„Azt beszélik, hogy Pápát és Tihanyt meg akarják kísérteni. Te Kegyelmed szüntelen vigyáztasson.”

A „ravasz rác” Pápára fenni a fogát...de a harc (Zala)Szentgót alatt esik meg (sok érdekességgel és tanúsággal).

1561. júliusának második hetében (sőt egész hónapban) az észak-dunántúli végek magyarjai lázas vigyázásban voltak a ravasz „rác” Hamza székesfehérvári bég készülődése miatt. Thúry György várpalotai kapitány ekkor írta be Pápa várába: „Azt beszélik, hogy Pápát és Tihanyt meg akarják kísérteni. Te Kegyelmed szüntelen vigyáztasson.”

Hamza bégről, a székesfehérvári török parancsnokról (ki szerb születésű volt, de áttért muszlim hitre – „törökké lett”, ahogyan akkoriban mondották) tudott, hogy igen ravasz végvári főtiszt volt, kémjei mindenütt ott voltak – maga dicsekszik ezzel.

Nagyon vágyott arra, hogy a magyar végházakat rajtaütéssel lepje meg és szerezze meg a szultánnak. Egyszer Palota, másszor Tihany, vagy Pápa volt a célpontja. Már júniusban híre jött – egészen pontosan június 22-én írta ezt Ormány Józsa sümegi kapitány, hogy valami ráckevei kereskedőtől tudja, hogy miután Hamza bég egy magyar csapatot szétvert (Lovas környékén) a levagdalt fejekkel és foglyaival – köztük három sípossal – bement Budára a pasához. Azt is tudni vélte az informátor, hogy a török tisztek ott arról tanácskoztak, hogy segítik Hamza béget, ki 2.000 gyaloggal és ezer lovassal kívánja Pápát rajtaütéssel megszerezni.

Vagy Ormány híreiből, vagy ettől függetlenül – ez egyáltalán nem elképzelhetetlen – Thúry is hírét vette és vitte tovább ennek Pápára. Az, hogy Hamza készült valamire bizonyos, ezt az elkövetkező júliusi napok bebizonyították. Valószínűleg a „ravasz rác” maga is értesült arról, hogy a Pápa elleni készülődésének híre ment, s a magyarok ott készen állnak, de hogy a felsorakoztatott – s a budai pasától is segítségül kapott zsákmányra éhes vitézei – próba nélkül ne maradjanak már július derekán Veszprém alá küldte őket, ahol aztán számos veszprémi török is csatlakozott hozzájuk.

Július 25-én aztán az ezer főre duzzadt török had csatára indult: Sümegprága mellett haladt el, mikor a sümegi várból „hírt lőttek” a magyarok, erre feleletül a szengrótiak is elsütötték a hírlővő ágyút... A törökök mindezt jól hallották, s kis ideig tanácstalanul megálltak, hogy mit is cselekedjenek. Mégis csak (Zala)Szentgrót ellen fordultak, ahol heves puskatűzzel fogadták őket a védők – bár csak két martalóc sebesült meg, s noha a törökök újólag támadást indítottak – mondván: „Ebben megrémült az nép, ezt az Úristen nekünk aggya!” (mármint Szentgót várát), mégis a falak alól eltakarodtak.

A nagy számú török hadra a kicsiny szentgrótiak azonban nem mertek kimenni, így a török had a környékbeli falvakra esett és azokat kíméletlenül dúlta-fosztotta. A zsákmány éhségük azonban a vesztüket okozta. A védelem rendszere ugyanis jól működött. A sümegiek gyorsan felfegyverkeztek és a lovasság mind kiment, hogy a fosztogató törököket megüsse. Hosszúberek mellett rájuk viharzottak. És a sebtében csatarendbe álló törököket elsöpörték.

Legtöbb török elmenekült; de a gyalogosok rosszul jártak, vagy háromszázat vágtak le a magyar huszárok: elvesztették három hadi zászlójukat, s számos tisztjük is odaveszett. Név szerint: Szinán aga, Ferhát aga, Demir aga, Zaltok odabasi, Ferhát odabasi, Terzi és Piri harámbasi, Deli Kazi, a zsámbéki vajda Mohamed, Haszun vajda Válról, és Hamza vajda (Vár)Gesztesről. Ezenkívül holtan feküdt a harcmezőn a nyárádi Deli Ferhát, és Dervis Bali szpáhi. Ezeknél és más törököknél is sok aranypénzt találtak – az elfogott pribékek vallomásaiból tudjuk – azért, mivel Hegyesd környékén kívántak rabot venni maguknak (itt nyilván valami vitézi rabokról van szó, hiszen paraszti rabokat annyit foghattak útjukon, amennyit akartak...), mondván, hogy (Székes)Fehérváron már igen drágák a rabok, így ott vagy jó pénzért tovább adták volna őket, vagy másként sarcot csikartak volna ki tőlük. Hát ezzel most ők rosszul jártak.

De az elfogott pribékek a legrosszabban, s leggonoszabban. Hamza bég kémjei közül ugyanis két magyar (égbe kiáltó bűn volt akkor így nyíltan vagy lopva a törököt szolgálni) áruló, avagy „pribék” - nevüket is ismerjük: Kalmár Imre és Hegedüs Máté – is a sümegiek foglya lett. Ezt a Hegedüst jól ismerték, valamikor Gyulaffy László kapitány tihanyi gyalogja volt, de aztán átszökött a törökhöz (ki tudja mely meggondolásból) és ott Hamza bég szolgálatába állt, aki nem csak mint informátort és helyismerettel rendelkező kiváló kalauzt alkalmazta (s jutalmazta ezért), hanem mint jó „hegedöst” is muzsikáltatta...

Mind Kalmárt, mind Hegedüst kínvallatás alá vetették – Kehidán, s itt ez utóbbi vallotta is, hogy ők vezették Szentgrót ellen a törököket – kik mind Veszprémből, mind Székesfehérvárról jöttek – s nyolc zászló alatt vonulva lehetek vagy ezren. Olyan vallomást is kicsikartak tőlük, melyben Hamza bégnek több kémjét is megnevezték kik a magyar végházakban rejtve vannak (a névsoruk a forrás hiányossága miatt azonban nem tudjuk).

Ezen két pribék további sorsa sem volt kétséges – a halál még csak megváltás sem lehetett nékik, mert vagy karóba szánták őket, avagy ahogyan a magyar nyelv képesen kifejezi „száz-vagy ezerhalállal” haltak.

Zalaszentgrót - XVII. századi ábrázolása.