A téli hadjárat „folytatása”…

Zrínyi is nagyon jól tudat, hogy a téli hadjárat sikere csak a kezdőlépés, amit a sikerek kiaknázása érdekében folytatni kell, ugyancsak fontos ez, mivel a hadak tartása és ellátása sem könnyű feladat. A nádornak, Wesselényi Ferencnek írt levelében (1664. február. 17. Csáktornya) ezt olvashatjuk:

"Most avagy soha sem ronthatja vagy legalább tántoríthatja meg ő Felsége az ottoman holdat; de ha sokáig tanácskozunk, ezt is kit cselekedtünk elvesztegetjük. Bezzeg, ha nekem csak egy kis erőm s értékem volna most, több, hogy sem vagyon, Kanizsát három hétig magyarévá tenném; de mindenemet, amim volt erre az expeditióra költöttem, magam jószágát ott kinn, Muraközt itt benn elvesztegettem ezekkel a hadakkal, s ha ő Felsége nem segít, élhetetlenné leszek ezután."

Ugyancsak a téli hadjárat taktikai sikereit világítja meg abban a levélben, amelyet az előző, idézett levél után pár nappal később írt Csáky Istvánnak, 1664. február 20-án:

"Én nem szinte haszontalanul töltöttem e telet: egész Eszékig Törökországot az Ő Felsége magyar és német hadaival erőssen raboltattam, jeles és alkalmatos várakat megvettem s kit megégettem (…). S ha még ennyi tántorítást másfelől is teszen valaki az pogánságon: hiszem az Istent, alábbhagy az istentelen maga felfuvalkodásában."

1664 tavaszán a keresztény csapatok igyekeztek kiaknázni az elért sikereket: Zrínyi magyar és horvát, illetve Hohenlohe birodalmi német csapatai megkezdik Kanizsa vívását. Közben a császári csapatok a felvidéki területeken kezdik el az elmúlt év folyamán elveszett kisebb erődítmények visszahódítását: felszabadult Nyitra és Léva, valamint a Zsarnóca mellett a váradi pasa csúfos vereséget szenvedett.

Zrínyi Miklós sikerei nagy lelkesedést okoztak egész Európában, ugyanakkor kicsinyes és nemtelen féltékenykedés kezdődött ellene a bécsi Udvarban, s tudjuk, hogy az uralkodó egyáltalán nem akarta a horvát bánt a nemzetközi hadak élén látni, sőt még a Rajnai Szövetséggel való együttműködését is nehezményezték, diplomáciai aknamunkába kezdtek ellene. Irigység és féltékenység hátráltatta. A bécsi Udvarban, a Haditanácsban és Montecuccoli tábornok személyében számos ellenfele akadt. Bármekkora hírnévre tett szert, elképzelhetetlennek tartották, hogy egy magyar parancsnokoljon a nyugati tisztek felett.

Kanizsa ostroma sem a tervezettek szerint haladt: kevés volt a muníció, késett az erősítés az utánpótlás. A Bécsben megígért segítség elmaradt. Hamarosan híre érkezett, hogy a török fősereg, a nagyvezér vezetésével felkerekedett téli szállásairól, és 1664 májusában az újjáépített eszéki hídon keresztül megkezdte a felvonulást, hogy az ostromlott Kanizsát felmentse. A keresztény erők félbehagyták az ostromot és visszahúzódtak a Mura folyó vonalára. A kanizsai kudarc kiváló alkalmat kínált az Udvarnak, hogy a túlontúl önállóan politizáló és népszerű Zrínyi Miklóst félreállítsák. Hamarosan azonban újból tragikus fordulatot vettek az események Zrínyi számára. A török fősereg immár egész erejével ellene támadott: a főcsapás Zrínyi-újvárt érte. 1664. június 8-án kezdte meg az ellenség a rohamokat a falak ellen, s bár a keresztény csapatok fővezérévé kinevezett Raymondo Montecuccoli felvonult seregével a közelben, a küzdelembe nem avatkozott be. Végső soron az erődítmény annyiban volt fontos számára, hogy az ausztriai területek védelmét biztosítsa.

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat

Magyar Leveleskönyv I. szerkesztette: Balogh József és Tóth László. Szekszárd. 2001. 281-282.