„a szultán régi hűséges szolgája, a területe pedig a birodalom része.”

„Ez olyan alkalom, amikor kiemelkedő vitézségre és szolgálatra van szükség, s aki él vele hírnevet szerezhet.”

Utasítás a „királyfi”-nak. A Porta utasítása János Zsigmond erdélyi fejedelemnek.

1565. márciusának első napjaiban – egészen pontosan már február végétől – hatalmas levelezés indult meg a „Magas Portáról” az Oszmán Birodalom európai tartományaiba. Ezt a sürgős parancsosztást a Habsburg uralkodó csapatainak Tokaj elleni támadása okozta. A szultán udvara nem felejtette el „kegyeltjét”, a török forrásokban „királyfi”-nak titulált (értsd Szapolyai János magyar király fia) János Zsigmond erdélyi fejedelemnek is üzenni.

A szultáni tanács egyik levelében így indokolja János Zsigmond sürgős megsegítését: hiszen ő – írja az irat „a szultán régi hűséges szolgája, a területe pedig a birodalom része.” Vagyis itt a török kormányzat teljesen nyíltan kimondja, hogy a régi, szétszakított középkori Magyar Királyság keleti részeit (is) – ha azokat most a „királyfi” bírja is – a Török Birodalom részének tekintik. Így a temesvári pasa azonnal parancsot kapott siessen Tokaj alá a „királyfi” megsegítésére; ugyanakkor a budai beglerbégnek, Iszkander pasa is utasítást kapott, hogy a szolnoki Haszán béget közvetlenül „puskásokkal” és más fegyveresekkel küldje gyorsan Tokajhoz, s ha szükséges maga is személyesen siessen oda, hogy „Lázár herceg” (értsd Lazar Schwendi kassai főkapitány) és „nemcse katonáinak” valamint „Balassi-oglu” (vagyis Balassi/Balassa Menyhárt) király-párti főúr támadását elhárítsák.

A „királyfi”, vagyis János Zsigmond fejedelem pedig egyenesen azt az utasítást kapta, hogy semmit ne féljen a Porta segítséget küld, hiszen: „Erdély a szultán birodalmának a része, János Zsigmond pedig kedvelt szolgája, (…) hajlik kegyesen megadni, amit Bebek György (eredetiben Bebek Ferencet írtak, de valójában Györgyről a felső-magyarországi főúrról volt szó, ki előzőleg esett török fogságba, és mint „főrabot” vitték Sztambulba a szultán foglyának) kapcsán kért. Ezért szabadon engedték – és az udvari csausszal elküldték.”

A levél a következőkben egyenesen megmondja, hogy Bebeket azért engedte el a szultán, s azzal a feltétellel, hogy a neves vitéz János Zsigmondot segítse, s híveit is oda vonja: „nyerje meg a vele tartó magyar urakat, vetesse rá őket a szolgálatra és a vitézkedésre, ő pedig veleszületett jó képességeinek megfelelően saját főembereivel színleljen barátságot (eredetiben a „müdara” szót használják, ami a más vallásúakkal szembeni muszlim politika része volt, elfogadott akkor, ha a „dzsihád” - a hitharc nem folytatható nyíltan), legyen velük egységben, s amint a muzulmán katonák összegyűlnek, ne szalasszák el az adandó alkalmat; ha kell éjszaka menjenek az ellenségre, vagy pedig támadjanak rájuk és tegyék őket kardjuk martalékává. (…) Ez olyan alkalom, amikor kiemelkedő vitézségre és szolgálatra van szükség, s aki él vele hírnevet szerezhet. Legyen azon, hogy teljesen leszámoljon az ellenséggel (…).”

János Zsigmond erdélyi fejedelem - a török forrásokban gyakran így: "királyfi" - hódol az idős Nagy Szulejmán szultán előtt. Ez a kép, azt az eseményt ábrázolja, mikor 1566-ban, utolsó magyarországi hadjáratán a nagy török uralkodó Zimonyban fogadta vazallusa hódolatát. Egykorú török miniatúra.

Lásd. Mühimme defteri 6, 385/811 (Konstantinápoly) 1565. március 4. In: Dávid Géza – Fodor Pál: „Ez az ügy fölöttébb fontos” A szultáni tanács Magyarországra vonatkozó rendeletei (1559-1560, 1564-1565). Bp. 2009. 227-228. Mühimme defteri 6, 387/815 (Konstantinápoly) 1565. március 4. In: Uo. 229-230.

vö. Hans Joachim Kissling: Rechtsproblematiken in den christlich-muslimischen Beziehungen, vorab in Zeitalter der Türkenkriege. Graz, 1974. 10-13., 20-21.