"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”

„…kérjük és tisztünk kötelességénél fogva ünnepélyesen felszólítjuk: küldjön saját költségére, négy hónapi ellátással személyünk mellé belátása szerint néhány puskás gyalogost és velük egy-két tisztet, nem annyira személyünk kedvéért, mint a keresztyén köztársaság további megmaradása és azon hely és más tartományok várható veszélyének elhárítása végett Szigetvárra. Elszántuk magunkat arra, hogy Isten nevében ott bezárkózunk, azt óhajtva, hogy első sorban a jó Istent, aztán ő császári és királyi felségét, a keresztyén köztársaságot és ezt az édes, végső nyomorúságra jutott hazát szolgáljuk, híven, rendületlenül, vidáman, vérünk ontásával, fejünk vesztével is (ha a sors akarja).”

Zrínyi Miklós levelét megírta... és a sokkoló „eredmény.” Elemezzük csak ezt is! (ugyancsak a „tisztánlátás” kedvéért)…

1566. április 19-én kelt latin nyelvű levelében, gróf Zrínyi Miklós dunántúli főkapitány (ekkor éppen nem Szigetben, hanem Csáktornyán tartózkodott) segélykérő-levelet küldött a nádor özvegyéhez…

E levél eredetije nem maradt fenn, csak másolata. Vélem azonban, hogy Zrínyi más országos nagyokhoz is kiküldött hasonló, vagy megegyező értelmű levelet. Nézzük is, mit írt:

„Nemzetes és nagyságos, különösen tisztel urasszonyom. Üdvözöljük és ajánljuk szolgálatunkat. Mivelhogy nem homályos, hogy igen undok ellenségünk, a török császár, roppant hatalommal eljő e gyászba borult haza maradványainak elpusztítására semmisítésére és hogy első sorban Szigetvárát, mely annyi tartománynak védőbástyája, fogja ostromolni, hogy onnét tovább haladjon, nyilvánvaló szükség, hogy ez annyira fontos helyre gondja legyen mindenkinek, kinek java vagy veszedelme e helytől függ. És bár kegyelmes urunk, Károly főherceg ő fejedelmi fensége, a római császár és király ő felségének távollétében azon vár megmaradása végett erősítésekről, más szükséges dolgokról és katonákról kegyesen fog gondoskodni. Mégis, mivel azt hisszük, hogy a török császár személye és annak roppant hatalma ellen jóval több katonára lesz szükség, mint egy basának ostroma ellen (itt utal az 1556-os sikeres védelemre): ezért, ha N. és N. urasszonyomnak kedves édes hazánk, ha a maga, gyermekei, testvérei, barátai és próbált szolgái jövendő megmaradását óhajtja: igen sürgősen kérjük és tisztünk kötelességénél fogva ünnepélyesen felszólítjuk: küldjön saját költségére, négy hónapi ellátással személyünk mellé belátása szerint néhány puskás gyalogost és velük egy-két tisztet, nem annyira személyünk kedvéért, mint a keresztyén köztársaság (respublica Christiana – azaz: a keresztény népközösség, átvitt értelemben a keresztény európai civilizáció) további megmaradása és azon hely és más tartományok várható veszélyének elhárítása végett Szigetvárra. Elszántuk magunkat arra, hogy Isten nevében ott bezárkózunk, azt óhajtva, hogy első sorban a jó Istent, aztán ő császári és királyi felségét, a keresztyén köztársaságot és ezt az édes, végső nyomorúságra jutott hazát szolgáljuk, híven, rendületlenül, vidáman, vérünk ontásával, fejünk vesztével is (ha a sors akarja). Reméljük, hogy N. és N. urasszonyom megtenné ezt csupán személyünk iránt való tekintetből és barátságból még akkor is, hogyha sem java, sem veszedelme nem függene Szigettől. Isten tartsa meg sokáig egészségben, boldogságban. Várjuk az óhajtott tudósítást és ajánljuk kész szolgálatunkat.
Kelt csáktornyai várunkban, 1566 április 19-én., Miklós, Zriny örökös grófja.”

Érdemes alaposan megfigyelnünk e levél minden sorát. Nem szoktam ugyan ilyesmire – történeti oldalon anakronizmusokra, azaz történelmietlen dolgokra – hivatkozni, de most e levél tartalmának bemutatásával is könnyen belátható, hogy az a manapság gyakran hangoztatott és hallatott nézet, mi szerint Zrínyinek a törökkel szövetségben, azzal összefogva etc. Bécs (értsd: az egész Nyugat?) ellen kellett volna mennie, s nem védekezni a szultán ellen, nos ez anakronizmus. Ennek semmiféle történeti alapja nincs. A korabeli nemesi-nemzeti „szittya” öntudat (Kézai Simontól Antonio Bonfiniig átívelő történetszemlélet és genezis) nem „keleti nyitást” jelentett. A magyarok – tágabban a Magyar Királyság lakói –, a politikai nemzet (akkor a nemesség és a rendek) önmagukat a keresztény népközösség (vagyis a modern megfogalmazással nyugati civilizáció – bár így ez is anakronizmus) részének és egyszersmind őrének is tekintették. A „természettől való ellenségnek” pedig a törököt. (S itt most nem is szólok arról, hogy a korabeli török, azaz egészen pontosan oszmán szemlélet sem tartalmazott semmiféle rokoni, avagy „bratyizzunk” a gonosz nyugatiak ellen szintű retorikát. A korabeli „oszmánli” szellemnek nem sok köze a „modern török nemzeti identitáshoz; az egy kozmopolita világbirodalom iszlám ideológiája volt – s mint ilyen éles ellentétben állt a korabeli magyar „nemzeti ideológiával”, önképpel). Tűz és víz volt a kettő. Ennyit erről…

A levél további érdekessége, hogy Zrínyi teljesen tisztában van, hogy a tíz évvel korábbi ostromnál – amelyet Horváth Márk és vitézei (közülük nagyon sok most is szolgál Szigetben) sikerrel visszavertek – most sokkal nagyobb veszedelem készül, s nem csak Szigetvár, de az egész ország (utaltunk már rá a szultáni hadjárat összetett, nagy hadművelet volt) sőt az egész respublica Christiana ellen. Ugyanitt a szöveg egyértelműen utal arra is, hogy a végsőkig kifognak tartani…

Másrészt a keserűen „sokkoló” eredmény – azaz, hogy szinte semmi komoly katonai segítség nem érkezett – értelmezéséhez több dolgot is figyelembe kell vennünk. Véleményem szerint elsősorban azt – és ezt már több nagy török hadjáratnál láthattuk, felidézném az 1552-es nagy támadást (amikor a szultán, I. Szulejmán nem is volt jelen), vagy éppen az 1683-as nagy rohamot (amely a források tekintetében elég jól dokumentált) –, hogy a szultáni ármádia jövetele valósággal demoralizálta és megrémítette az országot. A nagy háború vihara nem volt mesebeszéd, s mindenki saját szerettei, saját személye és javai védelmezésére, mentésére és elsősorban a „túlélés”-re rendezkedett be, avagy készült (ahogy készülhetett). Ezért nem küldött jelentős számú segítséget senki. Éppen a címzett, a nádor özvegye is azt a tanácsot kapta volt Nádasdy Kristóftól – sógorától (Nádasdy Tamás öccse), hogy ne küldjön fegyvereseket, inkább saját birtokai védelmére rendezkedjen be. Ugyan kiküldöttek valamely segítséget – egy nagyobb kontingens csak késéssel indult el, s már nem érkezhetett be, mert addigra a szultáni haderő körbezárta Szigetvárt…

Végül érdemes azt is felvetnünk – ezzel szoros összefüggésben – hogy a Győrnél gyülekező nemzetközi összefogással készülő „felmentő sereg” miért is nem mozdult ki a helyéről. Ezt a mozdulatlanságot már a kortársak is igen nagy szégyennek és gyalázatnak tartották. De mindennek a mozdulatlanságnak mi lehetett a hátterében? A gyávaság és a félelem? Az is. Az uralkodó, I. Miksa magyar király (II. Miksa néven német-római császár és cseh király) semmi katonai és hadvezéri erénnyel nem bírt. Ezentúl azonban más is okozhatta e mozdulatlanságot – noha ezzel Szigetvárt beáldozták. Arról volt szó ugyanis, hogy a szultán még az ostrom előtt egy-egy nagyobb katonai erőt különített ki és csoportosított az ostromműveletek fedezésére. Egyet Székesfehérvár, s egyet Segesd vidékére. Vagyis: ha a királyi felmentő had Győrből megindul, s akár kelet felé kerülik a Balaton térségét, akár nyugat felé, mindenképpen hamar értesült volna erről a török fősereg, s megfelelő ideje lett volna, hogy a harcra felkészüljön. Ettől persze még a felmentő hadműveleteket – éppen, mint tíz évvel korábban olyan példásan megoldották – végrehajthatták volna. Azonban a szultáni erőt nagyon erősnek becsülték – önmagukat viszont (alá vagy) lebecsülték. Féltek a nyílt összecsapástól, s a ki nem mondott koncepció az lehetett, hogy had vérezzen el csak a szultáni hadsereg Szigetvár ostromában (ez meg is történt), ha tovább kíván nyomulni, akkor már egy leharcolt sereggel szemben ütközhetnek meg (a császárváros, azaz Bécs védelmében). A felmentő akció elmaradt, Szigetvár elesett, a szultán is meghalt, a török hadsereg nem nyomult tovább – így a királyi had dicstelenül maga is szétoszlott.

Sz. M.

A képen a kétújfalusi származású Konrád Ignác Szigeti veszedelem ihlette festménysorozatából Zrínyi Miklós alakjával.