Szigetvári katonákkal, köztük igen véresek is.

 

04. hó   

 

SZIGETVÁR: miután Tojgun budai beglerbég ismételt panaszleveleinek semmi foganatja nem volt áprilisban a magyarországi török csapatok parancsnokai komolyan mérlegelték a Szigetvár elleni támadást. Áprilisban a pécsi Dervis bég környezetében nyíltan hangoztatták, hogy „aratásban Szigetet megszállják”.

 

   
   
   
06-hóig   

 

SZIGETVÁR VONALA, DRÁVA ÉS SZÁVA KÖZE, POZSEGA (Požega) VIDÉKE, VARASD (Varaždin), VERŐCE (Virovitica), CSÁZMA (Čazma) TÉRSÉGE: a boszniai pasa, a klisszai és a hercegovinai bég harcosai tűzzel-vassal dúlták a felsorolt területeket.

 

 
   
Nyár elején   

 

PÉCS: nyár elején Pécsett is volt csapatösszevonás: öt bég fegyveres népe vonult fel, s 14 ágyút vontattak a városhoz. István deák és a csurgói provisor levélben jelentették ezt Szele Jakab kanizsai várnagynak, s hozzáfűzték:
Pécsre várják még a boszniai és a budai pasákat is, hogy Szigetvár és Babocsa ellen vonuljanak. „Bizonnyal én rá várom az várra (ti. Szigetvárra) az tereket – jelentette –, ha megszállják a várat, bátor se lüjék és ostromolják, csak alatta üljenek, mi magunk kihalunk belőle. Két halál előttem: egyik a döghalál, másik az ellenség.”

 

1554-ben azonban nem került sor török támadásra Szigetvár ellen.

 

   

   
08.hónap eleje

 

SZIGETVÁR: Dersffy Farkas 1554 augusztusáig volt várkapitány. Valószínűleg ekkor meghalt. Eltemették Szigetváron. Közvetlenül Kerecsényi László (az újonnan kinevezett várkapitány) megérkezése előtt Dervis pécsi szandzsákbég több véres csatát vívott a szigeti vitézekkel. Akadt olyan nap, amikor a felek háromszor is összemérték fegyvereik erejét. A kémjelentések Pécsen összevont nagyobb katonai erőről, sőt Eszék térségében egy nagy tatár had táborba szállásáról is tudtak.

 

08. 12.     

 

Kerecsényi Lászlót várkapitánnyá nevezték ki. Ettől kezdve állandó építkezések kezdődtek a várban. Elsősorban a vár körüli ingoványt „mélyítették”, s ezzel egyidejűleg Panka Máté építész vezetésével a királyi kamara költségén a vár és a város falainak és bástyáinak építésén dolgoztak.

 

A várkapitányt az egyre forróbbá váló légkörben Sziget várának és városának falai között dühöngő járvány, a „döghalál” fogadta. „Itt a halál erősen vagyon, naponként az várba és városba… Immár kevés héja, hogy ezer ember halt meg.” – jelentette.

 

A királyi biztosok arra utasították, hogy „a vár és a város építéseit amennyire lehetséges végeztesse és folytassa… a sáncokat és az árkokat úgy hagyni, ahogy vannak, veszélyes.” A várkapitány nagy lendülettel, lelkiismeretességgel és hozzáértéssel végezte a vár munkáit. Panka Máté építész mellé Zrínyi Miklós segítségül küldte Panka Márkot, aki a várnak két új nyugati fekvésű bástyát épített. A palánkok favázát ácsok és kovácsok javították, a földmunkát és a sövényfalak fonását, tapasztását pedig jobbágyok végezték. Az erődítési munkálatokat annyira jólsikerültnek találta Kerecsényi, hogy jóleső büszkeséggel írta: „Amikor őfelsége pallérja meglátja az én bástyáimat… nem kell szégyenkezni.” Viszont a vár fegyverzete már nem volt ilyen jó.

 

Szigetvárban 1554 nyarán csupán 25 ágyú volt, de csak 2 db volt nagyméretű, a többi csupán falkonéta, falkon és sugárágyú és egy mozsár volt. A tűzfegyvereket 195 db szakállas puska és 12 puska egészítette ki. A komisszárok nagyon meg akarták növelni a fegyverek számát. Plussz 16-20 falkonéta, 4 nagy sáncromboló ágyú, 1000 szakállas puska, 500 puska 1000 hosszú, német lándzsa kellett volna még szerintük. Még négy tüzérnek a várba rendeléséről is szó volt.

 

A vár amúgy is szerény jövedelmét a pusztító járvány mellett az egyre vadabb török dúlás is aggasztó mértékben csökkentette. Ráadásul I Ferdinánd király a pécsi püspök birtokait Szigetvár helyett Tahy Ferencnek juttatta, s a várnak csak az egyéb szolgáltatások és püspökség dézsmái jutottak. „A jövedelem, ha tízszer ennyi volna is, kevés lenne, mert annyi sziksége vagyon e háznak” – panaszolta. 1555 nyarán a katonák egy része már koldulásból tengette puszta életét. Fizetetlen, éhező katonaságát keserű szájízzel jellemezte Kerecsényi: „Már semmit nem hiszen, semmi szép szónak….”

 

Új katonai rendtartással kívánták biztosítani és megszilárdítani a fegyelmet. A gyalogos vajdák garázda hajdúit közvetlenül Kerecsényi parancsnoksága alá rendelték, akit nyomatékkal arra utasítottak, hogy zabolázza meg fegyvereseit.  A hadinépet pedig szigorúan eltiltották a parasztok zaklatásától, sanyargatásától és megkárosításától.

 

A végváriaknak, kivált a dunántúliaknak, igen fontos részét képezték a délszláv hajdúk, akik a balkáni török hódítás elől menekültek Magyarországra a XVI. század során. Gyorsan elmagyarosodva gyalogos katonaként szolgáltak a végeken. Egy-egy vajda parancsnoksága alatt csapatban szegődtek a várak szolgálatába. Így Szigetváron is külön emlegették a hajdúk két csapatát. Általában ott szokták elhelyezni a hajdúkat, ahol az ellenség első csapásait várták. Szigetváron is a város két kapujának az őrizetét látták el. Kapcsolatuk a vár kapitányával legtöbbször lazább, mint magyar bajtársaiké. Szigetváron 1554-ben közvetlenül Kerecsényi László kapitánynak rendelték alá a két vajda alatt szolgáló hajdúcsapatot. Hajlamosak voltak önkényeskedésre, féktelenkedésre, nemegyszer indultak kegyetlenül vérengző portyákra. A törökök egyik legádázabb ellenségeinek bizonyultak.

 

Kerecsényi László 1555. 12-hóig szolgált, de csak 1556 februárjában távozott el a várból.

 

08. 12 után     

 

1544-ben Kerecsényi László segítséget kért Kanizsáról, Csányi Ákos tiszttartótól, mert az ő készleteik a harcok során teljesen kifogytak. A pécsi és az eszéki törökök ugyanis Bayram bég vezetésével 14 ágyújukkal megostromolták Szigetvárt és Perneszy Egyed hadnagyot is megölték.

 

   
   
10. hóra   

 

SZIGETVÁR: októberre „a darabontok (gyalogosok) nagyobb része mind kihalt az várból, az többi pedig, az kik meg nem haltak, ez korig is betegek és óránként halnak, annyira, hogy az ház igen megfogyatkozott. A szolgáló lovag nép is igen hal.” Végül már egyetlen tüzére sem maradt! Ráadásul a vitézek hosszú hónapok óta fizetetlenül tengődtek, fegyelmezetlen, garázda életre kényszerültek.

 

Nem ismerjük a vár ekkori fegyveres erejét, de a királyi biztosok a katonaság számának gyarapítását javasolták, mivel a vár őrsége „kevés és rossz”. Oly mértéket öltött már a katonák körében a szökés, hogy Kerecsényinek a kapukat is őriztetnie kellett.

 

A vár palánkfalai leromlottak, a vizesárkok nem eléggé szélesek, a sáncok pedig már átjárhatóak voltak. A víz mellé épült palánkvárak egyik átkának bizonyult, hogy favázuk könnyen korhadásnak indult, a gerendák kidőltek s a földdel töltött falak leomlottak. Ezért a palánkok állandó gondozást igényeltek.

 

 

 

1554-1555. évben 

 

  

Az 1554-1555. évben a dunántúli végvári katonaság összlétszáma:

 

8420 gyalogos,
5997 lovas és
727 naszádos volt.

 

A várak egy részének katonaságát – így Győr, Tata, Pápa, Devecser, Csesznek és Tihany őrségét – már egészen Ausztria fizette.

 

Nádasdy Tamás főkapitány a Duna és a Dráva közti erősségeket az alábbi kategóriákba csoportosította:

 

1.    Várak (castrumok):

Győr, Tata, Palota, Csesznek, Szentmárton, Ugod, Pápa, Kesző, Döbrönte, Devecser, Somlyó, Vázsony, Tihany, Sümeg, Csobánc, Szigliget, Tátika, Rezi, Szentgrót, Zalavár, Komár, Berzence.

 

2.    Kastélyok (castellumok):

Szentgyörgy, Marót, Kéthly, Mére, Lak, Csákány, Korotna, Sulyok, Szemnyér, Mesztegnyő, Bajom, Kapos, Sziget, Szentjakab.

 

3.    Erődök (fortalitiumok):

Asszonyfalva, Sitke, Bér, Egervár, Kéménd, Peleske, Kanizsa, Csurgó, Muraszombat, Rum, Hídvég, Kapu, Vasvár.

 

A teljes végvári rendszer költsége évente 761 766 forint volt, melyhez Ausztria évi 118 496 forinttal járult hozzá.

 

Királyi zsoldon tartották az alábbi csapatokat:

 

Pápán           200 lovas és 200 gyalogos  17.544 forintért,
Devecseren  150 lovas és 100 gyalogos  10.878 forintért;
Tihanyban      40 lovas és   50 gyalogos    3.825 forintért;
Cseszneken   20 lovas és   50 gyalogos    2.775 forintért;
Varsányban   40 lovas és    50 gyalogos   3.825 forintért;

 

Nádasdy Tamás dunántúli főkapitány parancsnoksága alatt tartalékként 500 lovas és 500 gyalogos 19.551 forintért.

 

Az ország öt legfontosabb végvára őrségének létszáma 1554-1555-ben:

 

Komárom őrsége       1183 katona (400 német gyalogos, 627 naszádos, 156 huszár)
Győr őrsége                913 katona
Eger őrsége                858 katona
Gyula őrsége              715 katona
Szigetvár őrsége        600 katona

 

Három magyar végvár egyévi zsold szükséglete:

 

Komárom   85.776 dukát
Győr           42.201 dukát
Szigetvár    24.720 dukát

 

A komáromi várban szolgált magyar katonák havi járandósága:

 

Várkapitány                    50 dukát
Kapitány                           8 dukát
ehhez 6 ló tartására      18 dukát
Zászlótartó                      8 dukát
Lovassági dobos              6 dukát
Trombitás                         6 dukát
Lovas katona (huszár)    3 dukát
Gyalogos tizedes             3 dukát
Gyalogos katona              2 dukát

 

Egy német gyalogos zsoldja ugyanekkor 8 forintot tett ki. A többi tisztségeknél is hasonló volt az arány.

 

1554-ben EGER:

A sérült várvédő egri katonáknak annyira vontatottan fizették ki a segélyt, hogy javarészük még 1554-ben sem látott egyetlen dénárt sem belőle. Ezért ekkor már úgy volt kénytelen rendelkezni az uralkodó, hogy az ostrom óta elhunyt vitézek jussát majd örököseinek adják ki. I. Ferdinánd király 1554-ben a vár ostromában részt vett minden szegénysorsú katonát élete fogytáig mindennemű adófizetési kötelezettség alól mentesített.