"Ők nyugodtan aludtak azalatt, míg a Zrínyiek mások védelmére és üdvére vigyáztak, a bátyámnak köszönhetik, hogy hat évvel ezelőtt nem kerültek a tatárok kezére...”

Ahogy az utódok látták: a Zrínyi-fivérek török ellenes harcának méltatása a Rákóczi-szabadságharc propagandájában...

A 1663-64. évi nagy török háború és az azt lezáró vasvári béke döntő fordulatot hozott a magyar rendek és a Habsburg Birodalom viszonyában. Nagyon fontos ennek kihangsúlyozása, hiszen az 1664-ben történtek jelentősen determinálták az elkövetkező évek történéseit, úgy a Wesselényi-féle rendi mozgalmat, mint a bujdosók küzdelmeit, amely a Thököly-felkeléshez vezetett. A kortársak ezt egyértelműen így látták. Az 1710-ben Nyugat-Európában latinul és franciául is megjelent emlékirat, amely Egy lengyel királyi tanácsos levele egy birodalmi nemes úrhoz a magyarországi ügyekről címet viseli – és amely vélhetően II. Rákóczi Ferenc diplomatájának, a szerencsétlen sorsot ért Brenner Domokos szepesi prépostnak a műve volt –, arról tesz tanúbizonyságot, hogy a kortársak az 1664-es esztendő eseményeitől egyenesen vezetik le sérelmeiket, amelyek a Rákóczi-szabadságharc kirobbanásához vezettek. A szerző itt egyértelműen utal a Zrínyi-fivérek szerepére a törökelleni küzdelem kapcsán, mikor a bécsújhelyi börtönében raboskodó Zrínyi Pétert is megszólaltatja: „Az uralkodó által küldött segédcsapatok, és főleg a franciák megállították a török hadakat 1664-ben a Szentgotthárdnál aratott győzelemmel. A császár erre békét kötött a Portával, amikor pedig a magyarok panaszkodtak, hogy ez tudtuk és a rendek beleegyezése nélkül történt, azt felelte: ez az eljárás igen előnyös a nemzet számára.(...) Számukra (ti. a magyarok számára) a béke állandó háborúskodást hozott (...). Mindenki tudja mi volt a helyzet az 1683-as évig, mert a magyarok állandóan ki voltak téve a törökök rajtaütéseinek. (...) A németek bezárkóztak a városokba és a várakba, nem is szándékoztak a mezőre a magyarok segítségére vonulni. Mindez megmutatja: a magyarokat azért zárták ki a békekötésből, azért hagyták, hogy a törökkel egymást halomra öljék, hogy így meggyengüljenek és ennek következtében könnyebben leigázzák őket. Úgy számítjuk, hogy csak a Drávától Veszprém és Pápa vonaláig mindkét részben legalább hetvenezer harcos esett el béke idején. Ez késztette a börtönben sínylődő Zrínyi grófot a császárhoz intézett eme szavakra: Ellenségeink tudják, hogy Stájerország, Krajna és Karintia nyugalmáért milyen küzdelmet folytattunk. Ők nyugodtan aludtak azalatt, míg a Zrínyiek mások védelmére és üdvére vigyáztak, a bátyámnak köszönhetik, hogy hat évvel ezelőtt nem kerültek a tatárok kezére...” /ford: Benda Kálmán/ Ez a szöveg természetesen propaganda célt szolgált, de számos olyan panaszra rávilágít, mely a magyarokat nagyon bántotta.

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. - kézirat