A "költő és hadvezér" Zrínyi Miklós halálának emlékezetéül...

Inter arma silent Musae (?)

„Ekképen siratta, Míltán is gyászolta,Trója maga hadnagyát, Az vitéz Hectornak, Seríny vigyázónak Remíntelen halálát.”

„Cancio militaris.”

Petkó Zsigmond: Katonaének. (két részletben, íme az első szakasz)

„Panaszolkodással,
Keserves jajszóval
Pannónia siratja
Magyarok országát,
Az ő kedves anyját,
Hogy árvaságba látja
Mert vitéz Mars apja,
Az ki volt gyámola
Immár őtet elhatta.

Ekképen siratta
Míltán is gyászolta,
Trója maga hadnagyát,
Az vitéz Hectornak,
Seríny vigyázónak
Remíntelen halálát.
Mihent holta törtínt,
Könnyen hozzája fért
Ellensíge, törte falát.

Te is bár sirassad,
Mind holtig gyászoljad
Ezt az vitéz atyádot,
Ki böcsületedért,
Szíp zöld koszoródért
Sok halálos bajt vívott;
Anyádat ípsigben
Szíp gyönyörűsígben
Titeket ő feltartott.

Ki oly szép országra,
Nagyobb míltóságra
Valaha szert tehetett?
Fényes udvarának
Nagyubb híre lehetett,
Amint vitézeidnek
Szittya vírnek
Hírek-nevek terjedt?

Ó, áldott boldog föld!
Voltál kedves, szép zöld,
Ékes minden határod;
Szép nemes címered,
Az égig tündeklett
Hírrel ríg szabadságod,
Sok ezüst-arannyal,
S vad, kövér barommal
Bű minden tartományod.

Sok vitéz emberek
Te hozzád sietnek,
Mert nálad volt lakások;
Nemessig-szerzísnek,
Az szíp vitézségnek,
Tanuló oskolájok.
Sok fáradságokért,
Nehéz próbájokért
Tűled volt igaz zsoldjok.

Érdemesebb ki volt,
Serínyebben harcolt,
Vitéz bajnok-társával,
Vitézségnek jelit,
Karjának erejit,
Megmutatá kardjával;
Koszorót laurusbúl (azaz babérból)
Melyet nyert vitézül,
Az ő fejibe nyomta.

Gazdag városokkal,
Üst- (itt értsd: ezüst), aranybányákkal,
Ó, nemes Pannónia,
Legelő mezőkkel,
Szép halas vizekkel
Híres vakál valaha,
Bortermő szőlőkkel –
Nízd, már mennyi sok híja!

Híres nevedben,
Ily sok szépségedben
Igen nagy csorba esett,
Nemes országodnak
Minden állapotja
S szabadsága elveszett,
Szörnyű nagy pusztítást,
Ígetist, vírontást
Benned ellenség tett.

Mint tengeri habtúl,
Gályás-mester nélkül
Az gálya hányattatik:
Elfogyott reménség,
Mert semmi segítség
Szegínynek nem adatik,
Nem használ kiáltás,
Sem habhoz kapdosás
Egyszersmind csak eldűlünk.

Olyannak mondhatom.
S ahhoz hasonlítom
Ez mostani sorsodat,
Kit átkozott irigy
Jótítemínyedért
Árva fejedre hozott;
Sok féle nemzettel,
Háládatlan néppel
Az ki téged elrongyolt.

Nemcsak nyilvánvaló
Keresztény vérszopó
Pogány megrontja fiát.
De még hajas szomszíd
Mardosó kutyakínt
Rád kíszíti agyarát,
Hogy tíged megmarjon
Javaiddal bírjon
Elnyerhesse hazádat.

De most is aluszol,
Mint egy holt, úgy nyugszol.
Mit gondolsz te magadban?
Múlik vitézséged,
Tompul rígi híred,
Van píldánk országban!
Mindaddig csüggődöl,
Maholnap kísíssel
Majd tőrt vetnek a nyakadban! (vagyis hálót vetnek rád, csapdába ejtenek)

Mind egy szívvel,
Teljes értelemmel,
Egyaránt vitézkedjünk!
Elveszett hazánkért,
Özvegyek, árvárkért
Szívesen iparkodjunk.
Az pogány töröknek,
Reánk törő népnek
Csúfjai hogy ne légyünk.

Vér bennünk buzduljon,
Törökre forduljon,
Lígyünk rígi magyarok!
Hazája-szerető

… (itt olvashatatlan és rongálódott az eredeti kézirat)

Szabadság oltalmazók,
Országa pusztításán,
Nemzetünk romlásán
Bosszúálló párducok.

Ne szánjuk életünket,
Ontani vérünket
Sok szép lakó helyünkért,
Nemes címünkért,
…
Elveszett szabadságért,
Bátran vagdalkozzunk!
Hadd lássák mit tudunk,
Jó zsíros határunkért!

Kevesen vagyunk,
Kétsígbe ne essünk.
Fílsz ne fojtsa szívünket!
Egyedül csak Isten
Csudálatosképen
Veri az ellensíget!
Hogyha mink jók leszünk,
És egymást szeretjük,
Elhidd, megsegít minket.

Azért könyörögjünk,
Szent felsígít kérjük,
Lígyen az mi hadnagyunk.
Vezérlíse után
Romoljon a pogány,
Terjed rígi hírünk.
Országunk ípüljön,
Ellenség had higgyen,
Mely jó az mi Istenünk.

Ily igyekezetre,
Szíp vitézkedésre
Segíljen az Úristen!
Valamit elvesztett,
Szegíny magyar nemzet,
Mindent visszanyerhessen!
Még az én két kezem,
Puskám, hegyes tőröm
Pogányba kárt tehessen!

Az ezerhatszázban,
Hogy ezeket írám,
Hatvanhat esztendőben.
Ékem után jártam,
S arra vigyáztam,
Hogy ehessem kenyérben;
Zabot is vettettem,
Mert lovat szerettem,
Vettem hasznát mezőben.”

lásd. Kuruc küzdelmek költészete. szerk. Hopp Lajos. Bp. 1977. 36-39.

 „Petkó Zsigmond 1666-ban írta a Katonaénekét, melynek címe a Balassa-kódexben latinul szerepel: Cancio militaris. Ebben az időben Petkó a felső-magyarországi elégedetlenkedők egyik politikai ágense volt. (…) A nemesi ideológiát tükröző versében Zrínyi halálán kesereg, mert benne a nemzet elvesztette védelmező Hectorát. Elsősorban a török elleni fegyverfogásra buzdít, de megemlékezik a ’hajas szomszédról” is, aki mardosó kutyaként feni ránk fogát…”

A képen Báry Péter huszárvirtusa - rézmetszet
Magyar művelődéstörténet III. A kereszténység védőbástyája.
Szerkesztette: Domanovszky Sándor.
Magyar Történelmi Társulat, Budapest, é.n. 247. oldal.