„…sok janychyárt mond, hogy rohant wolna az kénchyes házra, kyt haznak hynak, ketségeket ky wéwén belőle, ha chyázár élne avagy megholt wolna.”

Egy „pribék” jelentése zendülésről és kóborlásról…
Egy különös janicsár-história.

1556. június 2-án kelt levelében Horváth Márk szigetvári kapitány jelenti a nádornak, Nádasdy Tamásnak, hogy miféle hírei érkeztek a Török Birodalomból…

Egy janicsár „pribék” érkezett Szigetbe (tehát áruló, noha az ellenséget árulta el, de akkor is csak áruló, tehát „pribék,” azonban itt most megússza a karót), ki mondta, hogy több mint félezer janicsárt indítottak Pécsre. Egészen pontosan Sztambulból 664 főnyi portai janicsár kelt útra. 35 nap múltán érkeztek meg. A szökevény janicsár – ehhez képest – nyolc nappal ezelőtt jött be Szigetbe.

Jelentette továbbá, hogy innen tudja a szultán nagyon beteg, az is lehet, hogy már nem is él. A janicsárok is megrohamozták a „kincses házat”, amelyet Haznak (ti. hazine – kincstár, Isztambulban) hívnak, hogy zsoldjukat akár él a császár, akár nem, kivegyék.
„…sok janychyárt mond, hogy rohant wolna az kénchyes házra, kyt haznak hynak, ketségeket ky wéwén belőle, ha chyázár élne avagy megholt wolna.”

Itt arról a szokásról lehetett szó – amelyet más forrásokból is ismerünk – hogy a szultán halála esetén a kiváltságos elitseregnek, a janicsároknak egész évi zsoldjukat egyben kifizették.

Horváth Márkó a későbbiekben pontosan tudatja, hogy a janicsárok felbolydulásának az oka, éppen a szultán (Nagy Szulejmán) halálhíre volt – amely azonban nem volt igaz. Hogy a zendülést lecsillapítsák, nyomban megérkezett személyesen a szultán, s megmutatta magát „fiai”-nak.

A szökött janicsár mondta, hogy a császár beteg volt – s viszály van a birodalomban, „a tengeren túl” vagyis valahol Kisázsiában, a két szultán-fi között: „s nem wolnának egymással igenesek…”

Mindez visszatartja a szultánt, hogy nem jött még ki Magyarország ellen. A beglerbég azonban már úton van, janicsárunk Szófiában látta, ahol a szpáhiknak tartott gyűlést:
„otth thet wolt az zpáhyáknak gylés.” A pribék úgy vallotta, ha innen – a magyarok – nem indítanak hadat, akkor a törökök sem fognak támadni. A császár szándéka noha az volt, hogy zászlót bont és kijő, de a fiai viszálya miatt ezt nem teheti. A hadjáratot elhalasztotta (jövőre – mondja).

A szökött janicsár azt is elmondta, hogy az útra kelt portai janicsárok közül csak 400 fő érkezett meg Pécsre (ez így is tetemes erőt jelentett), a többiek az úton – akárcsak e „pribék” – mind elszöktek.

Ez a momentum – ha igaz – azonban elgondolkodtató. A kiküldött elitcsapatból a hosszú balkáni menetelés során megszökött vagy eltűnt 264 fő – csaknem a harmada. Persze egy kicsiny részük útközben a menetben – betegségek, vagy balesetek következtében – meghalhatott. De nem ily sokan, hacsak nem valamely tömeges katasztrófa, vagy járvány pusztította őket. Erről azonban nem szól a forrás. Így az a sejtésem, hogy az a rész, aki az út során megszökött – balkáni eredetű janicsár lehetett.

Számos kutatás rámutatott már – különösen Fodor Pál vonatkozó tanulmányai –, hogy a janicsárok a közhiedelemmel ellentétben nem veszítették el identitásukat, sokuknak megmaradtak „gyökerei”, s volt, aki régi családját, „öreg szüleit” is anyagilag támogatta… Lehetséges lenne, hogy ezek a janicsárok haza szöktek?

Végezetül csak annyit, hogy a legkülönösebb éppen az, hogy ebben az időszakban – Nagy Szulejmán uralkodása alatt – noha már néhány kortárs érzékelte, de az általános züllése és válsága nem indult meg az Oszmán Birodalomnak, sem a hadseregnek. Így a legkiválóbbnak és elit csapatnak számító janicsárságnál ez a tömeges dezertálás (már ha arról van szó) meglehetősen szokatlan és egyedi jelenség kell, hogy legyen (ekkor mindenképpen).

(Sz.M.)

"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”
Történelmi és kulturális oldal.

lásd. OL E 185. Nádasdy cs. lt. Missilisek. Horváth Márk levelezése. lásd. Szakály Ferenc: Egy várkapitány hétköznapjai. (Horváth Márk szigeti kapitány Nádasdy Tamás nádorhoz és szervitoraihoz írt levelei. 1556-1561.) In: Somogy Megye Múltjából 1987. 104.