„ Az éhség is már fenyegette a katonaságot. Utoljára a vár belsejében árkokat ástak és kényeztetett gyengéd nők is piszkos földet és követ hordtak s a port és füstöt szenvedték.”

Esztergom török „csillagai”

1594. június közepén – egészen pontosan 20-án és aztán 24-én – az elcsigázott, de halálra szánt esztergomi török védelem két bátor kitörést intézett az ostromló keresztény had ellen...

A esztergomi török védelem hihetetlen kitartásról tett tanú bizonyságot – emberben és anyagiakban is mérhetetlenül sokat vesztettek, elesett két főtisztjük is (mind kettő hősi halált halt – gázhivá lett), de még sem vett erőt rajtuk a csüggedés. Bíztak a beígért felmentő sereg közeledésében. Noha – a szintén sokat szenvedett és elcsigázott, de túlerőben lévő – keresztény ostromsereg gyakran kiabálta át nekik:

„Szerencsétlenek! A ti tatárjaitok teknősbékára ülve jönnek” - utalván arra, hogy soha sem érkezik felmentés a számukra. Ennek ellenére a védő törökök mind június 20-án, mind négy nappal később nagy kitörést hajtottak végre a keresztény sáncok ellen, s a védelem halálra szánásáról a török krónikás, Kjátib Cselebi ezt írta volt:

„Egy hónapig így folyton ostromolták gránáttal felgyújtván, igen nagy kárt okoztak. Az éhség is már fenyegette a katonaságot. Utoljára a vár belsejében árkokat ástak és kényeztetett gyengéd nők is piszkos földet és követ hordtak s a port és füstöt szenvedték.”