Az „Üngürüsz Vilajet” biztosítása; Nagy Szulejmán – hatodik – az 1543. évi magyarországi hadjárata:

1543. július 7-én Nagy Szulejmán szultán hadai élén magyarországi hadjáratában elfoglalta Siklós várát, majd hamarosan Pécset és tovább vonulva – olyan Å‘si városokat szerzett meg, mint Esztergom és Székesfehérvár – kiszélesítette a Hódoltság határait, biztosítva ezzel az „Üngürüsz Vilajet” központját, Budát… Mindez alapvetÅ‘en hatott a magyar végvári rendszerre is…

Amikor 1543-ban Nagy Szulejmán szultán újólag személyesen vezeti hadát Magyarországra, Siklóst a többszöri felszólítás ellenére sem adják fel védÅ‘i, akiket Vas Mihály kapitány vezetett. Több kemény rohamot visszavernek, de két hét után annyira kimerültek, hogy kegyelemre feladják a várat a szultánnak.

Ugyanakkor a fontos és nagy múltú, gazdag püspöki székhelyet, Pécset harc nélkül került a török kezébe. 1543 májusában, amikor Szulejmán szultán még Valpót ostromolta, a közelgÅ‘ veszedelem hírére – szégyenszemre – elsÅ‘ként a várkapitány, Székely Lukács szökött meg, majd a város püspöke. Mikor Siklós elesett, távozott a pécsi magyar Å‘rség is. A polgárok, akik nem menekültek el, 1543. július 20-án megnyitották a városkapukat az elsÅ‘ként érkezÅ‘ Kászim bég csapatai elÅ‘tt. A gyönyörű és fontos város harcnélküli, szégyenteljes feladásáról Istvánffy Miklós történetíró jegyzi le:

"…testi-lelki fásultságukban annyira ellustultak, hogy még mielÅ‘tt Szolimán, Siklós elfoglalásánál tovább vonult volna, kötelességükrÅ‘l és tisztükrÅ‘l megfeledkezve szinte asszonyi módon reszketve kapkodtak, nem is akarván megvédeni a várost, hanem rút és gyalázatos megfutamodásukat tervezték."

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. ZrínyitÅ‘l Rákócziig. – kézirat

Mi volt a török uralkodó célja s mi volt ennek következménye?

A mikor 1543-ban ismét Magyarország ellen vonult hadával, hatalma alá vonva minden olyan erÅ‘sséget (köztük az Å‘si városokat: Pécset, Székesfehérvárt és Esztergomot is), amely Budát, mint az Iszlám legnyugatibb bástyáját veszélyeztette volna. Védelmi övezetet épített ki a török is (akárcsak a magyarok) ahol hosszú idÅ‘re szándékozott berendezkedni. A dunántúli foglalások kapcsán a törökök igen hamar megszervezték Simontornyán, majd Koppányban a szandzsákbégi székhelyeket, ahonnan fizetett katonasággal és martalócokkal hatalmuk alá vonhatták a környezÅ‘ falvakat, mezÅ‘városokat egyaránt. Ezzel az ország három részre szakadása keserves ténye tapasztalhatóan mindennapi valóság lett. Immár a török szultán parancsot adott, hogy a birodalma északnyugati végvidékét a pasák és bégek tűzzel-vassal védelmezzék és szélesítsék.

Az ország három részre szakadása után Szigetvár szerepe is felértékelÅ‘dött. Ez nagyon fontos és hangsúlyos volt, hiszen valójában a dél-dunántúli várak, kastélyok és sebtében erÅ‘dített helyek egyike sem volt korszerű. A fontosabb erÅ‘sségnek számító Siklós és Pécs hamar a törökök kezébe kerültek. Nem tudni pontosan, hogy ekkor a hódítók miért nem próbálkoztak elfoglalni a mocsaraktól körül ölelt várat. A környezÅ‘ kisebb váracskákban, a helyi földesurak csak csekély mértékben rendezkedhettek be a védelemre, mint Dombay János Dombón (vagyis Dombóváron), vagy mint Szerecseny János Dárón, "melyek végvári vitézi életét Tinódi Lantos Sebestyén énekli meg krónikáiban."

Az ellenfél, a török is igen nagy jelentÅ‘séget tulajdonított a szigetieknek, s Å‘k is éberen figyelték amazok minden mozdulását. Jól tudjuk, hogy a közeli török uralom alatti Pécsen 1543 után éppen a szigetváriak erÅ‘i miatt 828 martalóckatona is van, akik az "iratos vitézek", a szpáhik és a janicsárok mellett mindig készen állottak a harcra. Ugyancsak jól ismert, hogy Szigetvárnak a dél-dunántúli védelemben betöltött centrum szerepét a köré – annak "hátországában" – kiépült kisebb várak és erÅ‘dítések láncolata is mutatja. Más adatokból – Pálffy Géza kutatási eredményeibÅ‘l – kiolvashatjuk, hogy milyen volt az a védelem, amely e területet fedte le: Kaposújváron (vagyis Kaposvárott) 50 lovas teljesített szolgálatot, Korotnán szintúgy 50 huszár, valamint 20 gyalogos, Somogyváron 25 lovas és 50 gyalogos, Dombóváron 12 huszár és 100 hajdú, Babócsán pedig 50 gyalogos Å‘rködött. Mindannyian a dunántúli fÅ‘kapitány parancsnoki pálcája alatt. Sokan a már meghódított területekrÅ‘l igyekeztek a magyar végházakba, miként Szigetvárra a Dráván túlról Pozsega környékérÅ‘l is érkeztek vitézek, ami miatt a törökök nem lehetek teljes biztonsággal, hiszen e menekültek kiváló kalauza lettek a végházak portyázóinak, emiatt az otthon maradt hozzátartozókon igyekezett a helyi török hatalom bosszút állni.

Valójában egy-egy fontosabb erÅ‘dítmény nemcsak a vár körzetét védelmezte, de igen gyakran "több vármegye vagy éppen egész országrész biztonságáról gondoskodott." Ezt láthatjuk Eger esetében, vagy Szigetvárt említve elmondhatjuk, hogy nem csak a délnyugat-dunántúli régiót (Somogy, Zala és Vas vármegyéket) oltalmazta, hanem Stájerországot is.

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. ZrínyitÅ‘l Rákócziig. – kézirat

Pécs ezer éve. 65-66.

A törökök magyarországi hódításikat „Üngürüsz Vilajet”-ként nevezték, melynek székhelye Buda volt. Ez a hódítás több katonai-közigazgatási és adózási kerületre bomlott, melybÅ‘l a simontornyai szandzsák négy kisebb alkerületet (nahijét) foglalt magába, mint a simontornyait (1 város, 15 falu, 2 lakott puszta), az endrédit (ma: Balatonendréd, 1 várost és 18 falut), a tamásit (melynek adatai nem pontosan ismertek a megalakulás évébÅ‘l, 1546-ból), illetve az ozorait (1 város és 8 falu).

Lásd. VERESS D. Csaba: Várak a Balaton körül. Bp. 1996. 68.

TIMÁR György: Királyi Sziget. Szigetvár várgazdaságának iratai 1546-1565. Pécs. 1989. 14.
E katonák csaknem mind délszlávok voltak, amint az a neveikbÅ‘l kitűnik: pl. Bogdan Radics, Vuk Acsonko, Sztoján Vuk, Vukman Radoszláv, Nikola Milos, Lorencsev Sztojánkovics stb. lásd. Részlet a pécsi vár martalóccsapatainak zsoldjegyzékébÅ‘l. Pécs. 1555. április 27. elÅ‘tt.

In: Pécs ezer éve. 70-71.
PÁLFFY. 1999. 49.
Lásd. Mühimme defteri 3, 69/167 Konstantinápoly 1559. július 30. A hajdúk hozzátartozóiknak kitelepítése. In: Szultáni tanács… 22-23.
SUGÁR Istán: Szigetvár és viadala. Bp. 1976. 17.