"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”

„Az itten való szegény nép teljesen elnyomorodott… meghalnak éhen…”

Csalánlevesen…
Éhínség Szigetben.

1558. május 2-án kelt magyar nyelvű levelében a szigeti kapitány, Horváth Márk beszámol a nádornak, Nádasdy Tamásnak a királyi Szigetben uralkodó nyomorúságról, arról, hogy immár éhínség miatt betegednek és pusztulnak az emberek…

A források – ha hiányosak is – többször említik az agráriumot ért természeti csapásokat (aszályt, vagy éppen áradást, esőzést, sáskajárást etc.), amelyek alapjaiban rengették meg a korabeli emberek mindennapi szükségleteinek ellátását. Az, hogy Szigetváron 1558 tavaszán éhínség uralkodott a városban és a várban, betudható ennek is, de hatványozottan fokozta mindezt, hogy a vár ellátását biztosító vidéket, a környező falvakat az ellenség igyekezett elpusztítani – éppen azért, hogy az éhínség rémét felidézze, az őrséget – tágabban az egész lakosságot – ezzel meggyengítse.

Horváth Márk szigeti kapitány levele pontosan tudósít arról, hogy az élelmiszer tartalékokat (ha egy rossz év betakarításából volt, akkor már eleve silány minőségű és kevés is volt) már teljesen felélték:

„Az itten való szegény nép teljesen elnyomorodott… erővel kell hajtani (ti. munkára), mert nincs bennük élet. Meghalnak éhen, ha ki nem osztom nekik azt a rothadt búzát, ami itt akad Őfelsége házában.” – vagyis a vár katonaságának – már megromlott készleteiből – osztott ki a városi népnek kenyérre valót.

„Ezzel táplálom őket. Jön Nagyságos Uram olyan is közülük előben, aki a nagy éhínség miatt megfeketedett.” Itt olyan esetet idézhetett fel, aki már a fehérje- és vitaminszegény táplálék miatt elsorvadt. Avagy a „Szent Antal tűzének” nevezett betegségről lehetett szó, amelyet egy bizonyos gabonakártevő (a rozst pusztító gombafajta toxinja) okozott abban, aki a rossz és fertőzött gabonán élt – már pedig ezen éltek, amint Horváth írta.

„Azt mondják, hogy ki két hete, ki három hete nem evett kenyeret, hanem csalánt főznek sommal (kétséges mivel, hiszen a som még nem érik ilyenkor), és azt eszik kanállal.”

Horváth eztán könyörgően szól a nádorhoz, hogy tekintsen irgalommal erre a nyomorra. A levél további részeiben arról írt, hogy mindezt a keservet még az is fokozza, hogy a vidéki népesség egy része is Szigetvárra menekül, főként a környékben dúló és fosztó haramiák elől – nem elég a török csapás –, akik a föld népét nyomorgatják és kínozzák, üldözik őket „adószedéssel” (azaz: jogtalanul követelt és behajtott adókkal).

Így tengődtek tehát – két esztendővel a sikeres várvédelem után – csalánlevesen.

Sz. M.

vö. MOL E-185 (64-65); lásd. Szigetvári várkapitányok levelezése. 1550-1561. szerk. Molnár Imre. Szigetvár. 1971. 76.