A romlás okai:

a megvesztegethetőség, a kapzsiság és kincsvágy, valamint az asszonyuralom.

A Török Birodalom hanyatlása a kortárs törökök szemével:

Haszán Káfi al-Akhiszarí „A bölcsesség alapelvei a világ rendjére vonatkozólag.”

1596-ban a Török Birodalom északi (északnyugati) végvidékén, Magyarországon javában dúlt a véres 15-éves háború (1591-1606), éppen a szultán, III. Mohamed bontotta ki a Próféta zászlaját, hogy személyesen jöjjön a magyar hadszíntérre seregei élén. (Itt utoljára Nagy Szulejmán szultán 1566-os szigetvári hadjárata idején volt arra példa, hogy maga a szultán érkezzen a hadaival a csatatérre. Később, pedig csak a felszabadító háború – 1683-1699 – idején kerül sor újólag erre.)

Ekkor történt, hogy az Eger alá készülő, a magyarországi hadjáratra induló szultánnak és kíséretének Hasan Kāfi al-Aķhişarī Usūli 'l-hikem fi nizāmü 'l-ālem – „A bölcsesség alapelvei a világ rendjére vonatkozóan” című művét, hogy a „világ rendje szabályainak megújításánál útmutatóul szolgáljon.”

A szerzőt a 15-éves háború elején elszenvedett sorozatos török katonai vereségek késztették a munkája megírására.

„A 'világ rendjének' zavarait az 1572. évtől véli felfedezni, s úgy látja, hogy négy ok idézte elő. Először is szerinte elhanyagolták az igazságot, a kormányzást gondatlanul folytatták, s emiatt az 'ügyek alkalmatlan és tehetségtelen emberekre bízattak.' Másodszor, az állam vezetői önteltségükben lemondtak a tanácskozás nyújtotta előnyökről, és semmibe veszik a hittudósok véleményét. Harmadszor, ugyancsak hanyagság mutatkozik a hadsereg vezetésében, fegyelmében, ezért a katonák nem tudnak bánni a fegyverekkel. Negyedszer, a felemlített bajok mögött a valódi okok: a megvesztegethetőség, a kincsvágy és az asszonyok uralma. Aķhişarī ez a diagnózist készteti arra, hogy általános formában, de mindig a konkrét visszágokra reflektálva, felvázolja a jó kormányzás alapelveit („aşl”) illetve azokat a következményeket, amelyek megsértésükből fakadnak.

A katonai kérdések nyomasztó súlyát jelzi az adott időszakban, hogy a négy alapelv közül kettő nem más, mint a hadsereg vezetésére és felszerelésre vonatkozó megfigyelések és javaslatok együttese (a másik kettő: az igazságosság és a tanácskozás elvének betartása). Aķhişarī rámutat, hogy az oszmán hadsereget ért kudarcok egyik alapvető oka a tűzfegyverek használatában mutatkozó lemaradás: 'Mostanában az ellenség felülkerekedett némely eszközök, új fajta puskák és ágyúk használatával, melyeket a mi katonáink használni elmulasztanak.' Legalább ilyen súlyosnak ítéli a hadsereg belső fegyelmének és morális tartásának meglazulását, a katonák erőszakoskodását és lázongását, valamint a 'kávéház-féle új dolgokat.' Aķhişarī ugyanis meg van győződve, hogy a győzelmeket az Isten segítsége garantálja az iszlám seregnek, az isteni segítség biztosítása pedig a vallási normák érvényesítését követeli meg. Az ilyenféle magatartás viszont elfordítja Istent a néptől, s Aķhişarī leszögezi: 'Ezért tette Isten hatalmassá felettünk az ellenséget.' Vagyis Aķhişarīnál az az oszmán történelemben merőben szokatlan gondolat jelentkezik, amit így lehet összefoglalni: vétkeztünk, azért büntet bennünket az Isten vereséggel.

Aķhişarī tehát a belső megújulást a birodalom szempontjából nélkülözhetetlennek tartja, s a kudarcok hatására azt is felismerte, hogy a hatalmak közötti erőviszonyok megváltozása a politika módosítását követeli meg. Így nem pusztán az iszlám királytükrök visszhangjának, hanem reális politikai és katonai számvetésnek tekinthető, hogy Aķhişarī a muszlim tekintélyek sorával próbálja igazolni: a békés viszony és a szerződések betartása minden politika legjobb alternatívája.”

 III. Mohamed szultán diadalmenete az egri győztes hadjárat után,

1596-ban. Egykorú török miniatúra.

 Aķhişarī a hittudomány kiváló szakértője volt, s húszévi isztambuli hivatalnokoskodás előtt és után ismereteit boszniai kádihelyettesként, illetve kádiként kamatoztatta. Életéről lásd. Karácson Imre: Az egri török emlékirat a kormányzás módjáról. Bp. 1909. 6-7. (bevezető a mű magyar kiadásához) és Mustafa A. Mehmed: La crise ottoman dans la vision de Hasan Kiafi Akhisari (1544-1616). In: Revue des Études Sud-Est Européennes. 13.3. (1975) 386-387.

 lásd. Fodor Pál: Szultán és az aranyalma. Tanulmányok az oszmán-török történelemből. 2001. 156-157.