1552. február 19-ről 20-ára virradóra, egy volt bíró, bizonyos Tóth Mihály vezetésével nagyszámú szabadhajdú rohanta meg Szeged városát. A véresharcban a meglepett török őrséget a várba szorították, s bizonnyal onnan is ki tudták volna ostromolni őket, ha a hajdúk nem esnek neki a gazdag görög, török és zsidó kereskedők vagyonának. A fosztogatásban természetesen a boros pincéket sem kímélték. Napokon át nagy felbuzdulással prédálták a várost és nagyon sok zsákmányt ejtettek, ugyanakkor tivornyázásukkal, nemtörődömségükkel lehetőséget adtak az ellenségnek, hogy az összeszedve az erejét a szegedi várba szorult török őrség segítségére siessen.

A szegedi rajtaütés időközben nagyobb jelentősségre jutott, mert a hajdúknak is erősítése érkezett a királyi hadaktól. A város melletti mezőn nagy csatát vívtak, de a rendetlenség és a tivornyázás miatti borgőzös állapotban nehéz volt a fegyelmet tartani:

"…a hajdúkban akkora volt az ostoba szilajság s akkora az ellenség megvetése, hogy a parancsnak egyáltalán nem engedelmeskedtek, s minden fegyelemről megfeledkezve, vonakodtak a kocsmákból kimenni és csatasorba állni."

A végeredmény nem lehet kétséges. A szegedi vár felmentésére érkező török sereg, s a vár védői együttesen támadva gyilkos küzdelemben szétverték és megfutamították a támadókat. Talán nem véletlen, hogy Tinódi Lantos Sebestyén a végek dalnok krónikása a XVI. század derekán ezt az eseményt meg is énekelte.

Tinódi Lantos Sebestyén énekes krónikája szerint így esett:


[II.] SZEGEDI VESZEDELEM
Szertelen veszödelem lám gyakran érközik,
Istennek ostora fejönkön jelönik,
Az kegyötlen pogán rajtunk döhösködik,
Mert az mi életönk lám soha nem jobbodik.

5 Én beszédöm lészön mast történt dolgokról,
Nagy Szegedön esött szertelen csudákról,
Sok terek és magyar ott elhullásokról,
Méltó hogy én írjak szerencse forgásáról.
Buda vára hogy lőn Szulimán császáré,

10 Sok szép kővárakat vétete az mellé,
Gondolá, hogy egy várat az Tisza mellé
Szépen rakattatna Buda oltalma mellé.
Azt felrakattatá Szeged várasában,
Csuda bölcsen rakták minden állatjába,

15 Kinek mássa nincsen, mongyák, ez országban,
Élést, álgyút sokat szörzete bé az várban.
Sok gazdag árosnép győle az várasban,
Gazdag harmincadot szörzének várasban,
Császárnak sok kincse győle tárházában,

20 Onnat fizettetött hópínzt Magyarországban.
Tisztől mikort adá Héder bék szancsáknak,
Ezerötszázötvenkettőben írának,
Várasban terekek csendeszben lakának,
Semmi félelmek nincs, nagy kedvökre múlatnak.

25 Jó Tót Mihál régen magabíró vala,
Szeged várasának főbírája vala,
Az terekek közzűl ő kiszökött vala,
Mező Döbröcömben szegényül lakik vala.
Az nagy kárvallásán korosként bánkódik,

30 Mint megtorolhatná, azon gondolkodik.
Nemzete sok főnép nagy Szegedben lakik,
Kikkel jó hit alatt gyakorta tanácskodik.
Nagy sok számú magyar benne lakik vala,
Csak jó főhalász es hétszáz benne vala,

35 Kik egy-egy terekkel víni mernek vala,
Mihál mindezekkel magát jól érti vala.
Vala sok jó legén már öszvegyűlésbe,
Kit hajdúknak monnak széllel vármegyékbe,
Igen igyeköznek menni nagy Szegedbe,

40 Tót Mihált kivánják hadnagyul ő közikbe.
Sok vitéz hajdúval Nagy Amburus vala,
Királnak Tót Mihál felfogatta vala,
Szegednek várasát hogy kezében adná,
Az várát megvenné, arra elig nem volna.

45 Derék szerént királ eszt hamar megírá
Aldanai Bernáldnak, hogy gondolna arra.
Magister de Kampó gyűle bé Aradra,
Tót Mihált hívatá urak közzé Aradra.
Ez Kampónak öcse Kis Kampó ott vala,

50 Véle Bakics Pétör huszárhadnagy vala,
Dóczi Miklós és jó Dőrfi István vala,
Az nagy Horvát Ferenc akkort kösztök ott vala.

Tanácsba gyülének, Mihállyal szóllának,
Róla végezének, mi módon járnának,

55 Tót Mihál szavában minnyájan bízának,
Szeged vételére gyorsan rágondolának.
Jó vitéz Tót Mihál hamar felkészüle
Ötezör hajdúval, mind jókkal, erede,
Becskereke felé el-aláerede,

60 Szent Mátyás estin és napján mind aláméne.
Nagy hertelen éjjel meg vissza-feltére,
Az nádason, rétön mind el-felcsellege,
Nagy Szegedön alól Tisza mellé ére,
Becskereket megszállanák, az terek vélé.

65 Ott éjjel szombaton hamar hírt adának,
Pártosok Szegedben mind készen valának,
Hétszáz halász Tiszán mind alászállának,
Négyszáz vitéz hajdút az parton meghagyának.
Derék seregöt ők ott mind általhányának,

70 Az négyszáz hajdúval Tiszán felszállának,
Kerítésen belől várasban szállának,
Várasbéliekkel kapura rohanának.
Derék nagy kapuját várasnak felnyiták,
Az ötezör hajdúk mind bérohanának,

75 Nagy sivalkodással várast mind elbamlák,
Szántalan tereket hajnalban levágának.
Éjjel az terekek mind nyugosznak vala,
Senkitől félelmök őnékik nem vala,
Ugyan egy imegbe nyakasztatnak vala,

80 Héder bék az várban ingében szaladt vala.
Ím egy vitéz fia ott fogságban esék,
Egy beslia-aga ám ott levágaték,
Sok áros főtörök akkort megöleték,
Oly nagy veszedelem tereken ott esék.

85 Rajta mind az hajdúk nagy vígak valának,
Az vár kapujára kik választatának
Várban rohanának, meg kivágatának,
Hete őközülük ott megnyakasztatának.
Rémölés, nagy sírás mind uccánként vala,

90 Az sok holttest széllel ott feköszik vala,
Két halmot az testben nagyot raktak vala,
Az sok drága kincsöt széllel takarják vala.
Vitézi lovakat, gazdag szerszámokat,
Aran forintokat, ezüst oszporákat,

95 Drága szkófiákat és patyolatokat,
Aranyas szablyákat, szép drága bársonyokat,
Posztókat, drágákat, gazdag fosztányokat,
Szántalan sokféle nagy gazdag árukat,
Császárnak nagy summa ezüstét, aranyát,

100 Az hajdúk nyerének szép terek asszonyokat.
Campó hamar juta némöttel, magyarval,
Látá az hajdúkat oly nagy gazdagságval,
Tót Mihál forgódik az Nagy Amborusval,
Az sok nyereségöt gyűjtik nagy hamarságval.

105 Jól értitök immár Isten ajándékát,
Mely jó szerencsével szereté hajdúkat,
De ők szertelenül elbízák magokat,
Mert nem adának erről Istennek hálákat.
Oly nagy gonosságba ők elmerölének,

110 Mert nagy kevélységben fejönként esének,
Az rút bujaságban nagy sokan élének,
Az nagy részegségben rútalmason élének.

Nagy Isten igéjét ők bizon nem vevék,
Jámbor prédikátort várasból kiküldék,

115 Istennek jóltöttét ők ezzel fizeték,
Il éktelen dolgokon Isten megbosszonkodék.
Elvevé hajdúkról irgalmas szömeit,
Reájok szállítá haragos fegyverit,
Tőlök mind elvevé atta nyereségit,

120 Magokat elveszté, mint olyan ellenségit.
Rendszerént hallyátok nagy veszedelmöket,
S ő főhadnagyoknak megvakult szüvöket,
Semminek alíták ők az terekeket,
Senkitől nem félnek, hajtnak sok szép ökröket.

125 Vígan kötesztetnek ökröket, juhokat.
Naponként ők várják az királnak hadát,
Hogy ők megvehetnék nagy Szegednek várát,
Nagy vígan ők iszják Baronya, Somogy borát.
Sőt az vitéz Horváth Ferenc mongya vala:

130 "Jobb volna, hogy ez had innét kiszállana,
Ez szép nyereséggel félfelé állana,
Mert ez nyert tisztesség mast igaz elég volna.
Terek dolgát értem, hogy ők sem alusznak,
Enne nagy kárvallást ők el sem hallgatnak.

135 Ha mind elvesznek es, ütetlen nem hadnak,
Császár nagy kárájért ők nagy bosszút állanak."
Ím egy jeles fogoly terek es eszt mongya:
"Az hatalmas császár, mely nagy kárt itt valla
Zsebéből, ládájából várat rakattatta,

140 Ez nagy veszödelmet eddég ő meghallotta.
Császár ez szép várát bizon megsegélli,
Hanem ha soholt egy szolgáját sem leli,
Jobb néktek magyarok ezzel elébb lépni,
Mert félök én azon, keztök mind itt elveszni."

145 Ott ez beszédöket mind semminek vélék,
Az császár erejét egy csöppné sem félék,
Őket megvernie lehetetlennek vélék,
"Nándorfejérvárig mennyönk", ők aszt beszéllék.
Renddel seregekkel mezőre szállának,

150 Tizenkettődnapon ők megmonstrálának,
Csak strázsájok sincsen még el-bészállának,
Mind levetkőzének, ők övének, ivának.
Vigaságok hamar tőlök távozának,
Mert egy óra múlván pásztorok béfutának,

155 Szántalan tereket az mezőn mondának.
Eszt hallván magyarok, igen megbódulának.
Mikor jó Budában hírt hallottak volna,
Hogy Szegedben ily nagy veszedelem volna,
Kiből az császárnak nagy sok kára volna,

160 Budai beglerbék jó Ali basa vala.
Azon megbúsula, hamar elírata
Béköknek, vajdáknak, az sok tiszttartóknak,
Szondában az várba és az Esztergamba,
Simontornyába, Pécsbe, Székösfejérvárba.

165 Derék szép táborral nagy hamar indula,
Az föld népében es ő mellé vött vala,
Még az rácokban es ott véle sok vala,
Az szegedi mezőre mikor jutott vala.
Cászon basának es elíratott vala,

170 Becsét, Becskerekét akkort bírja vala
Ki nyolcszáz lovaggal, széppel készült vala,
De az viadalra ő el sem jutott vala.
Ímé, Ali basa táborát járatá,
Az álló seregbe köznépet állata,

175 Hátul szekereket két renddel járata,
Puskás jancsárokat azok közzé állata.
Vitézöket szárnyul kétfelől állata,
Császárnak három zászlóját loboktatá,
Tizenkét taraszkját elejbe vonyatá.

180 Mindent megtaníta és igen bátoríta.
Immár az magyarok Szegedben hogy hallák,
Hogy az terekek őket ott készen várnák,
Ők az várasvégre hamar kiszállának,
Semmi szertartás nincs, hadnagyok búsultanak.

185 Terekek az várban hát eszt megértötték,
Hogy az segétségre terekek érkösztek,
Sok taraszkot magyarokra kisütének,
Ugyan kedvök ellen messze el-kimenének.
Az terekek immár nem messze valának,

190 Hadnagyok forgódnak, rendet állatának,
Királ zászlója alá sokan állának,
Háromszáz fegyverös ott melléköl állának.
Taraszkot csak kettőt elövonyatának,
Huszárok, vitézök két szárnyul állának,

195 Ott az könnyű hajdúk zászló után vannak,
Mindkétfelől Jézust és Allát kiáltának.
Ez ő víg voltokat terekek hogy láták,
Kétfelől szekeret előjártatának,
Az álló seregöt mind környülfogaták,

200 Puskás jancsárokat szekerek köszt állaták.
Magyarok es álló seregöt meghagyák,
Az szárnya mindkét fél öszveroppanának,
Nagy erős viadalt akkoron tartának,
Ott jelös terekek nagy sokan elhullának.

205 Nagy sok dob, trombiták oly igen harsagnak,
Nagy rettenetösen üvöltnek, kiáltnak,
Nagy szép festett lovak az mezőn jargalnak,
Kikről főterekek elestek, megholtanak.
Az viadal kösztök ám ott meglassódék,

210 Álló seregekhöz két fél takarodék,
Jézust, Allát meg másodszor üvöltének,
Mindkétfelől hamar taraszkokból lüvének.

Istvánffy. 230. Lásd még részletesen SZÁNTÓ Imre: A magyar végvári rendszer kiépítése. Bp. 1985. 81-90.

Megjegyzendő, hogy hasonló eset történt Szegeden a Rákóczi-szabadságharc idején is... 1704 tavaszán történt, mikor a szegedi rácok dúlásainak bosszulására Vass Ádám és Andrássy István brigadérosok 8-ezer fős lovassereggel villámgyorsan ütöttek rajta az ellenségen, annak még kapuzárásra sem jutott ideje. A száguldó kuruc lovasok irgalmatlanul kaszabolták a város utcáin pánikban rohanó szerb és német katonaságot. Nem voltak azonban semmiféle ostromszereik így nem is gondoltak arra, hogy az őrséget kiostromolják.

Vö. VERESS D. Csaba: A szegedi vár. Bp. 1986. 68.,113-114.

forrás: Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. - kézirat.