1552. október 17-én az Eger alatt ostromló török hadsereg – a diadalmas 1552-es nagy hadjárata után – itt kudarcot vallott, s a vár alól kénytelen volt elvonulni…

A szeptember eleje óta ostromló pasák – Kara Ahmed, Szokollu Mohamed és a hozzájuk csatlakozott Khádim Ali budai vezér – több nagy általános támadást is indítottak a rommá lÅ‘tt Eger ellen. A legkritikusabb nap a védelem szempontjából – mondhatni – október 4-én volt. Ekkor ugyanis felrobbant a várban tárolt puskapor nagy része, levegÅ‘be repítve a székesegyház csaknem egészét. A robbanást óriási káosz és zűrzavar követte, s nem csupán az áldozatok nagy száma okozott bajt, hanem az eluralkodó pánik hangulat, miközben a vitézek százai igyekeztek a falakról visszaszorítani az ostromló törökök sokaságát. Dobónak és alkapitányának, Mekcsey Istvánnak személyes érdeme és példamutatása volt, mely lelket öntött a csüggedÅ‘ védÅ‘kbe és megújult erÅ‘vel oroszlán bátorsággal verték vissza a törökök általános rohamát. Még kétszer – október 12-én és azt követÅ‘en 13-án is – általános, nagy rohamot rendeltek el a török parancsnokok, s az ostromló had teljes ereje a vár ellen zúdult. Közismert, hogy a védelemben a megfogyatkozott vitézek mellett ekkor ugyanolyan derekas elszántsággal küzdöttek az asszonyok és a leányok, az egri nÅ‘k is. Noha a puskapor készlet alaposan megcsappant a robbanás miatt, az egri vár egyik derék hadnagya, Gergely deák, vagyis Bornemissza Gergely olyan furfangosnak és tehetségesnek mutatkozott, a különbözÅ‘ robbanó- és tüzes-szerszámok kivitelezésében és bevetésében, hogy azok alkalmazása igen rémisztette az ostromlókat.

Ez az elszánt védekezés, a védÅ‘k megingathatatlansága és nem utolsó sorban az, hogy a török had nagy veszteségeket szenvedett el Eger alatt – s ugyancsak az egész hosszú 1552-es hadjárat folyamán – valamint az októberi idÅ‘járás hirtelen rosszabbra fordulása együttesen eredményezte, hogy a vezérpasák úgy döntöttek, nem ontják tovább e bizonytalan siker reményében a kifáradt hadseregük vérét, s október 17-érÅ‘l 18-ára fordulóra szégyent vallva vonultak el a vár alól.

Pedig már a védelem is eljutott a végsÅ‘ lehetÅ‘ségeihez – mondhatjuk már túl azon teljesítettek. Amikor október 19-én kelt levelében az egyik fÅ‘tiszt – a maga is több sebbÅ‘l vérzÅ‘ – Zolthay István közli a nádorral, Nádasdy Tamással, hogy a legsürgÅ‘sebben küldjenek segítséget Egerbe, „mert a város, mezÅ‘vel egyenlÅ‘nek mondható.”

Az egri vitézek hÅ‘siessége és kitartása, Dobó István és tisztjeinek rátermettsége és bátorsága örökre példája marad a magyar történelemnek.

Dobó István, Eger hÅ‘s kapitánya. Somogyi GyÅ‘zÅ‘ Magyar HÅ‘sök arcképcsarnokából.