1515 - Egy hazában két országért

"Egy hazában, két országért!"

Egy horvát vitéz élete a végvári küzdelmek sorozatában,

Budróci Budor Vid.

 

Budor Vid - András fia - valamikor 1515 és 1520 között látta meg a napvilágot, a Kőrös vármegyében a családi birtokon. A Budor család az oklevelek tanúsága szerint magyar eredetű volt, és a XIII. század folyamán, IV. Béla királyunk uralkodása alatt települtek át Szlavóniába.

 

Itt folyamatosan valamely főnemesi dinasztia familiárisaiként tűntek fel, tehát a középnemesség soraiba tartoztak. Budor Vid az 1530-as években végezte iskolai tanulmányait egy káptalani, vagy mezővárosi iskolában. Majd az 1530-as évek végén ő is - hasonlóan atyjához (meglehet kényszerűségből) - a "vitézlő oskolát" választotta: először a horvát báni méltóságot viselő (később nádor) Nádasdy Tamás szolgálatában állt, de közvetlenül az alsólendvai Bánffy István csapatában szolgált, s így vett részt 1542-ben a Buda és Pest visszafoglalására indított katonai akcióban, amely kudarccal végződött.

 

Hamarosan meghalt Mátyás nevű fivére, így ő és János nevű másik testvére voltak, akik a horvát végeken a családi birtokaik védelmében is kénytelenek voltak hadakozni a törökökkel. Budor Vid azonban nem csak ott forgatta fegyverét, hanem tudjuk, hogy az 1540-es években egy ízben a Balaton északi partján, Tihanynál is verekedett a török portyázókkal, itt kezén sebesülést is szerzett.

 

Később részt vett a nevezetes schmalkandeni háborúban, ahol az uralkodó seregében számos magyar huszárral együtt kitüntette magát, mikor az ellenséges fővezért Szászországban fogságba ejtették, nagy szolgálatot téve ezzel V. Károly német-római császárnak, és spanyol, nápolyi királynak ("akinek birodalmában sohasem nyugodott le a nap").

 

Visszatérve Erdődy Péter horvát bán szolgálatában állt és erősítette meg a családi kastélyát Gorbonokot, ahol az országgyűlési végzés szerint 20 gyalogot és 25 huszárt köteles volt fegyverben tartani. 1552 után már újra Nádasdy szolgálatában állott és itt kapcsolódott a szigetvári harcokhoz is. Horváth Márk tudósít arról, hogy "Bodor Vid ez éjjel jütt, ki megtudja mondani a szigeti hírt." Feltételezhető, hogy ekkor Budor Vid a királyi Szigetben szolgáló huszárok egyike volt, aki a környéken nagy helyismerettel rendelkezvén efféle hírvivő és futár szolgálatot elláthatott.

 

Az 1550-es években súlyos pusztító támadások sorozata érte a horvát végeket, amelyben számos horvát nemes vesztette el a birtokát, sokan átjöttek a Dráván és Délnyugat-Dunántúlon kerestek lakóhelyet, de mások maradtak, mint a Budorok is, bár ő is elvesztette Kőrös megyében fekvő birtokai jó részét.

 

1556-ban kitüntette magát a Szigetvár felmentéséért indított nagy katonai vállalkozásban, amely a babócsai ütközetben el is érte célját, és Khádim Ali budai pasát meghátrálásra kényszerítette. Ebben az ütközetben maga is újólag sebesült, de egy török tisztet, Iszkander agát megsebesítette.

 

Később a szigetiekkel portyázva Tahy Ferenc csapatában, Szentlőrincnél kopjával ölt meg egy törököt, majd Sziget vára alatt egy bizonyos Kunovics béget szintén megsebesített.

 

Aztán egy görösgáli portyázás során - szintén Szigetvárról kiindulva - újból négy törökkel végzett. Bizonyos, hogy 1560 táján már Zrínyi Miklós vitézei közé tartozott és itt Szigetváron szolgált - noha nevét semmilyen várgazdasági irat nem említette, azt viszont igen, hogy a szigeti lovasokkal (szám szerint 100 huszár) Siklós alá menvén a törökkel harcolván kettőt megölt.

 

A Csurgót és Babócsát rabló törököket is üldözte, és Zrínyi jelenlétében fogott el egy előkelő oszmán tisztet. A nagy ostromkor, 1566-ban azonban nem volt Szigetváron. Ekkor a szlavóniai Kapronca várában szolgált, a stájer rendek zsoldjában (ugyanis jelentős pénzt költött Stájerország a védelemre a horvát végeken).

 

1567 tavaszán a portyázó törökökkel küzd, újból sebesülést szenvedett el a küzdelemben (most a lábán), de a török ellenfelét - kitől sebét vette - a harcban levágta...

 

1581-ben halt meg. Feleségétől Herkffy Annától (megh. 1591) három fiú és hat leánygyermeke született (a fiúk közül csak egy vitte tovább a családi nevet, egyik korán meghalt, a másiknak nem voltak utódai), így a családfa nem szakadt meg...