"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”

Történelmi és kulturális oldal.

"Csendes offenzíva - a háború bölcsője."

A "béke" alatti török hódítás "anatómiája" és Szinán, a második szigetvári bég...

Szinán - török Szigetvár parancsnokának, - második bégjének óriási szerepe volt abban, hogy Szigetvár 1566-os elfoglalása után a török Hódoltság jóval túl terjedt az egykori Somogy vármegyén, sőt Zala területére is rávetült az oszmán félhold árnyéka...

Az időszakban béke volt (ekkor éppen a Drinápolynban megköttetett) a Habsburg - s benne a Magyar Királyság - és a Török Birodalom között, mégis a hódítók erőszakos terjeszkedése, a "csendes offenzíva" nem állt meg.

Hogy mindezt megértsük - s ide hívjuk példaként segítségül a második szigeti bég, Szinán szereplését - azt kell átlátnunk, hogy mi volt az oszmán-török hódítás katonai (s ebből következően hatalmi) metódusa. Ez hellyel-közzel a magyarországi Hódoltság peremén - a végvidéki "frontvonalon" - mindenütt hasonló módon zajlott le. Itt most a szigetvári török szandzsák uralmi és hódolt területének kiterjesztésével mutatjuk be.

Amikor Szinán bég 1570. márciusának végén (egészen pontosan 26-án) a szigetvári szandzsák élére került, már harcedzett és nagy tapasztalattal bíró oszmán hadfinak számított. Nógrádból érkezett a dunántúli területre, előbb koppányi bég, majd Pécsett találjuk - innen került át Szigetvárra. A török adóösszeírások és más adminisztratív források alapos vizsgálatával - amelyet legutóbb és nagy alapossággal Sz. Simon Éva végzett el és publikált - azt láthatjuk, hogy Szinán már koppányi bég korábban - ottani szolgálati ideje alatt - is átjárt a Zalaságba, az ottani falvak hódoltatására, ezt szigetvári szandzsákbégsége idején ugyancsak intenzíven folytatta. Nem csupán a somogy-zalai határvidék, hanem az erős Kanizsa szomszédsága, sőt azontúl is a hódítandó területek közé tartozott. Noha, nem tartozott közvetlen török uralom és fennhatóság alá - a királyi Magyarország határain belül feküdt.

Az ilyen területek adóztatás alá fogása és tulajdonképpeni hódoltatása - amely már a török hódítás kezdeteitől hasonlóan folyt - e szerint a metodika szerint történt volt:

első lépcsőben: a kiszemelt terület beportyázása és rablása folyt, egyfajta felpuhítása a védelemnek - a felmorzsoló és az állandó fárasztó harcok révén - másrészt a lakosság terrorizálása és megfélemlítése révén, annak előkészítése, hogy hamar és "önként" fogadják el a "hódolást".

második lépcsőben: a még el nem foglalt területek felett is úgy rendelkezett a török katonai és hatalmi közigazgatás, hogy azokat szpáhi birtokosoknak osztotta ki, akiknek akármilyen módon - szép szóval, fenyegetéssel és erőszakkal - feladatuk és érdekük volt a kirótt jövedelmek behajtása, nem egyszer túszokat szedtek, hogy ezzel a lakosság ellenállását megtörjék.

harmadik lépcsőben: e területeket rendszeresen adóztatták - itt állandó "vendégek" lettek, s a figyelmük már a hátrébb fekvő területekre összpontosult - a még meg nem hódolt - de hódítandó vidékre. Ezt a területet mindig precízen és pontosan összeírták - úgymond felmérték. S aztán kezdődhetett előröl az egész.

Túl azon, hogy ez általában nem ment békés eszközökkel, számos falunak el kellett hamvadnia, lakóinak látványosan elvesznie (lakóit lemészárolták vagy rabszíjra fűzték), hogy számos más "tanuljon" a példáján és lehetőleg "önként" ajánlja fel a hódolását; ezenfelül azonban a "régi urak" (a magyar birtokosok) sem engedték el falvaikat, s ha megvédeni a törököktől nem is tudták, de adójáról sem voltak hajlandók lemondani, s ha lehetséges volt azt be is szedték (ők is). Azaz hódolni semmi szín alatt nem engedtek - s gyakran megtorolták. A "két pogány között" való elepedés - ez egy más terminus a későbbi XVII. század második feléből - ilyetén ebben is manifesztálódott - s legkeservesebben a föld népét, a jobbágyságot és az - egyre fogyatkozó - mezővárosi polgárságot érintette.

A törökök "csendes offenzívája" így ment lépésről-lépésre. Éppen Szinán szigeti bég idején is, akinek rövid szigetvári parancsnoksága idején már 24 olyan zalai falut soroltak fel, amelyet a törökök Szigetből hódolásra szólítottak fel.

Mindennek egyenes folyománya volt az állandó határ menti "apróharc", csatázás, portyázás - a velejáró minden istencsapással - s azzal a megbántottsággal (amit az egyes emberek privát életében kellene keresnünk a számos egyéni tragédia okán), amellyel ez a "csendes offenzíva", mintegy az elkövetkező nagyobb háború(k) bölcsője (azaz: kinevelője) is volt egyben.

Sz. M.

a témáról nagy alapossággal és részletességgel a zalai hódoltatás tekintetében lásd. Sz. Simon Éva: A Hódoltságon kívüli "Hódoltság". Oszmán terjeszkedés a Délnyugat-Dunántúlon a 16. század második felében. Bp. 2014