Nomen est omen: Szél és Morsoló…

1556. szeptember 1-jén kelt levelében Horváth Márk sziget(vár)i kapitány írta a nádornak, Nádasdy Tamásnak, hogy mi a helyzet a török ostrom után Szigetvárott…

A levél terjedelmes és meglehetősen izgalmas forrás. Kiterjedt és sokrétű információt ad arról, hogy a sikeres várvédelem nem diadalmenet volt, hanem keserves és véres harc, tele nélkülözéssel és kínnal – és még most sincs vége. Ennek ellenére Horváth Márk – a tőle megszokott „precizitással” – szinte mindenre odafigyel, igyekszik a helyzetet orvosolni és persze segítséget is kér. Segítségre szüksége is van!

A levél első részében a „szokásos” számadások kérdése merül fel: tudatja, ha a királyi had Ferdinánd főherceggel az élen Szigetvárra érkezik, felkészül a számadásra. Jelzi azonban, hogy már sok elmaradása van az Udvarnak a zsoldfizetés tekintetében, ezért a „commissáriusok” minden egyes katonával külön vessenek számot, hogy a pontos kinnlevőségekről képet kaphassanak – mármint a Kamara tisztviselői.

Másodszor az ostrom utáni nehéz helyzetről szól. Elmondja, hogy a görösgaliak (törökök és rácok) az ostromra kirendelt parasztokat elhajtották – egyet meg is öltek. És hogy lássuk a helyzet felemásságát – azt is hangoztatja – „mindennap Sziget alá jönnek.” Ekkor Görösgal palánkját még nem pusztították el (erre majd hónap vége felé került sor); az ellenség pedig ugyanazt a taktikát folytatta, mint az ostromot megelőzően. Minap is – ez augusztus 27-én történhetett – a görösgali törökök Sziget alá jöttek. A szigeti vitézek rájuk mentek, és megharcoltak velük; Ferhát agájukat súlyosan meg is sebesítették, így a görösgaliak nagy kárral vonultak vissza.

A legnagyobb veszély azonban kettős: egy részt az ostromlott erődítmény védműveinek katasztrofális állapota – ennek javításán folyamatosan dolgoznak (jobban mondva dolgoznának), ebből következik a másik: a munkáskéz hiánya.
A megrongált erődítmény nyugati részeit abból a fából építik újjá, melyet még a török ostromlók hordattak össze a jobbágysággal a nyár folyamán. Másrészt – és ez is ekkor történt – azt a tüzet, amelyet ugyanitt a délnyugati bástyánál a törökök gyújtottak, annak faszerkezetének kiégetésére, csak most tudták eloltani (tehát július. 19. óta égett, füstölt és izzót a délnyugati szeglet).

Visszatérve a munkáskéz hiányára nagyon fontos tudnunk, hogy nem csupán a török pusztítás és az ostrom okozta ezt, hanem az a jelenség is, amelyre már többször utaltunk – a meglehetősen kétes közbiztonság. Jelesül itt arról van szó, hogy két magyar „haramia” – szabadhajdú kapitány (hol királyi zsoldban, hol a saját szakállukra) alaposan „basáskodtak” maguk is a vidéken. Az egyik Szél Péter volt – a kapos(új)váriak feje –, akiről Istvánffy írta, hogy igen „szeles ember” volt, vagyis meggondolatlan és megbízhatatlan; a másik neve – mint egy „nomen est omen” – Morsoló Péter. Azaz olyan nyomorgatói a háborúskodástól amúgy is megterhelt vidéknek, akikről maga a szigeti kapitány írta e levelében: „ha félelmes nem lett volna az ellenség miatt (azaz a török veszély miatt), régen megkerestem volna őket” – vagyis leszámolt volna velük (amint ez dolga is volt, mint végvári főtisztnek).

Panaszkodik, hogy sehogy sem tud megfelelő számú munkást toborozni, akik be is jönnek – gyakran hasztalanok. Mint a kálmáncsehiek (ma így: kálmáncsaiak), akik vagy 24 fővel érkeztek munkára a szigeti várba, „de mind gyerekek, akik mind elszöktek.”

Végül – de nem utolsó sorban – kémjeiről és hírszerzőiről is beszél. Egy bizonyos Miklós deákról, aki szolgálataiért 100 aranyat és rend ruhát kért. Ezenkívül arról a jeles hírszerző ügynökéről, aki bejáratos volt a török főtisztekhez; aki Dervis bég (mohácsi, pécsi és később szegedi parancsnok) asztalnoka és még a budai beglerbéghez is bejáratos volt. Róla azt is megtudjuk, hogy az életveszéllyel nem számolva, 1556 nyarán – még az ostrom megkezdése előtt közvetlenül két nappal – bement Szigetvárra, hogy pontos híreket vigyen a védelemre berendezkedő vitézeknek. Őt meg kell jutalmazni – írja Horváth Márk.

Sz. M.

"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”
Történelmi és kulturális oldal.

Eredetije ismeretlen helyen. Másolata az egykori cs. és kir. levéltárból került elő, Staatarchív, Wien, Turcica.; illetve lásd. még: Történelmi Tár. 1881. 273-275.