„Symbolum Illustrissimi Domini Nicolai Zrínyi. Nemo me impune lacessit. Dulce et decorum est pro patria mori. Mors et fugacem prosequitur Virum. Excusum Anno 1705.”

Az Áfium lőcsei kiadása… 1705

1705-ben gróf Forgách Simon – a császáriaktól a kurucokhoz pártolt – tábornok saját költségén kinyomtatatta Zrínyi Áfium-át Lőcsén, és azt a fejedelemnek II. Rákóczi Ferencnek ajánlotta. A munka ezen a latin címen jelent meg: "Symbolum Illustrissimi Domini Nicolai Zrínyi. Nemo me impune lacessit. Dulce et decorum est pro patria mori. Mors et fugacem prosequitur Virum. Excusum Anno 1705."

Az újdonsült kuruc főtiszt, aki egyébként Zrínyi lelkes rajongója volt, emígy dedikálta a nyomtatott kiadványt a fejedelemnek:

"Minémű irás maradt légyen az nagy vitéz, és méltóságú Horváth országi bánnak, néhai gróf Zrínyi Miklósnak, noha sokan hallották hirét, de világosságra ezen szép Munka ki nem mehetett. Két okát ennek látom: Első, hogy deficiáltatván ezen Méltóságos Familia, nem volt azt kinek dedicálni: Másik oka volt, hogy olyan nyomorult sorsra jutott a' szegény Árva Magyar Nemzet, hogy senki a' Hadakozásról (…) nem is gondolhatott (…). Mert ha keresem a' régi hires nevezetes nagy Méltóságu Tündöklő familiákat, néven nevezve, noha nem látom egyenként, de tudok egy Edényt, a kiben succum Familiarum et Herorum /családok és hősök vérét/, Zrínyi, Frangepán, Báthori, etc. mint-egy Quinta essentiáját ezeknek a Ditsöséges Véreknek megláthatni és megtapasztalni. Quod in multis, hoc in uno /Ami az sokakban, ez egyben/ (…). Van azért kinek dedicálni, ezen Vitézségre való jó tanátsu Munkát. A' másik ok is Nagyságod által fel-szabadult: mert nem tsak fegyverrel kelünk a szabadság mellett, lett hatalmunk; de Nagyságod az, a' ki a' Nagy Méltóságú Bánnak Vére lévén, nem tsak igyekszik a' jó Militaris Disciplinát bé-hozni, sőt parantsolja, és parantsoltattya más is."

Egyértelmű, hogy a magyar társadalom II. Rákóczi Ferencben látta – "mint egy edényben" – a hősök vérét és szellemét összegyűlni, s a fejedelem – látható, hogy nagyon tudatosan – igyekezett is megfelelni a személye és neve iránti bizalomnak és elvárásoknak.
Forgáchról megjegyezendő, hogy Zrínyi Miklós rajongója volt, aki a bánnak Áfium-át, mint egy szentírást mindenkor magánál hordta.

Tudjuk, hogy Zrínyi tervei tragikus halálával, illetve a Wesselényi-féle mozgalom felszámolásával mind kútba estek, de a konföderáció hagyománya nagyon is látványosan éledt újjá II. Rákóczi Ferenc államában a XVIII. század első évtizedében. Azok a politikai útkeresések, amelyek Zrínyi Miklóstól indultak ki a XVII. század derekától, valójában folyamatosan jelen voltak a Rákóczi-szabadságharcig. Talán az sem véletlen, hogy 1705-ben nem csupán a rég meghalt horvát bán Áfiumát adták ki nyomtatásban (ezt Forgách Simon kuruc generális finanszírozta és Rákóczinak ajánlotta – mint arról már az előző alfejezetben szóltunk részletesebben), hanem még ugyanabban az évben Lőcsén kinyomtatták az Elmélkedést is, amely számos tézisében nagyon is aktuálisnak volt mondható félévszázaddal megszületése után is.

Egyértelműen és határozottan állítható, hogy Zrínyi Miklós politikai tevékenységétől kezdve a magyar nemesség úgy tűnt újólag megtalálni látszott helyét (amit a mohácsi vészben és azt követően elvesztett), tehát azt a politikai önállóságot, amely kiszabadult a bécsi Udvar gyámkodásából, és a "nagypolitikai iskoláját járta végig", 1664-től, a Wesselényi-szervezkedésen, és Thököly Imre – török szövetsége miatt zsákutcába jutott – felkelésén át egészen II. Rákóczi Ferenc fellépéséig. Mindez az 1707-es ónodi országgyűlésen a Habsburg-ház trónfosztásával mintegy beteljesült.

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat

 Lásd. Thaly Kálmán: Ghymesi Gróf Forgách Simon, mint író. In: Sz. 1882. I. és II. közlemény. 529-556., 617-634.
Ez a nyomtatott másolat a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában a Ms. 10. 365. jelzeten szerepel. Vö. R. Várkonyi Ágnes: Magyarország keresztútjain. Bp. 1978. 303.
Köpeczi Béla - R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. Bp. 1976. 132-133.