1543 - A Szultán hada megindul Magyarország ellen

1543. április 23-án indult meg a szultán, Nagy Szulejmán hatalmas hadsereggel – immár hatodszor személyesen – Magyarország ellen. Buda 1541. évi elfoglalása és török helytartósággá alakítása után a Habsburgok megkísérelték visszafoglalni az egykori magyar székvárost. A keresztény katonai akció meglehetősen dicstelenül zajlott és kudarccal zárult. Azonban Szulejmán figyelmét felhívta arra, hogy magyarországi foglalásainak stabilizálásához tovább kell szélesítenie a Hódoltság területét, és olyan stratégiai fontosságú helyeket kell megszereznie, amelyek biztosítják Buda oszmán uralmát…

 

Ebben a hadjáratban foglalták el a törökök Siklóst, Pécset, Székesfehérvárt, Esztergomot.

 

Védelmi övezetet épített ki a török is (akárcsak a magyarok) ahol hosszú időre szándékozott berendezkedni. A dunántúli foglalalások kapcsán a törökök igen hamar megszervezték Simontornyán, majd Koppányban a szandzsákbégi székhelyeket, ahonnan fizetett katonasággal és martalócokkal hatalmuk alá vonhatták a környező falvakat, mezővárosokat egyaránt. Ezzel az ország három részre szakadása keserves ténye tapasztalhatóan mindennapi valóság lett. Immár a török szultán parancsot adott, hogy a birodalma északnyugati végvidékét a pasák és bégek tűzzel-vassal védelmezzék és szélesítsék.

 

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat

 

 

A törökök magyarországi hódításikat „Üngürüsz Vilajet”-ként nevezték, melynek székhelye Buda volt. Ez a hódítás több katonai-közigazgatási és adózási kerületre bomlott, melyből a simontornyai szandzsák négy kisebb alkerületet (nahijét) foglalt magába, mint a simontornyait (1 város, 15 falu, 2 lakott puszta), az endrédit (ma: Balatonendréd, 1 várost és 18 falut), a tamásit (melynek adatai nem pontosan ismertek a megalakulás évéből, 1546-ból), illetve az ozorait (1 város és 8 falu).

 

Lásd. VERESS D. Csaba: Várak a Balaton körül. Bp. 1996. 68.

 

Amint a török Hódoltság területe négyzetkilométerről-négyzetkilométerre hízott, úgy Szigetvár egyre inkább a magyar védelmi rendszer egyik központi helyévé vált ebben az évtizedben. Tudjuk már Török Bálint, megkezdte a vár erődítéseinek kiépítését és modern tüzérséggel való felszerelését. Nem sokára a vár királyi kézbe került – valószínűleg 1546-ban –, és ezek a munkálatok tovább folytak, amint ez kiderül egy 1547. évi leltárból. Már 1547-ben a nagyszombati országgyűlésen hozott határozatokból kitűnik, hogy Szigetvár nagyon jelentős helyet foglalt el az ország védelmében. Arról is határozat született, hogy a dunántúli főkapitány tisztségét betöltő személy vagy itt, esetleg Pápán vagy Kanizsán tartsa központját. Sőt, amikor Erdődy Pétert kinevezték e magas posztra, már nagy számú katonával és szigetvári székhellyel kívánták a rendek a török portyázók elleni védelem élére helyezni. Nem véletlen tehát, hogy Szigetvár erősségének szerepe jelentősen felértékelődött a Dráva és a Balaton között húzódó védelmi láncban, sőt azt is mondhatjuk e védelem centruma lett. Hiszen már 1547-ben az országgyűlés 44. törvénycikkében kimondotta volt, hogy a király gondoskodjék „Szigetről”, melynek jövedelmeit a török megszerezte, ennek kapcsán a szigetvári hajdúk zsoldját is havi 2 forintról 3 forintra emelték fel. Ez az emelés, sovány eredmény volt, főként, ha figyelembe vesszük, hogy a megszabott zsold elég rendszertelenül érkezett. A szigeti kapitány tiszttartójának 1553. évi számadásában rengeteg helyen olvashatjuk, hogy kölcsönzött a katonáknak pénzt, amelyet azok később rendre visszafizettek.

 

Az ellenfél, a török is igen nagy jelentősséget tulajdonított a szigetieknek, s ők is éberen figyelték amazok minden mozdulását. Jól tudjuk, hogy a közeli török uralom alatti Pécsen 1543 után éppen a szigetváriak erői miatt 828 martalóckatona is van, akik az "iratos vitézek", a szpáhik és a janicsárok mellett mindig készen állottak a harcra. Ugyancsak jól ismert, hogy Szigetvárnak a dél-dunántúli védelemben betöltött centrum szerepét a köré – annak "hátországában" – kiépült kisebb várak és erődítések láncolata is mutatja.

 

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat

 

PÁLFFY Géza: A királyi Szigetvár 1547.évi leltára. In: Hadtörténeti Közlemények. 1993/3.
PÁLFFY Géza: Nádasdy Tamás (1498-1562). Sárvár. 1999. 30.
Uő. uo. 36.
PÁLFFY G. HK.1993/3. 74.

 

"továbbá 1553-ban: október 14. Racz Iwan gyalogosnak kölcsönadtam 1 Ft-ot. Visszafizette az úrnak. November. 13. Barbel Gergelynek az úr parancsára kölcsönadtam 1 Ft-ot. (…) Május 8. Az úr szakácsának, Ferencnek aki Goricába megy kölcsönbe adtam 50 dénárt. Balogh Benedeknek kölcsönbe adtam 1 Ft-ot. Zewld Istvánnak az úr megbízásából adtam 5 Ft-ot. (…)."

 

TIMÁR. i.m. 126.

 

E katonák csaknem mind délszlávok voltak, amint az a neveikből kitűnik: pl. Bogdan Radics, Vuk Acsonko, Sztoján Vuk, Vukman Radoszláv, Nikola Milos, Lorencsev Sztojánkovics stb. lásd. Részlet a pécsi vár martalóccsapatainak zsoldjegyzékéből. Pécs. 1555. április 27. előtt.

 

In: Pécs ezer éve. 70-71.