„dédapámnak nem elkorcsosult unokájaként tesz ismertté a történelem.”

A téli hadjárat: Pécs veszedelme

1664. január 27-éről 28-ára virradóra Zrínyi csapatai Pécs alá értek, gyors és heves támadással kívánták rajtaütés szerűen elfoglalni a várost, de ez az akció kudarcot vallott, noha Pécsre nézve igen nagy szenvedést hozott és súlyos következményekkel járt...

A téli hadjáratra megindult sereg villámgyorsan haladt előre. Barcsot elfoglalva – ahol néhány kisebb ágyút is zsákmányoltak Szigetvár felé indultak. Zrínyi csapatai január 27-én elvonultak a nagyon jól megerősített vár mellett. A szigetvári török védők felkészültek a védekezésre, de igen megrettentek, mikor a szigeti oroszlán dédunokájának közeledéséről hallottak. Állítólag az erődítmény védelmére török őrség mellérendelt tatárok mind megszaladtak Zrínyi seregének közelgésére. Az ostrom elmaradt, hisz az nem volt céljuk, és nem is volt erre lehetőségük a keresztényeknek: csupán Szulejmán szultán emlékhelyét, Turbékot, támadta meg néhány katona, de akciójukat a fővezér megállította, mondván: nem halottakkal hadakozik. A turbéki szultáni sírhelyet azonban így is jelentős pusztulás és tűz érte. Lényeges, hogy a Zrínyi seregében lévő Esterházy Pál lerajzolta – és egyetlen hiteles, eddig ismert alaprajzaként megörökítette, hogyan is nézett ki Nagy Szulejmán türbéje.

A szigetvári ostrom tehát elmaradt, noha a nemzetközi közvélemény úgy hitte és tudta, hogy a keresztények a várat elfoglalták, vagy legalábbis ostromolták (valószínű, hogy Pécs városának elfoglalása és a várba zárkózott törökök lövetésének híre keveredett itt össze). Szigetvár példája tehát természetes módon a nagy törökellenes háború kapcsán újból hat, de legfőképpen a dédunoka tetteiben, hiszen maga írja az uralkodónak 1664 tavaszán: "...dédapámnak nem elkorcsosult unokájaként tesz ismertté (ti. a történelem), kinek nevével együtt nem csak keresztényi buzgalmat kaptam örökül, de hűséget is az osztrák hatalom iránt."

Január 28-án hajnalban a keresztény sereg előőrsei már a pécsi külvárosok ellen támadtak, az egyik különítmény nyugat felől a Szigeti kapu ellen, míg a másik keletről a Budai-külváros ellen indított támadást; különösen ez utóbbi helyen bontakozott ki heves harc. A derékhad – Zrínyi és a német Rajnai Szövetség generálisa, Julius Hohenlohe gróf vezetésével – csak délre érkezett Pécs alá, s foglalta el táborhelyét. A magukkal hozott tüzérség ugyan gyenge erejű volt, de ahhoz elegendő, hogy szakadatlan lövéseivel, nem csak riadalmat, de komoly pusztítást okozott a városban.

A Szigeti kapunál és a Siklósi kapunál elsáncolt ágyúk egész éjszaka is lőtték a várost. Így január 29-én kerülhetett sor az előkészítés után a város megrohanására. Heves harc bontakozott ki és a török védőket a várba szorították. Ekkor következett el Pécs első nagy tragédiája. A vért és zsákmányt szagoló had a fosztogatáshoz kezdett – noha ezt a vezérek szigorúan tiltották, de úgy tűnik teljesen kicsúszott a kezükből az ellenőrzés. Nagy zsákmányra leltek – élelmiszer és bor is volt elegendő – így elkezdődött a prédálás, dúlás és az erőszakoskodás, melynek asszonyok és gyerekek, számos ártatlan ember áldozatul esett.

Zrínyi egy ágyútelepet a pécsi vár fölé (a mai Aradi vértanúk útján) is elhelyezett és lövette – immár a várba szorult – török őrséget. Január 30-án azonban a sereg jelentős része gyorsan tovább indult Eszék felé, de Pécset továbbra is körbefogva és megszállva tartotta – a főként gyalogosokból álló – keresztény sereg. Amikor február 5-én visszatértek az eszéki híd felperzseléséből, ugyan felszólították a török védőket, hogy adják meg magukat, de azok ezt elutasították. A vezérek között ekkor vita támadt, hogy folytassák-e Pécs ostromát...

Végül az időjárás döntött: a kegyetlen zimankóban fagyoskodó sereg végül tovább vonult, de a városra tüzet vetettek és nagy részét elhamvasztották, gyászos pusztulását okozva ezzel a virágzó török Pécsnek.

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. - kézirat.

Németh Béla: Szigetvár története. Pécs. 1903. 309., Perjés Géza: Zrínyi és az 1663-64-es nagy török háború. In: Zrínyi Könyvtár III. főszerk. Klaniczay Tibor. Bp. 1989 62-63.
Vö. G. Etényi Nóra: "Szigetvár 1664. évi ostroma". Egy hír analízise és a Zrínyi hagyomány. In: Történelmi Szemle. 1999/1-2. 209-211. Egy francia verses hírújság, a Muse historique úgy tudja, hogy Zrínyi azért adta fel Szigetvár ostromát, mivel elég segítséget nem kapott a császártól. Köpeczi Béla: "Franciaország a birodalom bajnoka és a kereszténység megmentője" In: Magyarok és franciák. Bp. 1985. 13., Az Angol életrajzban jó leírás olvasható az 1566-os szigeti ostromról, ha nem is egészen pontosak az adatai. Angol életrajz. In: ZK II. 78-79.
Szelestei N. László: Zrínyi Miklós tanácsai a császárnak 1664. tavaszán. In: Irodalomtörténei Közlemények. 1980. 194-195.
bővebben lásd. Varga Szabolcs: Irem kertje. Pécs története a hódoltság korában (1526-1686). Pécs. 2009. 173-175.