„…azt parancsolá az fölséges császár, hogy ez várat el ne hagyjam, hanem megvegyem. Azért foktam hozzá, mert a szigetiek sok pusztítást tettenek a fölységös császár földén,…”

Sziget ostroma és Ali pasa Szent Iván-napi levele…

1556. június derekán, Szent Iván napján kelt magyar nyelvű levelében, az új budai pasa, Khádim Ali tudtára adja a komáromi tiszttartónak, Paxy (vagy Paksy) Jánosnak, hogy miért is szállta meg Szigetvár környékét és miért kezdett a vár ostromához…

Tojgun budai pasa sikertelen próbálkozása után egy évvel immár a Veszprémet, Drégelyt s más nógrádi várakat megvívó, valamint az 1552-es egri ostromban is résztvevő – újólag budai pasává kinevezett – Khádim Ali, ostromolta Szigetvárt. Egy az 1556. év Szent Iván napján keltezett levelében Szigetvár alól így írt a komáromi magyar tiszttartónak, előbb panaszkodván, majd keményen dorgálván, megróván őt a szigetvári végházbeliek portyái és lesvetései miatt, melyek nem kevés fejfájást okoztak neki:

„Én, ki vagyok Ali pasa a fölységes császárnak szolgája, és Magyarország urának parancsolója. Megértettem kegyelmed levelét. De én az fölséges császár parancsolatjában járok, mert neköm azt parancsolá az fölséges császár, hogy ez várat el ne hagyjam, hanem megvegyem. Azért foktam hozzá, mert a szigetiek sok pusztítást tettenek a fölységös császár földén, mert mikor neköm adá az fölységös császár a budai tiszttartóságot, egy hónapja nem volt, hogy a szigetiek tizennégy hajót vertek föl a Duna mellett és harmincz török asszonyállatnál többet vittek be, mast azok ott sírnakrénak, – és uton való állásokat, a császár jobbágyit pusztították, külömb külömb lopásokat, pusztaságokat tettek az fölséges császár földjén. Azok kezdték nem mi. Mert eféle dolgokért még timagatoknak kellene azokat levágnotok; mert olyan szikségöt tettenek az fölységös császár földén, hogy Budán először négy ospán volt az árpának köböli, mast tizennégy vagyon, és minden drágaság ez mitűl vagyon? Mind az szigetiektűl. Mert az hajókat onnét alól nem bocsátják éléssel, hanem mind fölverik. (...) De bizonnyal általán fogván kikeletre az fölységös császár kijű, és meglátjátok, ha jobb lesz megalkudnotok (...), avagy nem, mert bizonnyal meghidd, hanem szerződik az fölységes császárral, által fogván Bécsig elpusztítja, sem Komárom nem marad, sem az többi; – ki mind egy holnapig megleszön. Ezért jól meglássátok, ha jobb az fölséges császárnak megalkudni avagy nem.”

A fenyegetése azonban sem a komáromiakat, sem pedig a szigetieket nem rémisztette meg olybá, noha tudhatták – ismerhették – nem üres fecsegés és keleties szóvirágokkal fűszerezett fenyegetés volt az.

1556 tavaszán már jelentősen felélénkültek a törökök portyái és kisebb-nagyobb rablótámadásai az egész Dunántúlon, de különösen a Székesfehérvártól északra és északnyugatra, a Vértes hegység és a Balaton-felvidék, illetve a Bakony vadonjain át. Mindennek az volt az oka, amint erre hamarosan fényderült, hogy a törökök eltereljék a magyar védelem figyelmet arról, hogy a budai helytartó pasa Szigetvár ellen készül. Lám, Szigetvár ellen készült a vihar, de szele érte Bodajkot, Csókakőt, Veszprémet és Pápát is. Bizton állíthatjuk, hogy sok végvári kapitány vagy hadnagy mondhatta volna azt, mit a nevezetes Takaró Mihály tihanyi főtiszt: „hogy én nékem előttem tűz vagyon, hátam megett víz, környűben pedig az ellenség.”

Amikor Khádim Ali pasa seregével megkezdette a Szigetvár vívását, azt meglehetősen nagy figyelem övezte. Somogyi Benedek emígy számolt be egy levélben, hogy miket hallott Segesden az ostromlott Szigetvárról:

"Ot veszet az harczon Nazub bék, az fejét be vitték az várba, testét eltemették Pécset, az janicsár aga is leveszet, jól lehet, hogy nem tuggyják, he elevenen vitték be avagy megelték, egyéb kez terek számtalan veszet, kiket láttak szemekkel, hogy az táborba kocsin behordtanak (…)."

Ugyancsak hírekről számolt be Csányi András Kanizsáról a nádornak, hogy a védők helyzetéről pontos információkat adjon:

"Kegyelmes Uram. (…) Sziget felül mit értettem mindent Kdnek megirtam; tegnap jütt tölük közül Szigeth alól való ember, ezt mondja, hogy állapotja nincs az lüvésnek Szigetvárt és egynéhány ezer szekér hordja az vágott fát és kévékbe kütött fát kivel éjjel-nappal tültik az árkot; a basa mind az zancsákokkal az fünéppel az sánczban vagyon, kik ellen a szigetiek az isten kegyelmes voltjából nagy jámborul tartják magokat; de kevesen vannak, nincs kinek alunniok, kevés az fegyverfogható (…)."

Kétségtelen, hogy Khádim Ali pasa módszeresen és jelentős tüzérséggel kezdett Sziget ostromához. Ebben is jelentős fölénnyel bírtak az ostromlók. A krónikás beszámol arról, hogy micsoda nagy bajba került akkor a védelem, mikor egy szerencsétlenség következtében – balesett vagy a török tüzérek pontossága miatt (?) – az egyik nagy ágyú (bizonyos Margit névre keresztelt, s amelyet még az előző várúr, Enyingi Török Bálint öntetett) felrobbant, s a két pattantyúst – Erdélyi Bálintot és Tobolics Jakabot – súlyosan megsebesítette. Ekkor a török foglyok közül egy rác, bizonyos Lázár ajánlkozott, hogy folytatja munkájukat. Első lövésével azonnal széjjelzúzta a törökök egyik nagy ostromágyúját. Eztán nagy becsbe került a védelembe a fogolyból lett „főtűzmester”, akinek azonban szomorú vége is itt következett be, az ostrom utolsó napján ellenséges ágyúlövéstől halálra zúzva esett el:

„…a várvívásban az utolsó lévén azki elveszne, mindnyajoknak s magának Markónak is felette nagy bánatjára.”

Érdemes megemlíteni azt is, hogy bő száz esztendő múltán – ekkor már nem csak Sziget, de Kanizsa is török kézben volt – hasonló értelmű levelet kapott a szigeti hős (1566) dédunokája, gróf Zrínyi Miklós immáron szintén egy Ali nevezetű pasától, aki azonban Kanizsa élén állt…

A XVII. század derekán a korabeli források mindegyikéből árad a panaszos hang az ország hasztalan romlása, fogyása és elerőtlenedése miatt. Az ország állapotát a haldokló utolsó óráihoz, vagy a halálos fogság szorításában vergődő állathoz hasonlították:

"Vajon ki nem látja, hogy mint kelepcében és lépes vesszőn a madár, mint vad a tőrben és hálóban, máris függünk és vergődünk, sanyargattatunk, embertelenül nyomorgattatunk."

Zrínyi ezt írta az Áfiumban:

"…egyébiránt kinek szántsunk, kinek vessünk, kinek arassunk, kinek neveljük édes magzatinkat, ha securitásunkra más gondot nem viselünk; majd a pogányé lesz az, aki most miénk, és csak öt esztendöt, csak vagy kettőt sem igérhetünk magunknak, ha nem provideálunk…"

E munkája kéziratban terjedt 1662-től a magyarországi és az erdélyi nemesi udvarházakban. Egyébként az eredeti kézirat még nem került elő, de számos másolat ismert, melynek sok változatát már feltárta a tudomány, noha eleinte még a szerzőségét is elvitatták volna Zrínyitől.

Ha felidézzük mindazt a panaszt, amelyet a "se háború, se béke" keserves tapasztalásából láttunk – az előzőkben alapos képet adtunk erről –, akkor felfedezhetjük, hogy egy jó bő évszázaddal korábban a szigetvári Zrínyi Miklós korát ugyancsak ez az áfium (fátum) rágta és emésztette. S miként a dédapa sem tudott belenyugodni az áldatlan helyzetbe, úgy a dédunoka sem békült meg a török "emésztő tűzével." Az Áfiumban olvassuk ezt is:

"Fegyver, fegyver, fegyver kévántatik, és jó vitézi resolutio! Ezenkivül én semmit sem tudok, sem mondok. Avagy azért, magyarok, evvel oltalmazzuk meg magunkat, avagy vitézül haljunk meg mindnyájan, mert non datur aliud medium. Elfussunk? Nincs hová, sohun másutt Magyarországot nem találjuk, senki a maga országábul barátságunkért ki nem megyen, hogy minket helyeztessen belé: az mi nemes szabadságunk az ég alatt sohun másutt nincs, hanem Pannoniában. Hic vobis vel vincendum vel moriendum est."

Zrínyi Miklós csapatainak beütéseivel, a határ menti erődítmények erősítésével, s főként Zrínyi-újvár felépítésével valósággal provokálja a törököket. Ali kanizsai pasa még 1663 elején figyelmeztette Zrínyit, hagyjon fel a csatározásokkal, mert hamarosan az egész Török Birodalom haragját vonja a fejére és az egész országra. (Idézzük csak fel egy századdal korábban Khádim Ali budai pasa, miként hibáztatta a szigetváriakat, és miként fenyegette őket a szultán haragjával!) A horvát bán pedig így fejti ki tömören álláspontját: "avagy mast, avagy sohasem"

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat

Ali pasa - ugyan nem a nevezetes budai pasa, Khádim Ali a XVI. század derekáról, hanem egy jó száz évvel később, az 1660-as évekből, a kanizsai pasa teljes díszben.

Ali pasa levele az első szigetvári ostrom idején Paxy János, komáromi tiszttartónak. In: Történelmi Tár. 1881. Közli: Szádeczky Lajos. 268-269.
Magyar levelek a XVI. századból. In: TT. 1907. második közl. 393.

Magyar levelek a XVI. századból. Somogyi Benedek levelei. In: TT. 1911. 564.
MLk I. 117.
Istvánffy Miklós (Tállyai). I/2. 247-248.
Siralmas könyörgő levél. In: Magyar gondolkodók. 17. Század. Politikai publicisztika, buzdító íratok. Szerk. Tanóc Márton. Bp. 1979. 189.
Áfium. In: Zrínyi Miklós hadtudományi munkái. Szerk. Perjés Géza. Bp. 1976. 319.
R. Várkonyi Ágnes: Magyarország keresztútjain. Tanulmányok. Bp. 1978. 201., Az Áfium változatairól lásd. CSILLAG István: Zrínyi Áfium-ának "Fátum" című másolatai 1663-64-ből. www.c3.hu/~iris/99-1
ZMHM. 318.
Csáky Istvánhoz. In: Zrínyi Miklós válogatott levelei. szerk. Kőszeghy Péter. Bp. 1997. 133.