„…az két reánk agyarkodó pogány szomszédink…”

1686 – 1689

„Pogány szomszédság”

Támadások Szigetvár ellen és a szigeti török őrség vitézkedése a blokád feltörésére…

1686. december 17-én a török uralom alól felszabadult Pécsről kijött császári csapatok rajtaütésszerű támadással próbálkoztak meg szerezni az erős török Szigetvárt. Vállalkozásuk kudarccal végződött, de a vár megszerzésére folyamatos kísérleteket tettek a továbbiakban is. A török őrség elszigetelése tudatosan és egyre szorosabban történt – amely szorító gyűrűt a szigeti törökök vitézül megpróbáltak – néha időleges sikerrel – feltörni…

Az elmúlt alkalommal – a „Végóra közel” című írásomban – alaposan elemeztük Szigetvár helyzetét a törökök 1683-as bécsi kudarca, de különösen is 1686 – vagyis Buda felszabadulása után – mikor is a keresztény szövetségesek lavinaszerűen árasztották el a török Hódoltság területeit, s nagy részéről az oszmán-törököket ki is szorították. Megemlékeztünk arról, hogy már 1686 októbere és novembere során felszabadult Pécs és Kaposvár is a török uralom alól, s a dél-dunántúli részeken tulajdonképpen csak Kanizsa és Szigetvár volt még török kézen.

Bádeni Lajos őrgróf jelentette a Haditanácsnak, hogy Szigetvár ostromához legalább 10-ezer főnyi katonaságra és nehéztüzérségre lesz szükség. Erre azonban nem került sor. 1686 végén a pécsi parancsnok, Thüngen generális utasította egyik tisztjét, Noirmarques ezredest, hogy meglepetésszerűen próbálkozzon Szigetvár megszerzésével. A császáriak támadása azonban kudarccal végződött – „csupán” a külső várost tudták lángba borítani.
Ennek ellenére a cirkálás és a török erősség lefojtása – a környezetének állandó őrzése stb. – továbbra is fennállt.

Alig egy hónnappal később – már a következő esztendőben – 1687. január 11-én Orlick őrnagy vezette császári katonaság megismételte a támadást a török Sziget ellen. Most sem sikerült a rajtaütéssel való elfoglalás – de már hogy ne jöjjenek hiába – nyomban porrá égettek két nagy malmot a város közelében, valamint felgyújtottak még vagy hatvan házat a város területén. Az ő harccsoportja – vagy más (e tekintetben elég bizonytalanok vagyunk) – sikert ért el azonban akkor, mikor egy egri török csapatot támadott meg; ezen egri törökök egy nagyobb pénz összeget kísértlek be a Portára és a dunántúli útvonalon jöttek (volna) … már most itt vagyunk a legértetlenebb kérdésnél: miért erre jöttek? Hiszen a dunántúli részeken már csak Székesfehérvár, Szigetvár és Nagykanizsa voltak az oszmánok kezében – Buda és Eszék elfoglalása után (1686-1687) már a középső Duna szakaszt is teljesen a császáriak ellenőrizték. Sokkal kézelfekvőbb lett volna az egri török csapatnak, ha útját Nagyvárad, Gyula, Temesvár érintésével az Al-Duna felé veszi – itt a nagy biztonsággal utazhattak volna. Meglehet ezen egri csapatnak valamely küldetése lett volna Szigetvár felé? Vagy 800 főnyi török katonaság vonult tehát dél felé – őket támadta meg Orlick őrnagy (vagy más) különítménye: 150 oszmán-török harcos elesett, és sokan fogságba estek, a császáriak pedig gazdag zsákmányukkal diadallal vonultak vissza Pécsre.

1688 tavaszán aztán újólag kísérlet történt Szigetvár megszerzésére. A vállalkozást az olasz Vecchi gróf vezette, de nem sok sikert ért el, akkor döntötték el, hogy a törököket éheztetéssel és szoros blokáddal bírják megadásra. A Szigetvár környéki sáncokat – amelyeket jobbadán a keleti oldalról emeltek – legalább 3-ezer magyar és német katona tartotta megszállva, nagy biztonsággal itt már a várbeliek egyáltalában nem mozoghattak. Ezt írta a bécsi Haditanács elnöke is, Königsegg gróf – aki személyesen látogatta meg ezredét, a Nigrelli-ezredet és a blokádot is – nyomban írta: „Szigetvárt erős zsákba szorították.”

Úgy tűnik azonban a török őrség szablyával bátran felhasogatta ezt a „zsákvásznat” – erről tanúskodik a egy 1688 nyarán (augusztus. 23.) kelt magyar levél, amely a törökök rajtaütésszerű támadásáról tudósít – Kaposvárról (!).

Egy bizonyos magyar hajdútiszt – Lakatos (vagy másként Lakatgyártó – maga egyszer hogy így, hogy úgy nevezte magát) Mihály vajda írta gróf Batthyány Ádámnak, hogy a törökök a kaposi „sáncban levő népre rárohanván, az holott a kaposvári gyalogok közül négyet levágtak, hatot, két tarackkal és a kaposvári gyalogzászlóval edgyütt Szigetvárra bevittek, summa szerint százig német, magyar vitézlő rendekbül elhullattanak.”

Ha alaposan elemezzük e rövid részletet – jól érthető –, hogy egy nagyobb számú török csapat portyájáról volt szó, aki bátran megrohanta a kaposvári védelmet – odacsapott és foglyokat ejtett, sőt hadizsákmányként két kisebb ágyút és az ellenfél zászlaját is elragadta – s mindezt biztonsággal visszavonulva magával is vihette, tehát a meglepett és alaposan összekaszabolt kaposvári őrség nem is gondolt az üldözésükre (!). Azt nem tudjuk nagy pontossággal megmondani, hogy a támadók a kanizsai vagy a szigeti törökök lettek volna – hiszen mindkettőre panaszkodik e hajdú vajda egy (későbbi) levelében: „az két reánk agyarkodó pogány szomszédink miatt jószágainkban nehéz károkat, életünkben nagy fogyatkozást, a szüntelen való táborozásban szükséget szenvedünk.”

Avagy: a beszorított török őrségek az ellátás hiánya miatt már kétségbeesett lépésként vállalkoztak ilyen nagyobb „csatára” való kimenéssel és zsákmányolással. Ennek véget vetni a keresztény erők megsokszorozásával lehetett, amire hamarosan sorkerült s a törökök kicsapása megszűntek, vagy nyomban kudarcba fulladtak – s most immár tényleg elközelgett az utolsó óra.

Megjegyzendő, hogy Nagy Szulejmán-türbejét ekkor, vagyis 1688 áprilisától, már nem őrizték a törökök. Hiszen ez a kis erődítmény biztonsággal nem tarthatta magát a környéken folyamatosan portyázó, majd állandóan megszállva tartó keresztény csapatokkal szemben.

Szerecz Miklós

"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”
Történelmi és kulturális oldal.

 vö. Sugár István: Lehanyatlik a török félhold. Bp. 1983. 173., 184., 221-222.
lásd. Szakály Ferenc: Kaposvár a török időkben. In: Kaposvár. Várostörténeti tanulmányok. szerk. Kanyar József. Kaposvár. 1975. 127.