"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”
Történelmi és kulturális oldal.

„Harminc napig ottan verekedtek, de Szigetvár magát meg nem adta!”

Egy kedves invitálásnak és meghívásnak kévánok ezzel a közléssel eleget tenni. Egy igen kedves és tisztelt Barátném, a győri Hargitai Bea Asszonyom keresett meg egy megosztásával…

„Opsada Sigeta 1566”

Ki hát az igazi hős?

Egy horvát népi epikus költeményt választottam, amely az „Ének Sziget viadaláról 1566-ban” („Opsada Sigeta 1566”) címet viseli, és amelyet Luka Ilić Oriovčanin gyűjtött és jegyzett le a XIX. század közepén Szlavóniában. Frankovics György közli, hogy annak idején a gyűjtő – hangsúlyozta újdonságát – azzal is, hogy a feljegyzett éneket még kiadatlan műként aposztrofálta („Narode još netiskane slavonske junačke pjesme.”) Itt tegyük hát közkinccsé mi is! /Jung Károly fordításában/

„Ének Sziget viadaláról 1566-ban

Levelet írt a császár nagyúr, Kit is hívnak Szolimán szultánnak,
El is küldte Zrínyi bán kezébe, Szlavónia rónaság urának. (…)
’Te Zrínyi bán, bestye lotyó, szajha, Vagy most lészen, vagy sosem lészen,
Bosszút állok a szent Mahommedért, Muzulmánok kiontott véréért,
Fejét veszem először a bánnak, Rongy életed de hamar kimúlik,
Ha nem küldöd lábaim elébe Hollólakta kőváradnak kulcsát,
Parancsolok százezer agának, meg még annyi ifjú janicsárnak,
Felkoncolják vitéz katonáid, Haragjukat nyögi, majd országod!’
Itt az a leírás követezik, melyben Zrínyi Miklós az unokaöccsét küldi ki, hogy kémlelje ki a török szultán seregének menetét és létszámát. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha úgy értelmezzük, hogy a siklósi rajtaütés epizódja fedezhető fel itt:
„Legott indult a nagy rónaságon, legott indult a szultán elébe.
Ám a szultán szépen köszöntötte, De nem szóval, álgyúi szavával.
Törődött is, meg nem is az ifjú Álgyúszóval, mozsarak szavával,
Hanem kardját legottan kivonta, Török főből ötszázat levágott,
S szertefutott tán még ugyanannyi, Aztán pedig visszament a várba.”

Visszatérve „Zrínyi unokaöccse” (a valóságban Alapy Gáspár és Kobak Miklós vezette a siklósi rajtaütést, 1566 június derekán) jelenti a bánnak, hogy ugyan „férfiléptűek”, de asszonyul szólók ez az ellenség, akivel találkozott „ha kardjuk van, nem merik kivonni, Lovon ülnek és szöknek a harcból.” Azonban Zrínyi is jól ismeri a törököket és rögtön lehűti „unokaöccse” balga lelkesedését. „A töröknek török híre vagyon, Hiszen a török rosszabb a betyárnál, Lépte török szava török áfjom, Kardja vagyon, lecsap alattomban, Lova vagyon, hogy inalni tudjon, És pipázik, bánra les titokban.”

Majd ezzel folytatja: „Én bevárom Nagy Szolimán szultánt, Meg seregét, kinek száma nincsen, Majd meglátszik, hősnek ki az első, Zrínyi bán-e vagy Szolimán szultán.”
Zrínyi tehát eztán elküldi „unokaöccsét” Bécsbe a császárhoz, hogy hozzon onnan segítséget puskaport, fegyvert, ágyút, „mordályt” – mert ha mindezt el nem küldi – teszi hozzá Zrínyi – „fejem bizony nem soká marad meg!” Azonban a küldönc nem akar kimenni Szigetvárról, emígy indokolva maradását:

„Jó Zrínyi bán, kedves uram, bátyjám, Zokon ne vedd, amit mondok néked,
Szavad lesik maroknyi vitézid, Kicsi sereg csupa hős katona,
Találj köztük nagyobb hőst énnálam, Aki menne Bécsnek városába (…)
Én meg, ifjú, sehová, semerre, Amíg itten egy törököt látok,
Amíg fejem a vállamon nyugszik.”

A küldönc azonban egy sem találtatik, ki elmenne Bécsnek városába, a vészterhes órán senki nem akarja elhagyni a várat és Zrínyit. Amikor megérkezik a törökök roppant serege, akkor a bán így szólt a bátrakhoz:

„Ó, jaj, hősök, drága gyermekeim, Ím a török, kétszázezer ellen,
Ím a török, mint viharos felleg, Ló ló mellett, vitéz vitéz mellett,
A zászlóik aranyló csillagok, A kopjáik a napot eltakarják,
Hát most akit anya szült világra, És szoptatta jó szlavón tejével,
Mindenkinek százzal kell csatázni, Jómagamnak meg ezerrel kell vívni.”

Megesküdtek eztán mind a szigeti vitézek az „édes anyatejre” – mint jó „szavatartó hősök” –, hogy egy sem megy el a csatából.
A török szultán hamarosan megérkezik, s mellette Szokolovics Mehmed „a sztamoli császár jó vezíre, Ki törökké lett, hitét odahagyta…” E bosnyák pasa – ilyetén való felemlítése többször is említésre kerül a hősi énekben.

Amikor Szulejmán szultán meglátta Szigetvárt, rögtön meghirdette a seregében, aki élve vagy halva elé hozza Zrínyit, az megkapja egész Szlavóniát, és vezírséget Boszniában. A hadserege azonban szemlesütve áll csak egy vitéz jelentkezik, a „Fekete Tatár.” Nagy bátran rohamot indít, azonban még a falakat el sem éri, már is odaveszik. A szultán is bosszúszomjasan rohamot indíttat, de katonái keservesen halnak. A védők kitörnek: „Harminc napig ottan verekedtek, de Szigetvár magát meg nem adta!”

Akkor a veszteségei után a szultán újólag felszólítja Zrínyit adja meg magát. Előbb csábítja és ígéri neki Boszniát, „sík Szlavóniát”; de ha nem eleven megnyúzással fenyegetik meg… (egyébként alkalmazta a török, pl. így veszejtették el Ciprus szigetén 1571-ben, Famagusta városának védelmezőjét, a velencei Marc-Antonio Bragadino-t).

Zrínyi válasza sem késik, azt írja a szultánnak, jöjjön csak Szigetbe a vár kulcsaiért! S felveti azt is, minek lenne ő úr Boszniában? S hogyan is adhatná a szultán neki Szlavóniát – amely nem is a szultáné, hanem éppen az övé… „hanem gyere, ide Szigetvárba, Itten nyúzzad élve le a bőröm, Itten négyeltesd testem a bakóval, Itten akasztasd fának négy ágára, Hadd lássák meg törökök, gyaurok, Hogy cselekszik Nagy Szolimán szultán! Hanem mondom, esküszóval mondom, Ha eljössz is a szigeti várba, Itt is maradsz a fejeddel együtt!”

A horvát hősköltemény eztán pontosan adja vissza, hogy a szultán még az ostrom befejezése előtt meghal,… a nagyvezír fokozza a rohamok erejét, s mikor Zrínyi látja, hogy ennek a csatának már nem tud sikerrel ellenállni, mind felszólítja vitézeit kövessék őt:

„Hej, vitézek, kedves testvéreim! Holnap bizony veszünk valahányan.
Se puskapor, se golyóbis nincsen. Se segítség nem jő már sehonnan.
A falaink. pogánytól lerontva, Elestenek mind az igaz hősök!’
Midőn a bán kimondá e szókat, Mindahánnyan földre térdepeltek,
Szállt imájuk az Úrhoz, Máriához, Megváltónak lelkük felajánlták.”

Másnap aztán kitörtek a törökökre: Zrínyi elől elfutott a „hitehagyott” Szokolovics Mohamed nagyvezír – a hajnaltól délig tartó csatában odaveszett a janicsár aga, s vele húszezer janicsár. Estére a végzet – s ezt az ének nem részletezi – mind a hős bánt, mind a kicsiny népét elérte:

„Összerogott, gyilkos vég elérte, Vég elérte, valamint a szultánt,
Megholt a bán, mint megholt a szultán, Egyik előbb, maga nyomorában (értsd bajában és betegségében), Másik később, fegyvernek vasától,
Szultán megholt asszonymód halálban, A bán megholt vitézmód halálban.
Halld, Szolimán, mire a dicsekvés?”

A fényképet 2012, júniusában készítettem volt.

Sz. M.