„...szolgáljanak és vitézkedjenek... a hitetlenek földjén portyázzanak és zsákmányt szerezzenek.”

Mozgósítási parancsok az oszmán-török főtisztekhez.

És a Török Birodalom „villám”-reakciójú mozgó erőinek harcba hívása...

1565. márciusának első napjaiban – egészen pontosan már február végétől  – hatalmas levelezés indult meg a „Magas Portáról” az Oszmán Birodalom európai tartományaiba. Ezt a sürgős parancsosztást a Habsburg uralkodó csapatainak Tokaj elleni támadása okozta. A szultáni tanács folyamatosan küldte parancsait nem csupán – az elsőként mozgósított – temesvári és budai pasáknak, hanem az egész európai haderőt mozgósította – legalábbis a gyorsan mozgó szpáhikat és más lovasokat – amint ez a rendeletek sokaságából kiderül. Nagyon tanúságos rátekinteni mind erre, mert pontosan érzékelhető, hogy a korabeli hadszervezet, a Török Birodalom óriási – s éppen ezért „lomhának” és lassan beindíthatónak gondolt – hadi gépezete, vagy legalábbis annak egy mobilis része – éppen a régi keleti pusztai tradíciók okán – most is éppen hogy „villám”-reagálású lehetett, amely eredeti természetéből adódott s amely meglehetősen sajátos hadviselésre is késztette.

Az egyik – március 4-én kelt szultáni rendelet – éppen a „Turahanlik” akindzsik bégjének, Musztafának, illetve a Mihállik (Miháloglu) akindzsijei „tovidzsái”-t (vagy másutt így „tavicsa” vagyis akindzsi-tiszteket – ez Szulejmán akindzsi-bégnek) mozgósította a harcra és rendelte el, hogy Szendrő és Belgrád felé menjenek ott gyülekezzenek:

„...minden náhijéba bocsásson embereket, akik az összeírt akindzsik közül a hadjáratra és a háborúra képes, alkalmatos vitézeket, illetve jól felfegyverzett tovidzsákat állítsák ki, majd vonuljanak Szendrő és Belgrád felé, s várakozzanak az utóbbi helyen. Azután siessenek oda, ahová a szultán kívánja, s meghagyása szerint szolgáljanak és vitézkedjenek. (…) a hitetlenek földjén portyázzanak és zsákmányt szerezzenek.”

Arra azonban nagyon szigorúan kitér a szultáni parancs, hogy a török területeken élő keresztény adófizető lakosságot ne merjék háborgatni...

Még ugyanezen nap a budai pasának is rendeletet küldtek, amelyben sürgették, ha úgy látja, hogy személyesen is hadba kell mennie, akkor kellő hadi népet visszahagyva a tartománya védelmére, de lehetőleg gyorsan siessen a temesvári pasa és az erdélyi fejedelem segítségére: „szép egyetértésben nyújtson segítséget a királyfinak...”

Még ugyanezen a napon mozgósítást küldtek a bulgáriai (pl. vidini szandzsákba) és elrendelték, hogy sietve csatlakozzanak a temesvári pasa seregéhez. Neki meg is üzenték: „az irgalmas Isten akaratából hamarosan odaérnek.”

Pár nappal később – egészen pontosan március 6-án kelt rendeletben – a boszniai végek török főtisztjeit is utasították, a fegyveres készültség fokozására. DE! Ami itt lényeges és nagyon fontos: nem arra, hogy nagy erőkkel a Tokajt ostromló királyi csapatok ellen vonuljanak, hanem arra, hogy élelemmel és fegyverzettel alaposan lássák el az erősségeket, és „jól felszerelve és készenlétben álljanak...” Miért is? Pontosan annak a lehetőségnek a kivédésére – ami a végeken egyáltalában nem volt szokatlan – hogy a tokaji akciót esetlegesen tehermentesítő keresztény csapatok – akár horvátok, akár magyarok – támadását megfelelően kivédhessék.

Lásd. Mühimme defteri 6, 388/816, 6, 388/817, 6, 389/819 (Konstantinápoly) 1565. március 4., ill. Mühimme defteri 6, 391/823 (Konstantinápoly) 1565. március 6. In: „Ez az ügy fölöttébb fontos”. i.m. 230-233.

Akindzsi - Velimir Vuksic interpretációjában.