1555 - A görösgáli csoda 2.

Még egyszer a „görösgáli csoda” kapcsán….

 

A görösgali török hősök története Szigetvár 1555-ös ostromához kapcsolódik, amikor Tojgun budai pasa a Kerecsényi László kapitány által védett erődítményt ostromolta. A budai pasa az ostrommal kudarcot vallott, miért is a szultán, később leváltotta a tisztéből és helyébe a nevezetes Khádim Ali pasát nevezte ki.

 

Mikor Tojgun pasa sikertelenül elvonult Szigetvár alól, a magyarok Kerecsényi parancsnoksága alatt megrohanták a várostól nyugatra úgy tízegynéhány kilométerre fekvő görösgali palánkot, amelyet 114 muszlim harcos védett.

 

Tojgun pasa 1555-ös hadjáratáról a kortárs oszmán historikus, Dzselálzáde Musztafa, s az ő leírására támaszkodva Ibrahim Pecsevi is beszámolt. Ez utóbbi beszámolójának záradékában megemlíti, hogy az akkori görösgali bíró írt egy epikus költeményt, amelyben lejegyezte élményeit. A szöveg nagy része példaként hozza fel a hit harcosainak csodálatos tetteit. A lejegyzett epikus mű töredékes, de a hiányokat prózai betoldások pótolják. A vers tartalma a következő:

 

A görösgali bég, Ahmed, Tojgun pasa főparancsnoksága alatt fegyvereseivel harcba vonul Szigetvár alá. A sikertelen vállalkozás után a budai pasa seregével hazafelé indul, míg a szigetváriak a kapitány Kerecsényi László vezetésével támadást indítanak a görösgali palánk ellen:

 

Içinde baş kâfir begine
Qaraçin d?rler idi ol la ine

 

Az átkozottat, a hitetlenek bégjét,
Kik azok vezére volt, Kerecsényinek hívták.

 

A védekező törökök és a támadó magyarok között heves küzdelem bontakozik ki. A pénteki kötelező ima elvégzése után a görösgaliak az ostromlókra támadva kitörnek a palánkvárból. A két támadó csoportot, két fegyvertárs és barát, Deli Hüszrev és Deli Mehmed vezeti. Mindketten hithű muszlimok és rettenthetetlen harcosok, kik ádáz oroszlánként vetik magukat a magyarokra, mintha részegek lennének úgy nyomulnak a soraik közé. A környékről időközben segítség érkezik, noha csak 15 lovas, a magyarok azt hiszik, hogy többen vannak, ezért menekülni kezdenek. Közben Deli Mehmed hősi harcban elesik. Egy magyar vitéz trófea gyanánt a fejét veszi, midőn ezt bajtársa, Deli Hüszrev látja, így kiált: "Miért fekszel itt? Az a fejedet vette és ellovagolt!" Erre Deli Mehmed fejnélküli holtteste felemelkedik, a tovább ugrató magyar katona után veti magát, lováról lerántja, agyon üti, és fejét magához véve végül a földre zuhan. A harci zűrzavarban csak a görösgali bíró figyelt fel erre a csodára, megdermed a félelemtől és az ijedségtől. Amikor a görösgali törökök győzelmet aratnak, 19 saját elesett bajtársukat és 64 megölt magyar vitézt számolnak össze a harcmezőn. A vértanúikat tisztességgel eltemetik, így Deli Mehmedet is, aki leütött fejét a hóna alatt tartja. A bíró eztán csodás égi fényjelet lát a hős sírjánál. A költemény azzal zár, hogy Deli Hüszrev kéri az Istent, hogy ő is és a bírói is hősi harcban nyerje el a vértanúk koronáját, majd hozzáfűzi, hogy e csodás esemény buzdítson mindenkit.

 

Kétségtelen, hogy ez a XVI. századi kiseposz (desztán) a magyarországi oszmán népies irodalmi hagyomány egyik legértékesebb darabja.

 

A költeménynek a magyarországi törökök közötti ismertségéről azonban semmit sem tudunk, de bizonyára szélesebb körben ismert lehetett, hiszen Ibrahim Pecsevi is átörökítette, sőt a világutazó, Evlia Cselebi megemlíti munkájának 7. Kötetében az 1664-ben történt görösgali látogatását (Seyâhatnâme VII. Istanbul, 1928, pp. 48-49), amikor arról szólt, hogy Görösgaltól fél mérföldre van egy hősi temető, ahol Deli Mehmed nyugszik, kiről is több legenda kering.

 

Izgalmas azonban ha a korabeli török zsoldjegyzékekre tekintünk, ebből könnyen átlátható, hogy a török végvárakban nagyon sok segédhad – javarészben martalócok, haramiák…stb. – szolgáltak, különösen olyan kisebb palánkokban, mint Görösgál (vagy Görösgal), de ezt láthatjuk a korabeli Pécsett is:

Görösgal palánkváráról és annak török őrségéről vannak források. A XVI. század derekán a garnizón 167 fős katonaság védte, ulufedzsik, azabok és martalócok. Az ulufedzsik parancsnoka Szkender aga volt, alárendelt tizedesei (szerodák) pedig Musztafa Divane, Iszak Mohamed, Ferhad Musztafa bin Ali. Az azabokat Veli Divane vezette, tizedesei is törökök Ali bin Iljan, Juszuf Abdullah, míg a martalócok délszlávok voltak, csak parancsnokuk volt török, Hüszrev aga.

 

Éppen Szigetvár közelsége indokolta, hogy Pécsett jelentős katonaság álljon fegyverben: tudjuk, hogy 1547-ben több mint 800 zsoldos volt fegyverben, köztük számos délszláv származású martalóc (nevük egy 1555-ben kelt török zsoldjegyzékből ismert: pl. Bogdan Radics szeroda, Vuk Acsanko, Sztoján Vuk, Vukman Radoszláv, Nikola Milos stb.), míg az elit csapatok – a janicsárok és szpáhik – tisztjei mind török nevet viselnek, mint ez egy későbbi, 1570-es pécsi tímár-javadalom birtokosainak jegyzékéből kitűnik; Hasszán bin Ferhad, Hüsszein Ali, Yuszuf Abdullah, Iszkander Ahmed, Kurd Mehemed, Musztafa Turszun stb.

 

Lásd. VERESS D. Csaba: Várak Baranyában. Bp. 1992. 86-87.
Pécs ezer éve. Szemelvények és források a város történetéből (1009-1962). Szerk.: Nagy Imre Gábor és dr. Kövecs Ferenc. Pécs. 1997. 70-74.