Cseklészi sáncban Generál Montecuccoli 1663 (részletek)

Szabadságunk rontó,
Igazságunk bontó
Szomszéd, immár örülhetsz,
Magyar vér gyűlőlő,
Pénzünknek örülő,
Tollunkkal ékesülhetsz,
Mondj jó hírt szívednek,
Kívánt pecsenédnek
Vígan fogat köszörülhetsz.

Pusztaság épsége,
Holt elevensége
Az magyar koronának.
Török, tatár, német
Bennünket pusztít s éget,
Nincs vége prédájának,
Tűz, láng, füst burítja,
Hasznát szaporítja
Az kincses Kamorának.

Német métely fogta
Béleket, s elnyomta
Szíveket az uraknak;
Béna, siket és vak
Vagyon gondja mert csak
Erszényére az papnak
Szenvedi, s nem érzi,
Behunt szemmel nézi
Csorbáját magyar napnak.

Ártalmas tanácsok,
Istentelen ácsok
S késedelmes kovácsok,
Életünk fonalát,
Testünk szőrit, szálát
Rossz, visszáló takácsok!
Méreg keseríti,
Kit nyújt szegett hiti;
Mésszel gyúrott kalácsok.

Békesség hajléka
S oltalom árnyéka
Alatt nagy kegyetlenség,
Méz szín alatt méreg
Hant alatt rút féreg
Fekszik istentelenség,
Óhatta, s nem ótta,
Sőt maga is tódta
Terhünket az németség.

Csalt reménségünkben.
Nagy nehéz igyünkben,
Midőn meg nem segített,
Táplált biztatással,
De árulással forrón alánk hevített,
Gázolt táborostul,
Mígnem országostul
Pogány kézre kerített.

Járt eszesen s óva,
Szerencsére soha
Mert fejére nem vette.
Hogy Magyarországért
A német ontson vért,
Magyar nem érdemlette;
Köszönd, hogy kenyerét,
Tik, lúd, borát, serét
Költeni segítette.

Ordinanciája
Volt, hogy meg ne várja,
Ha jün török vagy tatár,
Ha sánchoz nem bízik,
Szaladjon mind vízig (ti. a Dunáig)
Tágas ott is a határ;
Ha ott sem állhatja,
Az túlsó víz partja
Még most elég erős vár. (…)

Méltó vagy szánatra,
Van okod bánatra,
Keseredett magyar nép!
Egy kevés szalmára,
Jutottál példára,
Maradtál csak mint egy kép:
Szabadságod romol,
Hazád pusztul s omol,
Te oltalmod ront és tép.

Hol most végházaid,
Az hol jó vitézid
Naponként nevelkedtek?
Szép lakóhelyeid
S jó halászvizeid,
Akik téged neveltek,
Ékes zsíros fülded,
Sok szép boros hegyed,
Kik messzére terjedtek?

Titkos gyűlülséged
S benned forró méreg
Ezeket elvesztette.
Sok tanács – veszélyed;
Nagy hosszú gyűlésed
Romlásod segétette.
Pörpatvarkodásod
S csalárd vádolásod
Barátodat üldözte. (…)

Az török ereje
És agya veleje
Hogy hazánkba érkezék,
Végbeli sokaság
S a boszniai gazság
Hogy helyünkbe férkezzék,
Írtam barátomnak,
Suri ispajának (ti. szpáhinak)
Ezekről emlékezzék.

„Az éneket 1663 őszén szerezték. Ez idő tájt, a szeptember 5-i pozsonyi tanácskozások értelmében Montecuccoli serege a cseklészi sáncokba tartózkodott, hogy Bécset és Ausztriát a török támadásával szemben fedezze. Ezalatt a török-tatár csapatok szerte pusztítottak és hódoltattak a Felvidéken; a nagyvezér Érsekújvárt ostromolta, és szeptember 26-án be is vette. A magyar urak perpatvarkodtak. A gyűlések, a hosszúra nyúlt tanácskozások mit sem segítettek a helyzeten. Az erős bírálat, mely a német hadvezetést és a magyar urakat egyaránt sújtotta, arra vall, hogy az ének Zrínyi környezetében keletkezett. Zrínyi, ekkor már a magyarországi hadak fővezéreként, a csallóközi és a szigetközi Duna-ágak, a Nyitra és a Vág torkolatánál tevékenykedett, zavarta a törököt, bizonytalanná tette helyzetét, s végül visszavonulásra kényszerítette a nagyvezért. Az ének azonban még ez előtt, sőt Érsekújvár eleste előtt keletkezett, minthogy erről semmit sem mond.

Az ének szerző személyét nem ismerjük. Az utolsó versszak nem eléggé világos utalása miatt arra gondolhatunk, hogy valamelyik Cseklész környéki Súr nevű faluban írták. Cseklésztől keletre a Duna mentén több helység van, amelynek nevében Súr szerepel (Nagysúr, Kissúr, Hegysúr, Pénteksúr, Voltasúr, Várasúr). Ezek egyikében lakhatott a versíró ispaja-barátja, akinek emlékeztetésére az éneket szerezte.”

Lásd. A kuruc küzdelmek költészete. szerk. Hopp Lajos. Bp. 1977. 21-24., 740-741.