Akik (nem) "hiányoztak" EgerbÅ‘l...

„Egri csillagok”

Egy észrevétel: Egerben a védelem nem a nyugati zsoldosokon nyugodott

Amikor 1532-ben a török szultán hadseregével Nyugat felé masírozik, a lázasan védelemre készülÅ‘ V. Károly császár azt írta magyarországi megbízott tisztjeinek, hogy legalább 8-10-ezer fÅ‘nyi magyar könnyűlovast toborozzanak össze, mert bár spanyol, olasz és német katonákból álló serege gyülekezett, hogy megvédje Bécset, de az uralkodó úgy látja, hogy a török elleni háborúra egyetlen nemzet sem alkalmasabb a magyarnál:

"akik egyrészt a velük született bátorságnál fogva, másrészt, mivel saját országukat, saját házaikat, templomaikat, saját üdvüket és szabadságukat kell védeniük, nyilván Å‘k lesznek a leglelkesebbek."

A XVI. század végvári harcaiban nem sok becsülete volt a nyugati zsoldos katonaságnak, akik nem egyszer kaput nyitottak a török elÅ‘tt (sÅ‘t késÅ‘bb az erdélyi fejedelmek hadai elÅ‘tt is). Az kétségtelen, és el nem vitatható tény, hogy a Habsburg udvar a mögötte álló osztrák és cseh területek adójából, valamint a német birodalmi gyűlés által megszavazott rendszeres segélyekbÅ‘l (Römermonath, Türkenhilfe), illetve a pápa és a katolikus egyház által nyújtott nem szokatlan, vagy kivételes támogatásából és rendkívüli segélyezése nélkül a magyar-, és a horvátországi határvédelmi rendszer fenntartása elképzelhetetlen lett volna.

Mindennek ellenére a nyugati zsoldos katonának semmi becsülete nem volt a magyar és a horvát vitézek elÅ‘tt. Feljegyzések tömegei szólnak a hajdúk és a nyugati zsoldosok kölcsönös és gyakran véres és kegyetlen torzsalkodásairól, arról, hogy a hajdúk, ha egy táborban voltak a "némettel" (ez nem feltétlenül német nemzetiségű katonát jelentett, hanem általában nyugatit), gyakran leverték azoknak a sapkájukat, beleköptek, vagy tüzes csóvát vetettek a katonára, vagy lovára. A végvárak Å‘rségében sem tartották sokra a nyugati zsoldosokat, hiszen nem egyszer elÅ‘fordult, hogy éppen e zsoldosok elégedetlenkedései vagy egyenesen árulása miatt veszett oda egy-egy erÅ‘dítmény.

Amint láttuk az 1552-es nagy török támadás idején, hogy számos erÅ‘sség – köztük Temesvár és Szolnok – az idegen zsoldosok álhatatlansága miatt esett el. Ugyanebben a hadjáratban, a nevezetes egri ostromkor megtörtént, hogy az ostromlók nyilakon latin, görög (!), magyar és cseh nyelven írt leveleket lövöldöztek be a várba, fenyegettek, ígérgettek, ugyancsak naponta rágalmazták a tiszteket és fÅ‘ként Dobó Istvánt, nem csak magyarul, de gyakran németül, csehül, olaszul és lengyelül (de még románul is), mivel azt hitték, hogy Egerben szintén idegen zsoldosok adják a védelem zömét, mint ezt az elÅ‘zÅ‘ esetekben megtapasztalták. A vitéz egrieknél azonban mindez süket fülekre talált. A külföldi zsoldos katonaság azonban nem örvendett jó hírnévnek késÅ‘bb sem. Éppen Eger 1596-os példája esetében mondhatjuk, hogy a nyugati zsoldosok árulása és hitványsága sodorta veszélybe a védelmet és okozta a legendás vár vesztét. Még az is megtörtént – 1600-ban –, hogy Pápa várának fellázadt vallon zsoldosai felajánlották a várat a töröknek, sÅ‘t kisebb részük a szorító ostromgyűrűbÅ‘l kivágva magát (jeles vitézi tett!) egyenesen a törökök zsoldjába állt (fÅ‘ként, hogy a Habsburg oldalon reáváró borzalmas megtorlást, a szörnyű kínhalált elkerüljék).

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. ZrínyitÅ‘l Rákócziig. – kézirat

A képen Wilhelm von Rogendorf(?) császári tábornok.

A páncélja pazar pózÅ‘r...ám tudása elég siralmas volt