„ad octavum Calendas Decembres…”

Török futás Szigetvárra: Kaposvár – sikertelen – megtámadása… és egy brabanti kapitány hősi halála és végtisztessége – Keszthelyen.

1599 novemberének végén – ahogyan Istvánffy Miklós krónikájában olvashatjuk, „ad octavum Calendas Decembres…”, vagyis december első napját megelőzően nyolc nappal, azaz november 23-án (vagy akörül) – a keresztény szövetséges csapatok nagyobb támadásra szánták el magukat a dél-dunántúli török Hódoltság ellen. A célpont: Kapos vára volt….

Kaposvár Tojgun budai pasa (Szigetvár elszigetelésére indított) somogyi hadjárata során, 1555 őszén került a törökök kezére, eztán egy rövid idei szüntetet eltekintve (1556) végig török kézen is maradt egészen Buda felszabadulásának esztendeéig, 1686-ig.

Az erődítmény őrségének száma a XVI. század második felében nem érte el a háromszáz főt (1568-ban 255, míg 1570-ben 211 védőről tudunk). Érdekes módon azonban a török őrség száma a XVII. Század első felében megnövekszik – s túl is lépi a háromszáz főt: 1618-ban 309, 1619-ben 311, 1620-ban 300 főnyi török őrsége volt Kaposvárnak, majd 1659-ben már „csak” 225 katonát írnak össze benne…

Nos, hogy mi indokolhatja a török Kaposvár őrségének viszonylag „magas” létszámát a XVII. század első felében… könnyen beláthatjuk szerepe jelentős volt, mind a Balaton-felvidék ellen, mind a nyugat-magyarországi portyázások tekintetében. Ugyanakkor hangsúlyos, hogy Kaposvárt komoly és nagy támadás a keresztények részéről csak a 15-éves háború időszakában, 1599 novemberének végén érte. Mindezt a „Magyar Livius”-nál, Istvánffy Miklósnál így olvashatjuk:

„Ez év őszén és telén a török semmiféle nagyobb vállalkozást nem kezdeményeztek, a székesfehérvári, koppányi és pécsi tartományokban telelő tatárok azonban egész Keszthely környékéig portyáztak és pusztították a környéket. Nádasdy Ferenc és Pethő Kristóf felszólították Pálffy Miklóst és Schwarzenberg hereget, hogy csapataikkal hozzájuk csatlakozva, együtt törjenek be a török területre, amire Pálffy egyébként önként is ajánlkozott. A vezérek csapataik egy részét állomáshelyeiken és az erősségekben hátrahagyva, hadaik másik részével és a szekerekre rakott ágyúkkal megindultak két kisebb Balaton környéki török erősség (Somogy)Lak és Bolondvár ellen. A két gyenge erősség védői azonban nem várták be az ostromot, hanem üresen hagyva azokat, elmenekültek. Erre Schwarzenbergék Kaposvár alá vonultak, és ágyúikat felállítva ostromolni kezdték azt. Erre a Kapos menti török várak Koppány, Dombó(vár), Ozora őrségén olyan félelem vett erőt, hogy háznépükkel és ingóságaikkal együtt hanyatt-homlok Szigetvárra és Székesfehérvárra menekültek. Az ostromlók azonban nem boldogultak Kaposvárral. (…)”

Kaposvár sikertelen vívásához tartozik egy vitéz zsoldoskapitány, a brabanti származású bizonyos Oberenpruck nevezetű – ki minden fővezér előtt nagy becsülettel és tekintéllyel bírt – elesett.

Istvánffy erről is írt: „A bajokat még csak tetézte, hogy – miközben az ágyúk körül a sáncokban forgódott – homlokán golyótól találva, Schwarzenberg és Pálffy nagy bánatára elesett egy bizonyos Oberenpruck nevű, brabanti származású vitéz kapitány is, akit aztán – megfelelő végtisztességgel – a keszthelyi templomban helyeztek örök nyugalomra. Ezek után az ágyúkat, amelyeket a mocsaras vidéken a jég gyengesége miatt (a beálló fagyok még nem voltak elegendőek a jég „meghizlalásához”) nem tudták volna tovább vontatni, Kanizsán hagyták, s Győrbe és más állomáshelyeikre visszatértek.”

"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”
Történelmi és kulturális oldal.

 lásd. Szakály Ferenc: Kaposvár a török időkben. In: Kaposvár. Várostörténeti tanulmányok. szerk. Kanyar József. Kaposvár. 1975. 111-112.