"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”

„…szívesen átadom a helyemet másnak, ha ugyan meg nem halok előbb.”

Betegen és megfáradva.
Horváth Márk a bécsi gyógykezeléséből visszatér Szigetben…

1561. május 1-jén tért vissza Bécsből, a királyi udvarból a szigeti kapitány, Horváth Márk állomáshelyére, Szigetbe.

Felidéztük már, hogy bécsi útján kihallgatást kért a királytól, I. Ferdinándtól és a trónörököstől (aki ekkor már a cseh királyi címet viselte), Habsburg Miksától, főként a szigetiek ügyében, s abban az ügyben, amely közte és gróf Zrínyi Miklós között a vészes viszályt okozta – a haramia-üldözés és pártolás miatt.

Horváth Márk ekkor már igen beteg volt. Maga írta, hogy az udvari orvosok vették kezelésbe; a kórról hallgat, s szerintük jó esélye van a gyógyulásra. Hogy mennyire hihette ezt a beteg és megfáradt szigeti kapitány, azt csak saját soraiból sejthetjük, amikor a vádaskodók ellenében írt, a maga igazságát emlegetve. Visszaútjában ugyanis Zrínyi és mások – talán Pethő János – vádaskodásai miatt királyi számvevőkkel – revizorokkal – tért vissza, akikkel aztán annak rendje s módja szerint nézeteltérése támadt:

„…nem járhattam a biztosok kedvébe, mert az általuk drágán vásárolt szénát nem voltam hajlandó átvenni…”

Szerencsére azonban biztos tudatában volt annak, hogy ő már itt letett valamit az asztalra:

„…ha Őfelsége kételkedni fog az én hűségemben és tisztakezű voltomban, szívesen átadom a helyemet másnak, ha ugyan nem halok meg előbb.”

Más levelében – később – meg is írta nyíltan, hogy magam magát úgy érzi: nem kapitánya itt a várnak, sem nem szolgája ő a királynak, hanem szamara. Mert minden segítség nélkül igyekszik a posztján állni vitézeivel, segítség helyet semmit sem kap – vagy mi rosszabb – gyalázkodó vádakkal és fenyegetéssel illetik.

Persze az igazsághoz hozzátartozik – noha érdemeiért –, hogy hamarosan bárói címmel és szepességi birtokokkal jutalmazta az Udvar. Ez azonban Szigetváron segítséget semmit nem jelentett, hiszen jól dokumentáltuk már itt, amikor kért, nem magának kért. Hanem a vár védelmének anyagiakban és élő erőben való megerősítését kívánta elérni. Megtette amit lehetett. Ha csak a vár és város erődítményeinek építésére gondolunk, megkockáztatható mondani, hogy az, hogy Szigetvár majd 1566-ban olyan sokáig dacolhatott a török szultán ármádiájával – noha tudjuk, hogy a védelem ereje nem (csak) a falakban van – az nagyban Horváth Márk érdeme is volt (ha áttételesen is).

Sz. M.