„...a mi császárunk, ki sem gazdagságban, sem népekben hiányt nem szenved, parancsot adott, hogy mi személyesen, az egész muzulmán hadsereggel háborúba induljunk.”

A 15-éves háború, amely csak 13 évig tartott, avagy hogy is van ez?
Szinán vezérpasa Nagy Szulejmán-i ambíciói.

1593. február 7-én az új nagyvezér, Szinán pasa megüzente I. Rudolf német-római császárnak (e néven ő II. Rudolf, de magyar királyként csak I. Rudolf), hogy ha továbbra is halasztja a megszabott évi „ajándék” fizetését, akkor ezt a szultán háborús oknak fogja tekinteni és nem tartja vissza hadseregét, hogy Magyarország ellen induljon...

„Ellenkező esetben azonban, ha a fent említett ajándékok megküldés újra elhalasztatnék, és a felelet csak üres, hiú szavakban állna, a mi császárunk, ki sem gazdagságban, sem népekben hiányt nem szenved, parancsot adott, hogy mi személyesen, az egész muzulmán hadsereggel háborúba induljunk. Felséged biztos lehet, hogy mi ezt meg fogjuk tartani, mikor aztán kiderülne az, amit a mi Istenünk és Mahomet, kinek szent neve áldassék elrendelt és jónak lát tenni.”

Már most az új, harcias nagyvezér fenyegetőzése nem üres beszéd volt, noha az értők láthatták, hogy mindennek megvoltak az előzményei.

A konfliktus ismét csak a végeken indult meg: a boszniai pasa, Dervis Hasszán sorozatosan támadásokat intézett Horvátországban: először sikertelenül támadta ugyan Kosztajnicát, de kíméletlen dúlást tett a környező területeken. Sikertelenül ostromolta meg a fontos horvátországi erősséget, Sziszeket is, ez a kudarc sem vette kedvét, mert az elkövetkező esztendőben – 1592-ben – újult erővel támadt és elfoglalta Bihács várát, e mellett még Hrasztovicát, Gorát is. Eztán újra a fontos erődítmény Sziszek vára ellen indult.

Erdődy Tamás horvát bán csapatai Petrinja mellett súlyos vereséget szenvedettek a támadó boszniai pasától, aki ezen felbátorodva tovább fokozta a betörések intenzitását.

Az Oszmán Birodalom élén azonban olyan "háborús-párti" kormányzat állott, amely jól alkalmat látott arra, hogy a horvátországi csatározásokat "casus belli"-nek tekintve cselekvéshez lásson. Szinán nagyvezér levélben szólította fel I. Rudolfot, hogy fizessen kétszeres sarcot, illetve az összes oszmán foglyot engedjék szabadon. Ezt a Habsburgok megtagadták, erre a Porta megtorlásul háborút indított.

A harcias Szinán nagyvezér egyértelműen a I. Szulejmán szultán hódító elképzeléseit tette magáévá, s olyan erősnek érezte magát, akárcsak a nagy oszmán uralkodó. Legalábbis ezt olvashatjuk ki számos korabeli forrásból, miként abból a levélből is, amelyet a nagyvezér Nádasdy Ferencnek címzett 1593. augusztus 9-én, Drinápolyban, s amelyben arra figyelmezteti a hírneves magyar katonát, hogy a Porta haragját a keresztények ne várják meg, hanem hódoljanak meg. Elárulja szándékát, hogy Bécs, sőt Prága elfoglalására készül, s felajánlja Nádasdynak, ha követi Szapolyai János király példáját és meghódol a fényes Porta előtt, úgy a cseh királyság élére kerülhet (hiszen a magyar királyi koronát már Báthory Zsigmondnak ígérte a nagyvezér).

A nagyvezér levelében azt írta, ha Magyarország meghódol, úgy elkerüli a pusztítást és az országba nyugalom lesz, mint ahogyan más országokban is, amelyek a szultánnak fejet hajtottak, most békében élhetnek, de ha nem, akkor a kíméletlen dúlásnak lesz kitéve, hiszen: "azt pedig ne gondold, hogy én addig Bécshez nyúlok, míg Magyar- és Horvátországban egy palánk marad, ki az hatalmas császárnak engedetlen lenne; tűzzel fegyverrel megemésztem, s ennek okáért intelek, az hatalmas császárnak hűségére etc.”

Szinán pasa meghirdette, hogy elfoglalja Bécset és Prágát (ekkor az uralkodói székhely volt) sőt a keresztény világ központját, Rómát is.

A helyzet a valóságban az volt, hogy noha a Török Birodalom északi végvidékén a magyar és horvát végeken – mint ezt már sokszor demonstráltuk soha sem volt fegyvernyugvás, még hivatalos béke időben, a „frigy alatt” sem, most az 1590-es évek elején, mintha ezek a harcok is fokozott erővel lángoltak volna fel. Éppen ezért az a konfliktus, amely 15-éves háború néven vonult be a hadtörténetbe, valójában hadüzenet nélkül már 1591-ben megkezdődött. Ha ugyan hivatalossá „csak” 1593-ban, a szináni hadüzenettel vált. A horvát végeken a boszniai pasa erőltette, hogy Zágráb közelébe jusson, a stratégiai fekvésű Sziszek volt a célpontja. A magyar végvidéken pedig különösen Kanizsa lett a célpontja a török portyázásoknak. Már januárban – 1593-ban – megjelentek a török portyázók Kanizsa környékén és rontották a magyar palánkokat, égették a falvakat – így puhítva fel a védelmet, pusztítva a vár „hátországát” - szokásos módon előkészítve a terepet a nagyobb támadáshoz.

A magyar végek állapota a háború előestéjén katasztrofális volt. A pozsonyi diétán (országgyűlésen) elhangozott vélemények tudtára adták a királynak és a rendeknek, hogy: „A végvárak oly gyöngék, annyira romlott állapotban vannak, hogy az ellenség egyetlen rohamát sem lesznek képesek kiállani, s ha az isten nem védné azokat, bizony velök együtt az ország is elesne. Az őrség rongyos, koplal mindenütt s alig van egy napra való kenyere…”

A rendek mindezek tükrében rettegve tekinthettek a jövőbe. De a végek népe talán nyomorúságának elmúltát is felfedezni vélte a háborús vészhírben, hiszen most már nem tilalmasban járnak majd, ha a török végek népével csatára mennek, avagy jószágukat, javaikat prédálják: „A vitézek kardjainak, megjött erejök karjoknak (…) Majd böcsi lesz katonáknak.” Azt azonban ekkor senki sem tudhatta, hogy hamarosan az évszázad legvéresebb és legkegyetlenebb háborúja fog pusztítani a Duna-medencében.

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. - kézirat

Kruppa Tamás: Szinán nagyvezír ismeretlen levele 1593-ból. Adalékok az oszmán haditervekhez a tizenöt éves háború kezdetén. In: AETAS. 2002/1. 154-155.

Vö. Mattheo Zane 1593. IX. 24.-i jelentése. In: Calendar of State Papers and manuscripts relating to English affairs, existing in the archives and collections of Venice, and other libraries of Northen Italy. vol IX. 1592-1603. edit. H. F. Brown. London. 1897. 84.

Nagy László: A végvári dicsőség nyomában. Bp. 1978. 93.