1551 - Temesvár (sikertelen) török ostroma

„…hazája és az egész kereszténység dicsőségéért vére ontásával harcolni fog és ameddig él hűségesen fogja szolgálni a hazát és a kereszténységet…”

Temesvár

 

1551. október 17-én kezdte meg Szokollu (vagy Szokolli, avagy másként Szokolovics) Mohamed pasa, ruméliai beglerbég – a későbbi nevezetes nagyvezér – Temesvár ostromát. A várat – ekkor is, akárcsak egy évvel később – Losonczy István főkapitány védelmezte. Ekkor sikeresen verte vissza a támadó török sereget…

 

Temesvár már a középkori Magyar Királyság történetében is kiemelt szereppel bírt: a XIV. század első felében egy ideig Károly Róbert király – igaz kényszerűségből – itt tartotta székhelyét (tehát akkor Magyarország „fővárosának” számított), később, a XV. században, a török hódítás fenyegetése miatt is egyre nagyobb katonai jelentőséggel bírt és a déli védelmi vonalban kulcsfontosságú erődítménnyé építették. A XVI. századra első számú erőssége lett a Délvidéknek: Erdély és a Maros-vidék kulcsának számított.

 

Temesvárt a Béga és a Temes folyók összefolyásánál feküdt (a Temes akkor – ma már nem létező három ága folyt a Bégába – hívták ezért Bégavárnak is). Az erősség három főrészből – a várból, a városból és a Sziget nevezetű külvárosból – állott. Ezenkívül kisebb palánkokkal kerített részek határolták keletről és északról egyaránt. A folyamatosan épített s így egészen „bonyolult” erőd- és palánkrendszert a folyóágak és mocsarak kerítették. Valójában csak a tulajdonképpeni vár – a középkori mag és a Hunyadi-kastély – volt a kőből épült része.

 

Losonczy is folyamatosan építkezett Temesváron; földsánccal erősítette meg a bástyákat összekötő falak belső oldalát, itt is lőállásokat építettek ki. Amikor Losonczy hírét vette, hogy október 14-én a ruméliai beglerbég, Szokollu Mohamed pasa serege a város ellen készül, minden külső palánkban épült házat elpusztíttatott – nehogy az ostromlóknak fedezékül szolgáljanak; a külvárosok lakosságát a városban s a várban helyezte el.

„Mivel pedig a nagy-palánk elég erős védőművekkel ellátva nem volt, épületei pedig a város bástyáiról és az újonnan hányt földművekből a kilövést akadályozták, másrészt a kellő födözéket nyújtó házakban az ellenség könnyen megfészkelhette magát, azért Losonczy a lakosokat a palánkból átköltöztette a városba, az élelem- és hadiszereket szintén a városba vitette és a palánkot azután leégettette.“

 

Október 15-én már megjelentek a török had előőrsei a portyázó lovasok: az akindzsik, és számos martalóc had, javarészt török szolgálatban álló rácok. Feladatuk az volt, hogy lerohanják a palánkokat, azonban mikor erre készültek váratlan meglepetésben volt részük. Losonczy ugyanis már elhelyezte az őrség egy részét, a spanyol gyalogokat rendelte ide, akik heves puskatűzzel fogadták a beérkező ostromló sereg előőrseit, s eztán Losonczy István a lovasokkal ki is tört rájuk és laposan megtépázták őket – foglyokat is ejtettek, miközben a várbeliek közül csak egy veszett el.

 

Szokollu Mohamed teljes erejével október 17-én érkezett meg Temesvár alá, s nyomban megkezdte a sáncok hányatását, és felállíttatta ostromágyúit, melyek nem sokára lőni kezdték a várat. Mindezt erődemonstrációnak is szánta a pasa, mert ilyen fajta „köszöntés” után felszólította Losonczyt Temesvár feladására. Losonczy István azonban visszaüzente, hogy ő nem feledkezhet meg a katonai becsületéről és „habár őt senki sem kényszerítette az idejövetelre, mégis hazája és az egész kereszténység dicsőségéért vére ontásával harcolni fog és ameddig él hűségesen fogja szolgálni a hazát és a kereszténységet, amit a Mindenható segítségével és kegyelmével lesz alkalma bebizonyítani. – Jövőre nézve pedig a béglerbég tartózkodjék ily levelek írásától, mert azoknak semmi hatásuk sincs ő reá. Temesvárt nem levelekkel, hanem ágyúkkal foglalják el és itt ember ember ellen fog viaskodni. “

 

S hogy mindezt bizonyítsa – mikor másnap – a munkáshad a janicsárok fedezete mellett közelebb kezdett újabb ágyútelep létesítéséhez, a védők egy kis csapata (mindössze 50 huszár és néhány gyalogos) kitört rájuk és az egész sokaságot űzve-vágva visszanyomta a török táborig. Ekkor a beglerbég 10-ezer lovasát küldte ellenük, akik elől a kitörő védők nyomban visszahúzódtak a várba. Mikor Losonczy parancsára a Sziget nevű külvárost is lángba borították a védők, a törökök eloltották a tüzeket és befészkelték magukat a romos-üszkös házacskák közé; s a keleti városkapuval szemközt is ostromágyúkat állítottak fel, melyekkel hamarosan lőni kezdtek. Ebben a veszélyes helyzetben Losonczy alvezére, Dombay Mihály kétszer is kitört – október 19-én és 20-án – hajdúkkal és spanyol zsoldosokkal együtt, s először ezt az üteget rontotta szét, majd a hajdúk nagyszámú marhát, birkát tereltek el a török tábor széléről, miközben a fedezetükre kilovagolt huszárok a török lovasokkal verekedtek össze, közülük sokat levágtak.

 

A védők ezen bravúrja után, október 20-án egy újabb is következett. Vajda György és Buda Ferenc vajdák vezetésével, önkéntesek jöttek ki a várból. A két vezér – kik fegyverestől úszták át a várat és a szigeti külvárost elválasztó folyóvizet – nyomukban, ki így, ki tutajokon átkelve a külvárosra támadtak, a törököket a sáncaikból kiverték, a megmaradt házakat felgyújtották és az ostromágyúk rombolásához és gyújtólyukaik beszögeléséhez is hozzákezdtek, de a magukhoz térő és ellentámadásra gyülekező török gyalogság közeledésére ezt nem fejezhették be, hanem visszatértek a várba. Két újabb kitörés is következett az elkövetkező napokban, amelyek közül, az október 24-én lezajlott az említésre méltó. Aznap véres és kemény – több órás – közelharcot, valóságos ütközetet vívtak a törökökkel. Egy foglyul ejtett rác elmondta a főkapitánynak, hogy a török táborban nagy az elégedetlenség, mivel a hűbéresek és a szpáhik kijelentették, hogy október közepén már nem kötelesek harcolni, s hogy az élelmiszer készletek is nagyon megfogytak, félnek az éhínségtől. A hírek igaznak bizonyultak, mert még aznap – október 24-én – érkezett meg a Portáról a nagyvezér parancsa, miszerint a beglerbég fejezze be Temesvár ostromát és a hadával vonuljon a hódoltsági telelőre. Október 27-én aztán Szokollu Mohamed pasa egész seregével elhagyta Temesvárt és Becskere felé távozott.

 

A vár elhagyását – azonban csak ideiglenesnek gondolták –, a kudarcot megbosszulandó és a stratégiai fontosságú Temesvárt megszerezendő, 1552-es nagy török támadásban újra – sokkal nagyobb ostromló haddal – itt találjuk majd őket. És akkor a vár elesett és akkor következett el Losonczy István vitézi veszte is...

Temesvár erőssége egykorú török ábrázoláson. 1551-ben sikertelenül ostromolták, de 1552-ben elfoglalták, mindkét alkalommal Losonczy István főkapitány védelmezte.