„...alig hiszem, hogy Szodoma égésénél nagyobb lett volna a tűz.”

„A háborúnak nincs humánus arca.” - Perjés Géza.

A felperzselt föld taktikája 1664-es téli hadjáratban. S néhány kérdés Pécs felégetése, Szigetvár „ostroma” és a Szulejmán szultán „Türbé”-je kapcsán...

1664. február 6-án az eszéki híd felgyújtása alól Pécs alá visszatérő gróf Zrínyi Miklós vezette keresztény sereg, nem időzve többet a pécsi várba szorult török őrség ostromával, a megszerzett gazdag Pécs városát tűzvész martalékévá tette...

Nemrégiben – a dátumra pontosan nem emlékszem, talán pár héttel ezelőtt a médiában (azt hiszem HírTv „Vetítő” című adásában) a közelmúltban elhunyt neves hadtörténész tudós katonatisztről, Perjés Gézáról – kinek kutatási területe (többek közt) nevezetesen éppen Zrínyi Miklós „költő és hadvezér” katonai és politikai életművére fókuszált – tartottak egy emlékműsort. Ebben a műsorban a riporter feltette azt a kérdést – nem szó szerint idézem – hogy, vajon a háborúban megmutatkozik-e valami humánum?... Perjés Géza – aki maga fiatalon aktív csapattisztként szolgált a keleti fronton, s részt vett számos ütközetben (lásd. erről bővebben visszaemlékezéseit Perjés Géza: A brjanszki erdő aljában. - Harctéri élményeim 1942 augusztusától 1943 októberéig. In: Hadtörténeti Közlemények. 1997. szeptember.) - a kérdésre kategorikusan nemmel válaszolt: „A háborúnak nincs humánus arca.”

Mindezt azért tartom fontosnak elmondani, hogy tisztán és világosan érthető legyen az 1664-es téli hadjáratban kitűzött hadi célok és végrehajtásuk körülménye, lefolyása és eredménye. A kitűzött stratégiai cél az volt, hogy 1664. esztendő során a délnyugat-dunántúli török kézben lévő erős Kanizsát visszaszerezzék. Az téli hadjárat villámgyors akciójának célja nem a dél-dunántúli török kézben lévő várak és erősségek elfoglalása volt, ehhez a megfelelő ostromtüzérség nem is állt rendelkezésre, annak felvonultatása pedig hatványozottan csökkentette volna a hadjárat gyorsaságát, noha a siker kulcs éppen ebben a gyorsaságban rejlett... És a pusztításban: a „felperzselt föld”-taktikájában.

Amikor eszéki híd felégetésével – hogy az akcióban részt vevő Esterházy Pál szavaival élve – „Plutónak áldoztunk”; az előretörő had elérte azt, hogy a török fősereg (hiszen ekkor a nagyvezér seregével a Belgrád környéki téli szállásán készült a hadjárat folytatására) felvonulását a magyarországi terület felé, ha nem is gátolta, de mindenesetre lényegesen lassította. A keresztény hadművelet második fázisában, tehát ugyanilyen gyorsasággal kellett megkezdeni Kanizsa vívását – ez már nem történt meg a kívánt módon.

Amikor tehát Zrínyi csapatai visszatértek Pécs alá, amelyet január végén – kisebb erőket hátrahagyva – szoros gyűrűbe vonva, a török védelmet a várba visszaszorítva hagytak oda, szó sem lehetett arról, hogy a küzdelmet itt tovább folytassák. Noha a források világosan beszélnek arról, hogy Zrínyi és a Rajnai Szövetség német csapatainak főparancsnoka, Julius Hohenlohe gróf között heves vita alakult ki a tekintetben, hogy folytassák-e Pécs ostromát, vagy hagynak fel azzal és induljanak vissza. Zrínyi a gyorsaságból nem kívánt veszteni, tehát a gyors visszavonulást sürgette a zalai végek felé, a németek viszont Pécs alatt már markukban érezték a győzelmet. Végül a sereg a kitűzött célok értelmében visszaindult, de ez súlyosan elmérgesítette a viszonyt a keresztény vezérek között.

Esterházy Pál Mars Hungaricus című munkájában írta le azt is, hogy mikor elvonultak úgy döntöttek, hogy az előzőleg kirabolt és megszállt Pécs városát elhamvasztják. Esterházy – kissé úgy tűnik a tűz „bűvöletében” égett, mert ahogy az eszéki híd felperzselését is oly eleven képpel festette le, itt Pécs felgyújtásánál is elmondja, hogy a parancsra ezer és ezer helyen lobbantak fel a városban a tüzek, és olyan hatalmas tűzvész kerekedett, hogy ahhoz emberfia még nem látott foghatót: „alig hiszem, hogy Szodoma égésénél nagyobb lett volna a tűz.”

A felgyújtott Pécs füstje elfedte a Napot és elborította az egész horizontot – pokoli látomás lehetett. A visszavonuló sereg pedig szisztematikusan pusztított mindent: falvakat, magtárakat, malmokat, műhelyeket... minden olyat, ami az elkövetkezőkben a felvonuló ellenségnek, valamiféle segítséget adhat, akár élelmezésében, akár bármiféle hadellátásában. Zrínyi nagyon pontosan és céltudatosan választotta ezt a taktikát; ez leginkább az uralkodónak írt levélben derül ki, amikor hangsúlyozza mindent elpusztított seregével, s amikor ezt írta: „kifosztott városok (bármelyek legyenek is)” - valószínűleg az ősi püspöki székhelyre utalt. Feltételezhetjük – ismerve a korabeli felfogást, hogy noha Buda a töröké volt, de azt a magyarok most is úgy tekintették, mint királyaik egykori fővárosát (ezt több török forrás is felrója nekik) – hogy a magyar városok és falvak elpusztítása és felégetése emberileg lelkiismereti kérdést szült, mindez azonban az egész akciót sikerét meghiúsította volna.

„A háborúnak nincs humánus arca” – a keresztény fegyverek pusztító hatalmától a zömében keresztény helyi lakosság szenvedett.

Mármost másodsorban érdemes itt egy kissé elidéznünk abba a tekintetbe is, hogy Pécs ostroma és szörnyű égetése – miféle hírrel terjedt el a széles világba. A nyugat-európai közvéleményben az akkori „high-tech-forradalom”, a nyomtatás elterjedése és tömegessé válása révén a téli hadjárat sikere és a harci cselekmények híre gyorsan – szinte képszerűen élve – tűzgyorsasággal terjedt. Ezek a hírek azonban nem voltak minden tekintetben a legpontosabbak. Több metszett készült arról, hogy Zrínyi csapati ostromolják Szigetvárt, noha erre egyáltalán nem került sor a valóságban. Nem is ez volt a cél. Siker pedig egyáltalában nem is lett volna ilyen támadástól várható (Szigetvár erődítését, védelmét tekintve sokszorosan felülmúlta a korabeli török Pécsét). Azonban az, hogy ez még is így terjedt okra is visszavezethető:

1. A Zrínyiek neve és nimbusza (1566-os védelem révén) jelen volt a korabeli európai közvéleményben.

2. A téli hadjárat során a keresztények elvonultak Szigetvár mellett (a várban tartózkodó tatár segélycsapatok arra a hírre, hogy Zríny személyesen jön ellenük, szétrebbentek) és az elővédek támadást indítottak a vártól nem messze fekvő megerődített Türbé – Nagy Szulejmán szultán „síremléké”-t kerítő erődítmény ellen. Esterházy Pál Mars Hungaricusában pontos alaprajzot készít róla – ez egyetlen hitelesnek módható „műszaki” leírása a korból.

3. Éppen Pécs lerohanása, a heves harcok utáni kirablása és lövetése, majd felégetése. Már most a Türbé megrohanása tekintetében sem világos minden. Véleményem szerint bizonyosra vehető, hogy a szigeti törökök Nagy Szulejmán „ereklyéit” Zrínyi közeledésének hírére kimentették a Türbé-ből és a megerősített Szigetvárra vitték (addig amíg a vész elül). Az is biztos – és a hadjáratban jelenlevő Esterházy Pál ezt pontosan leírta –, hogy a keresztény katonaság Szigetvár mellett elvonulva támadást intézett a Türbé ellen. Nem valószínű, hogy komoly harcra egyáltalán sor kerülhetett volna, inkább a gazdagon díszített síremlék kifosztása csábította a katonákat. Ezt Zrínyi tiltotta ugyan – mondván nem a halott szultán ellen hadakozik –, de ennek a tiltásnak nem lehetett olyan nagy foganatja, ahogyan éppen úgy nem sikerült Pécs lerohanásakor a város teljes kifosztását, a gyilkolást, erőszakoskodást és a vad tivornyázást sem megfékezni a keresztény főparancsnokoknak.

Sok mindent elárul a korabeli keresztény hadak fegyelmi viszonyairól, hogy a „győztesek” tivornyázásukban (Pécsett) oly sokan hevertek részegen szanaszét, hogy egyesek azt vélik, ha a török őrség bátran kitört volna, biztos nagy pusztítást okozott volna soraikban.

4. Érdemes azt is megjegyeznünk, hogy a nyomtatás elterjedése révén nagyobb olvasó közönséghez juthatott el mindez, de nem oly gyorsan, tehát még egy közbeni történés színezi a hírt: tudniillik az, hogy a téli hadjáratról visszatérő erők – igaz nagyon lassan (s elsősorban ez kudarcuk oka) – hozzákezdenek Kanizsa vívásához is. Amit aztán nem sokkal később – éppen a nagyvezér közeledő főserege miatt – fel kellett adniuk. Egy francia újság úgy tudja: Zrínyi feladta Szigetvár ostromát, mert a császár nem segített neki. Valójában itt Kanizsa sikertelen ostroma jelenik meg úgy, mintha Szigetvárt ostromolta volna az egykori védő dédunokája.

Vö. G. Etényi Nóra: "Szigetvár 1664. évi ostroma". Egy hír analízise és a Zrínyi hagyomány. In: Történelmi Szemle. 1999/1-2. 209-211., Köpeczi Béla: "Franciaország a birodalom bajnoka és a kereszténység megmentője" In: Magyarok és franciák. Bp. 1985. 13., Az Angol életrajzban jó leírás olvasható az 1566-os szigeti ostromról, ha nem is egészen pontosak az adatai. Angol életrajz. In: ZK II. 78-79.