1556 - 06 - töltés építés, csapolás

„Az árokból vizét kivágják vala.”

 

1556. június végén és július elején immár második hete teljes erővel ostromolta a budai pasa, a nevezetes és sok várat vívó török főtiszt, Khádim Ali a szigeti várat…

 

Ekkor az ostromlók véres harcban és nagy küzdelem árán már megszerezték az Óvárost és a védőket beszorították a várba. Egyértelművé vált, hogy a gyalogos támadás megindításához a várat körül ölelő tó és láp vizét le kell csapolni. Török katonák és magukkal terelt magyar parasztok és foglyok tömegei kezdték meg a vár nyugati oldalánál húzódó töltés és gát átvágását. Ahogyan Istvánffy krónikája írta:

„azt a régi töltést… kapákkal, vaslapátokkal az munkásokkal ide s tova hányaták, úgyhogy a várnak kerítését könnyebben vívhatnák…”

Amint a várat körül ölelő tó vizét elvezették, immár nyugati irányból is töltést kezdett hányni a török, és közelíteni kezdte a vár délnyugati bástyáját. A budai pasa kijelentette, ha kell nem csak fával, sással, földdel építeti meg a várbástyájához a töltést, hanem emberi hullák tömegével – kijelentése arra utal, hogy minden áron el kell készülnie a gyalogsági támadás útját biztosító töltésnek.

 

Mindeközben folyamatosan zajlik a tüzérségi párbaj, melyben természetesen az ostromlók vannak előnyben, hiszen Ali meglehetősen erős és jó tüzérséggel rendelkezett. Ezt még tetézte, hogy a török topcsik egy alkalommal olyan lövést tettek, hogy a várbeliek egyik „öreg” ágyúját, a „Margit” nevezetűt, melyet még Török Bálint öntetett volt – valamely Szentiványi Antal nevű mesterrel – eltalálták. A leírás szerint olyan jól, hogy a csövébe kapta a lövést, amely olyan szerencsétlenül vetette szét, hogy nem csupán az ágyú ment tönkre, hanem a vár két tüzére Erdélyi Bálint és a horvát Tobolics Jakab is súlyosan megsebesültek (az előbbi hamarosan bele is halt sérüléseibe). A kapitány, Horváth Márk nyomban nagy gondban lett, hiszen nem voltak tüzérei…

 

Ekkor a tüzérnek, vagy ahogyan akkor mondták „pattantyús”-nak nagy volt a becsülete. Értékes katonának számított, aki értett a tűzfegyverek, különösen az ágyúk kezeléséhez; afféle mesterségnek számított a tüzéri tapasztalati tudás. Érdekes fordulat történt azonban: egy rab, bizonyos Pribék Lázár – ki vélhetően valamikor török zsoldban álló szerb katonaként került a magyarok fogságában – jelentette, hogy ő ért az ágyúk kezeléséhez… A kapitány hitte is, nem is. Nyomban próbát tett vele, s ígérte, ha becsülettel megállja a helyét, máris megszabadítja rabságából. Pribék Lázár mindjárt bizonyított, ahogyan a vasat levették róla, az egyik ágyúval a törökök legnagyobb ágyúját találta el és tette tönkre:

„úgy hogy nem csak a kerekek és tengelyek töredezének el, hanem még az réz is megrepedvén haszontalanná tétetnék…”

 

Ali pasa serege az ostrom alatt megfogyatkozott, úgyhogy nem sokára parancsára egy jelentősebb – mintegy 200 főnyi szandzsákbeli katona – erősítésként táborába érkezett. A magyar kémek azonban azt jelentették Horváth Márknak, hogy a török táborban a legénység soraiban nagy az elégedetlenség, és a kedvtelenség a sikertelen harc miatt, s ha tehetnék bizony mind abba is hagynák a vár vívását, „hanem a pasa nem akarja.” Ugyanakkor a védők helyzete sem volt rózsás, amint Horváth Márk írta:

„…a szigetiek az Isten kegyelmes voltábul nagy jámborul tarták magokat, de kevesen vannak, nincs kinek alodniok, kevés a fegyverfogható”.

 

Tüzérség egy XVII. századi ábrázoláson.