Gyula egyre nagyobb nyomás alatt… a védelem veszteségei súlyosak...

1566. július derekán – miközben az oszmán főerők már átkeltek a Dráván és megközelítették Szigetvárt – a Gyula várát ostromló török had módszeresen és egyre közelebb nyomulnak és a tüzérséggel és meg-megújuló támadásokkal nagy veszteségeket okoznak a védelemnek.

A gyulaiakat ostromló Pertev (vagy Pertáf, illetve Pertáv etc.) pasa már július 17-én nagy rohamot intézett a vár ellen. A törökök négy különböző irányból támadtak egyszerre, hogy a védelem erejét teljesen megosszák, lekössék és felmorzsolják. Azonban úgy tűnik a védők elszántsága és a harc hevességének tombolása, amely reggeltől egészen délig tartott, annyira kifárasztotta a rohamozókat, hogy kísérletük sikertelenül végződött, s ha hihetünk Istvánffy krónikájának, 2-ezer török katona életébe került (!). A védelem is nagyon súlyos veszteséget szenvedett: a nagyszámú elesett közvitéz és idegen zsoldos katona mellett, több főtisztet is súlyos sebesülés ért, akik később e sebekbe bele is haltak, mint Henyey Miklós, ki nyíllövéstől szerzett sebébe halt el. A későbbi feljegyzések arról vallanak – s a fogságból írt levelében a kapitány, maga Kerecsényi László is úgy nyilatkozik –, hogy nem kevesebb, mint tizennégy török rohamot vetettek vissza.

A pasa megpróbált ezek után a sikertelen – és nagy vérveszteséggel járó – próbálkozások után egyezkedni Kerecsényivel, aki azonban elutasította a vár feladását. Erre Pertev elrendelte, hogy folytassák az ágyúzást, a falak módszeres törését. Mivel Gyula várának erődítményrendszere – sok más ekkori magyar erősséghez hasonlóan, akár csak Szigetvár, vagy Kanizsa – vízi vár volt, amely hevenyészett módon, „magyar módi” (modus Hungaricus) szerint épült; földből és fából. Célravezetőbb volt a frontális tüzérségi támadások helyett, oldalazóan, rézsútosan támad lövésekkel a falakat, így a tapasztott sárrétegeket leverve, a favázhoz, a sövényekkel befont gerendacölöpökhöz könnyebben hozzáférhettek, hogy tűzzel emésszék el. A napokon át tartó heves ágyúzásra a védők szinte semmilyen választ nem adhattak, mert a falak tetejét a janicsár puskások folyamatos fedező tűzzel pásztázták. Sok áldozatot követelt mindez a védőktől. Ekkor esett el Balázsdeák Márton, s nem sokára meghalt Kerecsényi másik helyettese Marinics Ferenc is (őt azonban valami betegség vitte el: talán sebláz vagy valami fertőző kór…).

A török ostromsáncok már teljesen a falak alá értek, s az itteni ágyúk nagyon nagy hatékonysággal rombolták a falakat. Úgy hogy a védők kitörésre szánták el magukat. A források – melyek e tekintetben elégé megbízhatatlanok – szerint a gyulaiak a törökök rohamát újólag visszavetették, aztán kitörtek és rengeteg ágyút beszögeztek, s nyolcszáz (!) törököt vágtak le vagy sebesítettek meg, köztük Pertev pasát is (!). Nem tudjuk ezt hitelesen igazolni. Annyi bizonyos, hogy nagy hősiességgel harcoltak, s ez tőlük is nagy véráldozatot kívánt. Ezen küzdelemben halt hősi halált Őz Gáspár hadnagy és sebesült súlyosan Ghiczy János és Bánrévi Péter – Kerecsényi tiszti kara valóságosan megtizedelődött e küzdelmekben.

A keserű valóság mindazonáltal az volt, hogy a felmentésben reménykedő védelem ereje napról-napra hatványozódva csökkent. Kerecsényi László végül július 25-én döntött úgy, hogy a külsővárat feladja és a védelem bevonul a tulajdonképpeni várba, vagy belső várba. Ez a bevonulás azonban szinte menekülésszerűen történhetett, mert az ostromlók a maroknyi védőnyakában volt tűzével és fegyvereivel – így még az összekötő hidakat is csak csekély mértékben tudták elpusztítani.

A törökök tehát a várhoz közelebb kerülve, újra a tüzérséget telepítve megkezdte immár a gyulai vár módszeres vívását. Megkezdődhetett a várat és a huszárvárat elválasztó vizes árok lecsapolása.