"...lesz ott majd fizetőmesterük, kulcsárjuk, és kész asztaluk, s ha egy szelet kenyérnél többje nem is akad, abból is részeltetni fogja őket, s hogy ruházatukról is gondoskodni fog és a szigeti vár officiumait nekik adja."

Egy új év kezdete - rossz előjelekkel: senki sem akar Szigetbe jönni. Tartsunk egy kis elemzést, hogy miért is? A következő argumentumok...

1556. januárjában a királyi Szigetben rosszul kezdődött az esztendő. A Horváth Márk kapitánysága alá erősítésnek kirendelt katonaság közül senki sem jött szívesen Szigetvárra. Avagy ha jött is, nem soká maradt, sőt azt is elcsábította, ki már itt volt... Erről tájékoztatnak Horváth Márk kapitány Nádasdy Tamás nádorhoz írt levelei - egész január folyamán...

Mi történt tehát? Számos alkalommal tudósítottam már a korabeli szigeti állapotok sanyarú voltáról (a fizetetlen katonaság csekély számáról és ellátatlanságáról, "se pénz, se posztó" etc.), de mindez hatványozottan jelentkezett az Úr 1556. évének kezdetén. Miért is? A probléma is sok hatás eredőjeként csapódott le így:

az első argumentum: az oszmán-török hódítók kiemelt figyelme Szigetvár iránt - s elhatározott törekvésük, hogy azt mintegy "zsákba dugják", "hurokba fogják"; avagy "hátországától" teljesen elszigeteljék (a végvári harcok szokásos,de kevésbé látványos eljárása). Palánkokkal, "kastélyokkal," tarisznyavárakkal vették körül, s olyan erődítményeket is megszereztek, melyek mélyen Sziget mögött feküdtek - ezzel biztonságos összekötetéseit is sikerrel felszámolták volt. Tojgun budai pasa, hogy a sikeres oszmán akciót megkoronázza, az előző évben, 1555 őszén a somogyi hadjárata során teljesen végrehajtotta a dél-dunántúli magyar végvári központ elszigetelését, s októberben maga is seregével a vár alá szállt, kísérletet téve arra, hogy azt megvegye. A török próbálkozás ugyan sikertelenül zárult,de ez Szigetvár elzártságán nem sokat segített.

a második argumentum: - s ez még az elsőnél is nyomatékosabb: Kerecsényi László kapitány lemondása után a bécsi Udvarból a király - I. Ferdinánd - egy régi "bevált" vitézére Horváth Márkra bízta a parancsnokságot azzal, hogy más dunántúli főtiszteknek is meghagyta királyi Sziget erősítésére minden segítséget megadjanak. Már most nekik sem volt sok feleslegük, sem katonában, sem elemózsiában, sem munícióban, ami volt megőrizni igyekeztek, sőt azonfelül begyűjteni. Amikor őrgróf Sforza győri főkapitány parancsba kapta, hogy Győrből - ahol egykor Horváth is tisztként szolgált - erősítést küldjön Szigetvárra, azt megtette. Nem rajta múlt, hogy a győrieknek, s más segítségül, erősítésül kiküldött vitézeknek nem sok akaratuk volt Szigetbe menni.

a harmadik argumentum: mindezek összessége. Az erősítésre kijelölt katonaság pontosan a török mindennapos fenyegetése és az állandó nyomás, valamint az ezzel fordított arányban álló anyagi megbecsülés (vagyis annak hiánya miatt) nem akartak Szigetvárra menni. Magyarul: minek vinnék ingyen vásárra a bőrüket...

Mert, hogy nem akartak, az jól kitetszik Horváth Márk kapitány folyamatos panaszaiból, melyek dokumentálták is sorra az eseteket (egész januárban, aztán még később is). Nézzünk néhány példát:

Horváth - még Győrbe van - a kinevezési paranccsal a tarsolyában azt írta, hogy "semmit sem késik" indulna Szigetbe, ha az a beígért száz győri vitéz - akiknek a király parancsa szólt - már összeállt volna. Azonban ezek nem sietnek Szigetvárra. Sőt, Nagy János, Besenyei János és Németh Lipót semmi képen nem akarnak Szigetbe indulni (így az alájuk rendelt katonaság sem megy). Besenyei még azt a parancsot is megtagadta, hogy legényeivel őrséget adjon (!!!) - mármint ott, Győrben. Ezért Sforza főkapitány lefogatta. Németh Lipót nem indokolta, hogy miért, de nem mozdul ki, s nem igyekszik a királyi parancsnak eleget tenni.

Horváth Márk január 17-én kelt levelében arról írt, hogy megígért mindent a győri katonáknak: "hogy lesz ott majd fizetőmesterük, kulcsárjuk, és kész asztaluk, s ha egy szelet kenyérnél többje nem is akad, abból is részeltetni fogja őket, s hogy ruházatukról is gondoskodni fog és a szigeti vár officiumait (azaz tartozékait) nekik adja." Így csábította tehát az újdonsült szigeti kapitány a zászlók alá a vitézeket. Sforza ragaszkodott hozzá, hogy csak az ifjak, a nőtlenek menjenek.

Egy másik levelében (január. 21.) Horváth arról is tudósít, hogy milyen kondíciókat jelentett (volna) e segítség: 600 gyalognak, és 200 huszárnak kellett volna Szigetbe indulni. Azonban nem volt meg a létszám. A győri gyalogok közül sokan megszöktek - útközben -, mint Iffjú Kristóf. S bár Horváth Már halállal fenyegette meg őket - úgy tűnik ez sem tántorította vissza őket. Sőt, egyenesen a királyhoz igyekeztek panaszra: Tóth Bálintot küldték föl, hogy közölje, nem hajlandóak Szigetbe menni.

Hogy az új legénység nem akart Szigetbe menni, az igen súlyos és "nagy dolog." De még nagyobb - s ez minden elárul a szigetvári helyzet katasztrofális voltáról - hogy akik itt vannak, vagyis a szigeti vitézek, azok sem akarnak tovább maradni. Nevezetes tisztjük, Topordy Benedek fővajda a "hangadó", aki a gyalogosoknak havi 3 (arany) forintnyi, és a tizedeseknek havi 4 forintnyi zsoldot "követel" - tegyük hozzá, ez az összeg nem utal telhetetlenségre, inkább arra, hogy még a szolgálathoz, és az életfeltételekhez szükséges minimumot sem kapták meg (!). Horváth Márk meg is jegyezte, hogy Topordy menni akar Szigetvárról, s mivel a szigeti katonák között nagy a tekintélye, "mind rá hallgatnak", kéri a királyt, hogy semmiképpen se engedje meg Topordy Benedeknek a távozást.

Horváth az egész áldatlan helyzetről - még Győrből - ezt írta: "Azok a lovagok (itt a lovasokra, vagyis a huszárokra utal), akiket a király kijelölt a győriek közül a szigeti szolgálatra, részben el sem jutottak (szolgálati) helyükre, volt, aki útközben szökött el közülük, volt, aki egyszerűen elmaradt, mert úgy mond nem akart drabanttá lenni (azaz: nem akarta, hogy gyalogosi szolgálatra kötelezzék vagy süllyesszék. Ez megjegyzés arra is utalhat, hogy a győri huszárok arra gondolta, Szigetvár körbe zárva török erődökkel, a biztos mozgásról, portyáról, lovas cirkálásról szó sem eshet az ellenség ébersége és figyelme miatt, így csak a gyalogos szolgálat jöhet szóba a várkapuknál és a falakon, ehhez pedig a huszárnak nem volt kedve és akarata) Akik Szigetben vannak, fizetésük öregbítését (azaz emelését) kérik. Sokan elszöktek azok közül is, akiket ő fogadott fel, s akik megérkeztek is, mind kifelé igyekszenek..".- s most jön az állapotok tarthatatlanságának összegzése Horváth Márk kapitány meglátása szerint (is): "hiszen egy-két mérföldnyire körös-körül puszta a föld, s az a török mind, a szegénységet, mind az élelmet eltiltották onnan."

Tehát a konzekvencia - Szigetvár környékén a török az úr. Mindenben felügyel: a falvak népeit - már amelyeket nem pusztítottak el (azt is teljesen tudatosan, a vár ellátásának megnehezítése miatt) - teljesen ellenőrzik, hogy semmi módon Szigetvárba pénzt, élelmiszert, takarmányt, tűzi fát etc. ne szolgáltathassanak.

Horváth Márk - az új kapitány - érdeme lesz majd, nem csupán az, hogy ilyen állapotok között, mellett a várat az elkövetkező nagy török támadásban védelmezte, de az is, hogy ezt a fojtogató ellenséges gyűrűt a legnagyobb sikerrel (1556 nyara után) feltörte, megszüntette, sőt offenzívába ment át (mint erről már ezen oldalunkon oly sokszor meg is emlékeztünk volt).

"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”
Történelmi és kulturális oldal.

Somogyi Győző illusztrációja.

vö. OL E 185. Nádasdy cs. lt. Missilisek. Horváth Márk levelei., Szakály Ferenc: Egy végvári kapitány hétköznapjai. (Horváth Márk levelei Nádasdy Tamás nádorhoz, és szervitoraihoz, 1556-1561). In: Somogy Megye Múltjáról 1987. 81-82.