"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”Történelmi és kulturális oldal.

"Horváth Márk mellett emelek szót... sok nép menekül ide, hajlékot építenek maguknak a városban, nincs szívem tovább űzni őket, mert keresztény vagyok."

Az új kapitány a régit védi... azaz: Farkasich Gergely Horváth Márk védelmében szól. Számos érdekes információ arról, hogy milyen volt a helyzet a nagy török támadás kivédése után - Sziget, mint egy "menekülttábor."

Többször szóltunk már róla - s most is csak ezt tehetjük (s demonstráljuk) - , hogy a királyi Sziget nehéz helyzete az 1550-es években (s aztán így egészen a város elestéig, 1566-ig) elsőben is abból eredt, hogy a dél-dunántúli védelem centrumaként a "frontvonal"-ban, a kisebb-nagyobb erejű, de mindig állandó harcok "sűrűjében" feküdt...

Amikor az uralkodó által kinevezett kapitányok lehetőségükhöz képest mindent megtettek - amit csak tehettek - és mégis sokszor kudarcként élték meg, vagy "belefáradtak" a Kincstárral való állandó küzdelemre, amit elsősorban a katonák fizetéséért, más részt a védelmi kondíciók erősítéséért (azaz a szükséges eszközök, fegyverek, muníció etc. beszerzéséért) folytattak. Azt látjuk, hogy "belefáradt" Kerecsenyi (vagy Kerecsényi) László, s ugyanígy "megfáradt" utódja, Horváth Márk is. Noha mindketten erejükből telhetően és sikeresen védelmezték királyi Szigetet - Kerecsenyi egy kisebb (de közel sem veszélytelen), míg Horváth egy vészesebb támadással szemben.

Mégis. A királyi Udvarral, de még inkább a Magyar Kamarával - azaz a kincstárral - való állandó húzás-vonás nem csupán abban merült ki, hogy a várkapitányok folyamatos kérésükkel, fenyegetésükkel (vagyis azzal, hogy ha nem teljesül kérésük elhagyják a tisztjüket), könyörgésükkel ostromolták a kincstár urait, hanem azzal is terhes volt, hogy a kincstári apparátus és bürokrácia gyakran vizsgálóbiztosokkal, revizorok küldésével nehezítette a várkapitányok életét (hol jogos, hol kevésbé indokolt volt egy-egy ilyen revízió). Rosszakarók, irigyek, féltékeny "posztra" pályázó ellenfelek, de gyakran a helyi lakosság (itt is a szigeti "civilek") vádolták meg rendre az éppen tisztjükben lévő főtiszteket mindenféle jogtalansággal: elsősorban azzal, hogy a várjövedelmeket (amelynek behajtása a "frontvonalban" esetleges és a török szomszédság miatt roppant veszélyes is egyben - de létszükséglet!) saját hasznukra lefölözik, elsikkasztják stb.

Horváth Márkot is érték ilyen vádak Szigetváron. A sikeres várvédelem - 1556 nyarán - után (nem mellesleg egy - időlegesen - sikeres offenzíva a török ellen következett utána) már jelezte lemondási szándékát a kapitányi tisztségéről. Sokáig azonban még helyén maradt - amíg utódját ki nem választották, s az meg nem érkezett. (Ez sem volt mindig így. Például 1555-56 fordulóján amikor Kerecsényi László mondott le, s helyére nevezték ki Horváthot - volt olyan időszak, hogy Kerecsényi már nem, míg Horváth Márk még nem volt Szigetben - éppen 1556 tavaszán, amikor a vár elleni vész mindennél nyilvánvalóbban jelentkezett - erről azonban még bővebben szólunk.)

Így 1557 elején - még kora tavasszal - sem bocsátották el Horváth Márkot Szigetből, míg az új kapitány, régi bajtársa, Farkasich (vagy Farkasics) Gergely oda nem érkezik. Amikor az új kapitány - neves végvári katona, gróf Zrínyi Miklós horvát bán seregében is szolgált - megérkezett a kincstári revizorok - Horváth Márk "elleni" - vizsgálatait kénytelen volt szinte első tettjeként "hősiesen" viselni. Mindenesetre hamar átlátta a helyzetet, s maga is kiállt elődje mellett, amikor mind a nádor, Nádasdy Tamás (aki egyébként Horváth Márk legbefolyásosabb patrónusa volt), mind az Udvar felé hangoztatta, elődje igazságát:

"...Horváth Márk mellett emelek szót - írta a nádorhoz, - aki ellen oly sok kifogást emelt a Kincstár, pedig ő jól, és hűségesen szolgált. Nagyságod ne higyjen a vádlóknak, hogy szerfelett hajtotta a népet a vár építésére... arról sem tehet, hogy nem tudott 300 lovast tartani, nem volt elég pénze hozzá, sem elegendő abrakja a lovak számára, az meg elő volt írva, hogy erődítse a várost. Ez kellett is, mert a várban igen szorosan lettünk volna (ti. a katonaság) és két bástya újonnan már elkészült, csak még a tetejük készül az emeleti ágyúk fölé. A török megszállt területekről most sok nép menekül ide, hajlékot építenek maguknak a városban, nincs szívem tovább űzni őket, mert keresztény vagyok. A várost még csak árok védi, s egyszerű fapalánkot állítottak sövény fonással. Az öreg veterán lovasok öt hónapja nem kaptak zsoldot, az újak is két hónapja fizetetlenek, az éhes katonák fegyvereiket zálogosítják el, sőt koldulnak. Nagyságod sietséggel járja ki fizetésüket és pedig pénzben, nem posztóban, mert a posztót eladni, sem megenni nem lehet."

Sz. M.