1555-Hadikrónika

AZ 1555-ÖS TOJGUN BUDAI PASA ÁLTAL VEZETETT HADJÁRAT MAGYARORSZÁGON

 

A hadjárat célja a törökök politikai és katonai alapelvéhez híven, a már meghódított magyar területek biztonságának újabb várak és területek megszerzése révén való biztosítása a határok további kiterjesztése volt. Tojgun pasa eltérve az 1552-es hadjárat irányától a délnyugati határvonal oly fontos bázisának, mint Kapos, Babócsa és mindenekelőtt Sziget várának elfoglalását kísérelte meg. Itt akarták átszakítani a végvárvonal láncolatát.

 

A katonailag jól átgondolt haditerv alapján Szigetvárt nem közvetlen támadással, hanem északkeleti-keleti összeköttetéseinek elvágása, mögöttes területeinek elfoglalása, teljes elszigetelése segítségével, rövid ostrommal akarták bevenni. A hadjárat támogatására elterelő, erőlekötő és pánikkeltő szándékkal Horvátországban összevonták a boszniai erőket, sőt az erdélyi királyi hadat is semlegesítették egy Szegedre vezényelt erős török sereggel.

 

A pasa véget szeretett volna vetni a magyar csapatok portyázásainak a kiszemelt területeken, ugyanakkor biztonságosabbá kívánták tenni a Török birodalom s Buda közötti közlekedés szárazföldi és vízi útvonalát s védeni Pécs városát.

 

1555.01. 29.   

 

SZIGETVÁR: Kerecsényi László várkapitány jelentése szerint a magyar falvak parasztjai nagyon barátságtalanul fogadták a szigetvári vár magyar adószedőit: „Annyira elidegenültek az faluk, kik Pécs és Soklyós táján vadnak, hogy még csak egyet sem hajthattam semmi dologra (robotra) a várba. És dúlás nélkül pedig egy falu sem akar beszolgálni.” Helyenként még ellenszegülések is előfordultak. Január 29-én jelentette Kerecsényi, hogy „ráküldte” az egyik falura zalai Miklós nevű emberét, de „ott az pórok rá támadtak és vagy három darabontot megöltek; ezek aztán megbírták (leverték) a pórokat és vagy három házat elégettek az faluban; egyébbféle is, valahová küldünk mindenfele rá támadnak az királ ő felség e népére!” „Másfelől – írta Kerecsényi – én immáron többet égettem fel negyven falunál, semmit nem használ, ez földnek el kell pusztulnia!”

 

A kegyetlen adóztatást részben az magyarázta, hogy az 1550-1554 közti években Szigetvár védművei annyira tönkrementek, hogy szinte teljesen újjá kellett építeni azokat. Az új kapitányok alatt állandó építkezések folytak.

 

1555.01. hó   

 

HORVÁTORSZÁG: Zrínyi Miklós már januárban javasolta Szigetvár elégtelen katonai létszámának kellő szintre emelését. Egész földesúri és báni hadával az év folyamán éber figyelemmel őrködött a horvátországi végeken.

 

    
1555.02-hótól   

 

KÁRPÁT MEDENCE: februártól az év végéig pusztító, országos méretű pestisjárvány szedte áldozatait.

 

   
   
1555.03. hó   

 

HORVÁTORSZÁG: Zrínyi Miklós bán már értesült a török betörésekről és a készülődő támadásról.

 

 
1555.09. 08. és 17. között   

 

SÁRVÁR: Kerecsényi László a Szigetvári vár kapitánya még Kaposvár ostroma idején felkereste Nádasdy Tamás országos főkapitányt Sárváron, s kérte sürgős segítségét. „Sajnos ha leszakad az ég, akkor sem tudok hadinépet küldeni Szigetbe” – írta Nádasdy a találkozó után Bécsbe.

 

 
1555.09. 08. és 17. között   

 

HORVÁTORSZÁG: Zrínyi Miklós Kaposvár felmentését tervbe vette, de segítséget sehonnan sem kapott, viszont saját bánsága területéről nem tudta elvonni csapatait.

 

 
Babócsa elesésekor BERZENCE: elfoglalták a várat a törökök bizonnyal a babócsai vár elfoglalásakor. A Szalay család birtokában volt a birtok. Ők építették a kastélyból a végvárat 1543 és 1550 között. A szomszédos Babocsával, Csurgóval a Szigetvár mögött fekvő Dráva menti falvakat védte.

 

 
1555.10. 04.   

 

HORVÁTORSZÁG: amikor Tojgun pasa serege már egyenesen Szigetvár ellen indult, Zrínyi Miklós felajánlotta 300 főnyi báni lovascsapatát Nádasdy Tamás nádornak és Pallavicini Sforza tábornoknak, hogy a körmendi 900 főnyi királyi sereggel együttesen vegyék üldözőbe a török sereget, vagy intézzenek Szigetvár érdekében egy török kézen lévő közeli vár ellen tehermentesítő támadást. Terve azonban süket fülekre talált.

 

 
   
?. ?.   

 

CSURGÓ: Zrínyi Miklós a pásztó környéki összecsapás után Csurgó várába vonult, s onnan figyelte az ellenség hadmozdulatait.

 

 
?. ?.   

 

VERBÓC (?): a Verbócnál dúló pakráci aga portyázó csapatát szétverte Zrínyi Miklós.

 

  
10. 04. előtt   

 

SZIGETVÁR: Szigetvár tisztikara:

 

a várkapitány
az alá rendelt két alparancsnok: Sogovics István és Zalay Miklós
két-két várnagy
a lovaskapitány
a hajdúk vajdája
egy gyalogos alkapitány

 

A vár zászlótartója az a Bika András nevű lovastiszt volt, aki egészen az 1566-i ostromban bekövetkezett hősi haláláig hűségesen szolgálta Szigetet. A katonák többségét adó magyarok mellett akadt délszláv is bőven, mint például Ugronović, Tremecz, Sušić, Svašić, Šogović stb. Kerecsényi az adott viszonyok között lelkiismeretesen készült fel a viadalra. Ácsokat, kovácsokat és parasztokat rendelt be a várba a viadal alatti palánkjavítások elvégzésére.

 

Kellő mennyiségű élelmiszerről (kenyérgabona, hús, bor) is gondoskodott, úgyhogy a blokád alatt a mesteremberek s a paraszti munkások is megkapták a napi 4-4 cipót és valamelyes bort. A gabonaasztagokat és a szénakazlakat tűzvédelmi célból 1500 marhabőrrel gondosan befedette. A végvári harcokban nélkülözhetetlen hírszerzőrendszer megszervezéséről sem feledkezett meg.

 

Nem ismerjük ugyan a szigeti várőrség létszámát, de bizonyos, hogy csupán néhány száz főnyi lehetett.

 

   
   
10. 04-10. 09.   

 

SZIGETVÁR: a budai pasa serege október 4-én érkezett meg Sziget vára alá, miután a mintegy 8-9 km-re fekvő Görösgál kis palánkját 114 főnyi őrséggel megerősítette. A török had a várat övező tó mellett, a nyugati Háserdőtől az Almás patakig, félkörben ütötte fel táborát. Haladéktalanul megkezdték a vár felderítését s a védművek felkészültségének a kipuhatolását. Az eseményekből következtethetően az ostromra készülők meghökkentek a frissen helyreállított falak s az újonnan épült nyugati két bástya és a várat, várost védelmező széles mocsaras tó s vizesárokrendszer láttán. A pasa kb. egy havi viadalra számított, s kikiáltói révén közhírré is tétette a táborban, hogy az ostromhoz két „kastély”-t, azaz a várfal tetejéig érő föld- és faépítményt, kívánnak emelni, melyekből ágyú- és puskatűzzel akarják rombolni a védműveket, pusztítani a védőket. A vár előtt a tóparton hozzá is kezdtek a két magas domb megépítéséhez és a kapcsolódó futóárkok ásásához.

 

Kerecsényi és hadinépe nem rettent meg a létszámra nagy oszmán tábor láttán, hanem jó végvári vitézekhez méltóan naponta kitörtek a városból az ellenségre. Tojgun csapatai azonban tartózkodtak a heves összecsapásoktól s nem vetettek be nagyobb erőt ellenük. Így például a második napon is csupán 100 gyalogos puskás és 32 lovas mérte össze fegyverét a várból kiütöttekkel. „Harcunk mindennap erős volt" – jelentette Kerecsényi , – az ellenség közül „sok hala meg puska miatt”, kiknek számát Zsámboki János – bizonyára túlzottan – háromszáznak tudta.

 

De a szigeti vitéz legények a készülő két „kastélyt” sem nézték tétlenül. „Addig levénk (lövénk) rá, harmadnap, hogy eltaláltuk.” S ez bizony már jó előjel, félsiker volt.

 

A védők kitartását fokozta, hogy hamar felismerték a támadók  felkészületlenségét. „Álgyúval nem lűteté, nem akart hozzákezdeni (ti. a pasa), hogy látá az helnek erős voltát, ő magok kevés voltát, mert legfeljebb nem volt terekpórtul megválván (a parasztok nélkül) – ötezernél. Én bizony életemben nem láttam rosszabb szerrel való népet eznél… – írta Kerecsényi László – Kétezer lovag és ezer puskás megvívott volna velek.” De mivel segítség sehonnan sem érkezett, így hát maguk tették meg azt, amit az adott helyzet megkövetelt tőlük. A várparancsnok kemény fegyelmet tartott népe felett. Noha „árulók is voltak köztük” – mint jelentette később –, sikerült megakadályozni a pánikot, demoralizálódást.

 

A védők nem kis szerencséjére Tojgun táborából a várba szökött török pribéktől megtudták, hogy melyik a budai pasa vezéri sátora. „Maga bizon elég messze vala az sátor… Az ereg álgyút (nagy kaliberű ágyút) én ráigazétám – olvassuk Kerecsényi László beszámolójában –, nappal és estve hozzá lövék… az sátor felét találta. Azontúl készülni kezdett és elmene.”

 

   
1555.10. 13.     

 

Szigetvár katonasága e vasárnapi napon megünnepelte váruk sikeres megmenekülését. Kerecsényi László minden lovasának, gyalogosának és hajdújának „bátor magaviselete és vitézsége jutalmául” másfél liternyi bort és frissen sült cipókat osztatott ki. Több tiszt és katona „kitűnő magaviseletéért”, „kitűnő lovas voltáért” zsoldemelésben, pénz, termény, török fogoly s egyéb jutalomban részesült.

 

De vajon mi lehetett az oka annak, hogy Tojgun pasa egy sikeres hadjárat befejezéseként nem tett még csak kísérletet sem főcélpontja, Sziget vára elfoglalására? Az adatok ismeretében úgy tűnik, a beglerbég a helyszínen megbizonyosodott arról, hogy a természettől jól védett, helyreállított és újonnan megerősített vár rendszeres ostromához nem rendelkezik megfelelő létszámú s felszereltségű katonai erővel. Nem kétséges, hogy a hadjárat során eddig nem tapasztalt harci és ellenállási szellem s az eredményes ágyútűz is meglephette. A budai pasa seregének 1555 őszén egyedül a Kerecsényi László parancsnoksága alatt álló szigeti katonaság állott ellen a gondjaira bízott vár védelmében, sőt élt az aktív védelem hatásos eszközével is.

 

Csak a szokásos török túlzással nevezte II. Szulejmán szultán udvari történetírója a félsikerrel végződött hadjáratot „fényes győzelem”-nek. A bégeket díszítő jelzők – „farkas a vitézség küzdőterén”, „krokodilus a küzdelem tengerében”, „leopárd az öldöklés zajában”, stb. nem fedhették el a szigetvári kudarc tényét. Hogy a szultáni udvarban is valóban kudarcnak minősítették Tojgun seregének Kerecsényi László vára alatti passzivitását, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a padisah uralkodásának eseményeit s így a budai pasa hadjáratát is megörökítő Dzselálzáde Musztafa a szájára sem vette Sziget nevét.

 

 
1555.10. 25.

 

NEMESKE, azaz GÖRÖSGÁL: a török sereg kudarcára építve, rajtaütöttek a görösgáli váron s felszólították a 114 oszmán harcost, hogy szabad elvonulás ellenében bocsássák azt vissza. A védők jelző ágyúlövéseire azonban egy török segélycsapat rontott váratlanul elő. A szigetváriak félreismervén a helyzetet erősebbnek gyanították a támadókat és sebesen hazafelé indultak. De vesztükre, mert a portyázók hátba kapták őket, s török forrás szerint 64-nél több vitéz vesztette ott életét. A magyarok 19 ellenfelükkel végeztek.

 

A kölcsönt Kerecsényi László novemberben kamatostól adta vissza. A környéken hagyott 100 „daliá”-nak lest vetettek, foglyokat ejtettek és sokat küldtek halálba.

 

A görösgáli ütközetet a görösgáli kádi írta meg egy históriás énekben, Pecsevi pedig kivonatosan átvette a maga könyvébe. A tartalma a fentiektől csak néhány részletben gazdagabb. Megtudhatjuk például, hogy nem a teljes várőrség volt ekkor a várban, mert a görösgáli bég a várőrség színe-javával kinn volt még a beglerbég táborában.

 

Aztán még mielőtt a segélycsapat megérkezett volna a védők délután kiütöttek a várból és kemény összecsapásba keveredtek a magyarokkal. A felmentő sereg csak este érkezett meg. Amikor menekülni kezdtek a várbeliek támadták meg a menekülőket és ők gyilkolták le a sok szigetvári katonát és nem az a néhány lovas török, aki a porfelhőt kavarta.

 

 
1555.11.-hó elején   

 

SZIGETVÁR: megérkezett Szigetvárra a hónapok óta elmaradt zsoldpénz, de az olyan felháborítóan kevés volt, hogy Kerecsényi László elkeseredésében lemondott tisztéről.

 

A szigeti fizetetlen vitézek helytállását Bécs és a kamara urai semmire sem értékelték, mert többszöri sürgető kérésükre a mustrán kiosztott zsold oly csekély volt, hogy Kerecsényi László felháborodottan vágta az országos főkapitány szemébe: „Ez semmi, ez nem fizetés… Őfelsége lássa, hogy kit küld ide a várba, mert én bizonnyal tovább nem tartom.” Egy királyi várkapitány szájából is kemény szavak voltak ezek. Kerecsényi László pohara betelt. A kamara még a sajátjából előlegezett 1656 forintnyi zsoldot sem fizette ki részére. A vártartomány falvaiból pedig semmiféle jövedelemhez nem juthatott, mert a törökök szigorúan megtiltották a parasztoknak, hogy a várnak bármiféle segítséget is nyújtsanak. Kerecsényi László elkeseredésében lemondott és 1555. december utolján elhagyta a szigeti várat.

 

 
1555.11.-hó

 

SZIGETVÁR ÉS KÖRNYÉKE: Kerecsényi László portyázó akciót indított. A vár körüli területekre vezényelt 100 tagú, török „dalia” alakulatnak lest vetettek, foglyokat ejtettek és sokat halálba küldtek.

 

 
1555.12. 09.

 

BÉCS: Kerecsényi lemondása után 1555 december 09-én kinevezte az uralkodó gradeci Horváth Stančić Márkot Szigetvár élére, de a győri lovaskapitány csak 1556. február 13-án vonult be a gondjaira bízott vár falai közé.

 

   
1555.12. hó   

 

SZIGETVÁR: Kerecsényi László az elmaradt zsold és a vár elmaradott, leromlott állapota miatt elhagyta a várat. Ideiglenes parancsnokul Zeöld Istvánt nevezték ki, mint „locumtenens”, mivel a december 9-én megbízott új kapitány, gredeci Horváth Stančic Márk csak 1556. 02. 13-án érkezett meg a várba.

 

Közben a fizetetlen katonák közt zendülés tört ki: „Fejenként azt kiáltják: „Rabok nem vagyunk, nincs mivel élnünk, éhen meg nem halhatunk!” A katonák közül száz gyalogos elhagyta a várat és a jobban fizetett győri táborban vállalt szolgálatot. A várban maradt katonák pedig folytatták rabló portyázásaikat a környező török megszállta területeken, Baranyában, Tolnában, Somogyban. Zeöld István ideiglenes parancsnoknak csak nagy üggyel-bajjal sikerült lecsillapítani a lázongó kedélyeket.