„...az töröknek megütésén az kik jelen voltanak, akármely végházbeliek legyenek, az mi nyereség volt, egyaránt osztoznak...”

Jár-e a „legény rész”?

A körmendi határozat és a kiskomáromiak zendülése.

„Az összetűzések elkerülése érdekében a kapitányok 1647-ben határozatot hoztak, amelyben megszabták a nyereség elosztásának módját. A körmendi végzésben kimondták, hogy '...az töröknek megütésén az kik jelen voltanak, akármely végházbeliek legyenek, az mi nyereség volt, egyaránt osztoznak...'

A Batthyány (I.) Ádám vezette közös vállalkozások nyereség elosztását már korábban is ez jellemezte, amint az igali portya után kiadott főkapitányi utasításokban olvassuk: 'Nádasdy uram szolgáinak, hogy kótyavetyét hányjanak magok között, az mely partékát magok nyertek, nálatok hagytok és ehhez adtunk nekiek...' még 6 rác foglyot. A körmendi határozatban hangsúlyozták azt is, hogy a megvert ellenség üldözéséhez csatlakozó katonák csak fél részt kaphatnak a zsákmányból. A rendelkezés e pontján egy nézeteltérés miatt született, amikor is az egerszegi és kemendi legények egyenlően akartak részesedni a körmendiek nyereségéből, holott ők csak a megfutamított törökre mentek ki. (…)

A végvári kapitányok 1647-es körmendi határozata kimondta, hogy egy végvár őrségének önálló vállalkozása esetén, szállítsák a nyereséget az adott erősségbe, ha viszont több helyről jöttek a portya résztvevői, akkor ott tartsák a kótyavetyét, ahonnan a többség érkezett.

Az 1650-es évek elején nagy vihart kavart Kiskomáromban az ottani kapitány, gersei Pethő László intézkedése, aki legényeinek nyereségéből jogtalanul harmadot követelt. Hiába tiltakoztak a vitézek, kapitányuk erővel, hatalmi szóval érvényesítette akaratát. Idővel annyira elmérgesedett köztük a viszony, hogy a hódoltsághoz közel eső végvár biztonságát komoly veszély fenyegette. A katonák kérésére ekkor Batthyány vizsgálatot rendelt el Pethő ellen. A panaszosok vallomásaiból kiderül, hogy a század elején a végvári kapitányt megillette a nyereségből az egy főre jutó hányad, az ún. 'egy legény rész', melyet a vitézek ajándékképpen átadtak. Ha ez csak egy szablya volt, a kapitánynak akkor is meg kellett vele elégednie. Csepeli Gergely vallotta, hogy Sárkány István kapitánysága idején az volt a szokás, hogyha a kapitánynak az ajándékon kívül még valami megtetszett, elvehette a nyereségből, de '...annak az árát megadta.' Az 'egy legény rész'-t csakhamar kevésnek találták a kapitányok és előbb fölemelték, majd elrendelték az egész nyereség harmad részének beszolgáltatását. Sárkány István még borral, búzával fizette meg a harmadot, Besenyei István viszont ingyen követelte s '...hatalmasul is megvette...', az ellenszegülőket pedig becsukatta. A kiskomáromiak ezért már az ő parancsnoksága idején panasszal fordultak Batthyányhoz, aki a dunántúli kapitányok körmendi határozatára hivatkozva megtiltotta a harmad rész szedését, ellenben megerősítette a kapitányok a 'tisztességes ajándék'-hoz való jogát.

Amikor Pethő László került Kiskomáromba, nem csak Besenyei tisztségét, hanem a nyerészkedő magatartását is átvette. Katonáinak említett panasza és a vizsgálat után azonban, Batthyány leiratot intézett hozzá, s abban megismételte a korábbi határozatot. Pethő ezután nem mert a főkapitánnyal szembe helyezkedni s fölhagyott a harmad szedésével. Alig múlt el azonban egy esztendő, amikor új, minden bizonnyal jövedelmezőbb foglalkozást talált: vitézeit eztán nem a törökre küldte, hanem tőzsérek mellé adta, hogy az ország egyik feléből a másikba hajtsák a szarvasmarhát, mint a hajdúk. A haszon nagyobbik része természetesen az övé lett.”

Somogyi Győző rajza

OL B. cs. lt. P. 1313. 252. cs. sz. n.

lásd. Varga J. János: Szervitorok katonai szolgálata a XVI-XVII. századi dunántúli nagybirtokon. Bp. 1981. 106., 110.