„commilitones et fratres… communitas equitum et peditum”

„Társak és testvérek”

Primus inter pares, a „katonai demokrácia” vége a magyar végeken.

Avagy a „társak és testvérek”, a vitézlők közössége –– és a kapitányok kinevezésének a joga a magyar végeken a XVI. század derekán.

1554. augusztus 12-én kelt királyi rendeletben utasítják Kányaföldi Kerecsenyi László szigeti kapitányt, hogy a zsoldba vett 400 puskás gyalogos fölé maga nevezze ki a parancsoló tiszteket…

A korabeli források tanúsítják, hogy a XVI. század derekán egye általánosabbá vált, hogy az Udvari Haditanács utasította az egyes főtiszteket, hogy az alárendelt várakban, erődítményekben maguk nevezzék ki a kapitányokat és tiszteket a vitézlők élére.

Ez azért érdekes, mivel mindaddig megfigyelhető volt a „primus inter pares” – vagyis első az egyenlők között elve, tudniillik az, hogy egy-egy katonai közösség maga emelt választással, avagy közfelkiáltással egy-egy tisztet önmaga sorából. Ezek a megválasztott kapitányok vagy alantas tisztek, hadnagyok, vajdák közvetlenül annak a csoportnak voltak előjárói, amely megválasztotta őket. Ha egy-egy ilyen tiszt áthelyezésre került, akkor leggyakrabban mentek vele az alárendelt katonái is, nem kis gondot okozva ezzel egy adott végvár védelmében…

Ezeken a szokásokon igyekezett az Udvar és a Haditanács változtatni a XVI. század derekán. Arra törekedtek, hogy a tisztek szabad választási jogát megszüntessék és ezt a jogot az adott vár vagy erődítmény főtisztjére, parancsnokára, avagy a végvári kerület parancsnokára, a főkapitányra ruházzák át.

1554. augusztus 12-én, a Szigetvárba küldött királyi utasítás szerint a parancsnok – ekkor Kerecsényi László – „négyszáz válogatott puskás gyalogost tartson és ezek élére derék és hű kapitányokat helyezzen.” E kérdésben minden jog a főkapitányra hárult, s ezek az udvari utasítások továbbra is meg-megismétlődtek.

Ugyancsak az 1554-es esztendő rendelkezéseiben láthatjuk, hogy a dunántúli területek végvárainak tiszti kinevezéseit a Győri Főkapitányság – mint a Dunántúli Főkapitányság – jogkörébe utasítja a király.

Egerben szintén ebben az esztendőben, Bornemissza Gergely várkapitány – a király engedélyével – kinevezi Gyimest és Fülöpöt az egri gyalogok kapitányának.

A várkapitányok és főkapitányok általi tiszti kinevezési jogkör azonban nem vágta el olyan gyorsan a katonai közösségek és testvériségek – commilitones et fratres – „demokratikus” intézményét. Amikor 1556-ban a királyi Sziget élére új kapitány kinevezése ügyében a királyi megbízott, Gersei Pethő János megérkezik utasításában az áll, hogy a szigeti katonák századosok és tizedesek és a vitézek közösségével tárgyaljon a kérdésről. Szigetvár esetében ekkor azt láthatjuk, hogy néhány év múltán – már gróf Zrínyi Miklós főkapitánysága idején, egészen pontosan 1563-ban – ugyancsak az az utasítás jön le a Haditanácstól, hogy a főkapitány minden katonai kinevezés és pozícióból való elmozdítás jogkörével bír az alárendeltjei tekintetében, és minden katona és tiszt a főkapitánynak engedelmességgel tartozik. Ugyanebben az időben vannak hasonló parancsok más végházak kapitányaihoz, mint például Balassa Ferenc diósgyőri kapitányhoz stb. Ez a jogkör eléggé széles volt, de a kinevezések vagy elmozdítások kérdésében a vitás kérdéseket – a végvári katonai bíráskodás és jog tekintetében – a hadiszék elé lehetett vinni.

A későbbiekben – a XVII. században – azonban már ez a gyakorlat is megváltozott annyiban, hogy „a várkapitányok kinevezési jogát törölték. Azontúl a haditanács útján a király nevezte ki az alsóbb rangú tiszteket is. Ez az új szokás a magyar főtiszteknek nem nagyon volt inyökre. Alaghy Menyhárt generális, valamint a felső-magyarországi generalátusban utódja: Forgách Miklós a velük folytatott alkudozások alkalmával azt kívánták, hogy a tiszteket a régi szokás szerint ők nevezhessék ki.” Az új szokás azonban nem változott – eztán a kerületi generálisok, avagy főkapitányok ajánlották a tiszteket, szokás szerint hármat egy-egy posztra, ha nem volt ennyi jelölt, akkor csak egyet-kettőt. „1654. évben például a király Csáky és Mansfeld ajánlatára Nagy Ferenczet tatai gyalog vajdának nevezte ki. Mansfeld ez alkalommal a királynak azt írta, hogy Tatán senki sem akar szolgálni. A megüresedett vajdaságra egyetlen pályázó sem akadt! Azért a szokásos három jelölt helyett csak egyet terjesztettek föl kinevezés végett. A 17. század második feléből tömérdek gyalogos vajdának a kinevezésével rendelkezünk. A kinevezetteket régi magyar szokás szerint a tisztükbe ünnepélyesen iktatták be. A beiktatás alkalmával kapták meg a zászlót és a dobot.”

Sz. M.

"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”
Történelmi és kulturális oldal.

Somogyi Győző illusztrációja.

 „…pedites 400 sclopetarios bonos, lectissimos et in disciplina militari exercitatos teneat. Et his praeficciet capitaneos strenuos et fideles viros.” A forrás szövegében hangsúlyosan szerepel, hogy közülük emeljen ki – de a várkapitány – vezető tisztet. (Köz.pénz. levélt. Hung. 14347. fasc.) A tisztek kinevezése és elmozdítása kérdésében minden döntés a várparancsnok feladata: „universi antem milites tam equites, quam pedites cum capitaneis suis debebunt ipsum Ladislaum Kerechényi praefectum, tanquam summum capitaneum ipsorum in omnibus licitis et honestis et signanter his, quae ad incolumitatem eius loci spectant, audire et ipsius imperata facere, quemadmodum hoc de jure militari fieri solet et debet.”

„Articuli et conditiones inter equites et pedites, qui intra Danubium et lacum Balatini existunt: ’ut capitaneos peditum non alius conducat, quam Sfortia, qui illis praeerit.” (Köz.pénz. levélt. Hung. fasc. 14388. 1554. augusztus 12.

„…cum egregio etc. Marco Horváth capitaneo, caeterisque deinde centurionibus, decimviris et militum universitate in Zigeth existentium seorsem nostro loco et nomine tractandis etc.” (Köz.pénz. levélt. Hung. 14337 fasc. Gersei Petheő János instructiója.)

Forgách Miklós például 1631-ben e dologról így írt: „ut liceat mihi pro consuetudine veteri inferiores capitaneos equitum ac peditum conferre.” (Köz.pénz. levélt. Hung. 1631. Articuli.)

vö. Takáts Sándor: A magyar gyalogság megalakulása. Bp. 1908 (reprint) 54-60.