„Kik sebesettenek, vagy megholtanak, Méltók hogy dicséretben maragyanak,, Most véreket érettünk kihullatták, És testeket értünk szaggatták.”

Sziget 1556-os megvédelmezésének mérlege és visszhangja…

Véget ért Szigetvár – elsÅ‘ nagy – ostroma, Khádim Ali budai pasa sikertelenül próbálkozott a vár megvételével, és súlyos veszteségek után feladta a hosszú 40 napnál is tovább húzódó ostromot.

1556. július utolsó napjaiban, egészen pontosan 30-án és 31-én, Khádim Ali budai pasa elrendelte, hogy a nem rég megérkezett tüzérséget vonják ki a sáncokból is indítsák vissza Pécs felé. Ezzel egyértelművé vált kudarca, hogy az ostromot nem kívánja folytatni. Zsámboki János – a Bécsben és Pozsonyban gyakran forgódó – udvari ember úgy tudósít, hogy a pasa szinte lopva, menekülésszerű gyorsasággal takaródott el Sziget alól. Az ostromban a védÅ‘k vesztesége pontosan nem ismert.

TeÅ‘ke Ferenc verses krónikájában több mint másfélszáz halottról szól, míg Horváth Márk kapitány jelentése kevesebbre teszi a számot – ezt fogadható el hitelesnek, lévén elsÅ‘ kézbÅ‘l magától a várvédÅ‘ kapitánytól tudjuk, hogy 74 vitéze halt hÅ‘si halált, 48 huszár és 26 gyalog, ugyanakkor eltűnt 11 személy; voltak még áldozatok, azok között a férfiak között is, akiket a törökök munkásként hajtottak a sáncokra, de némelyikük sikeresen a várba szökött.

Ezen kívül a városlakók közül is volt még 25 „civil” halott (17 férfi és 8 nÅ‘). Az ostromló török had vesztesége ennél jóval nagyobb volt, fÅ‘ként ha hozzávesszük a babócsai csatában – a felmentÅ‘s sereggel vívott harcban – elesett török katonák számát. Valószínűleg mindez a nagy vérveszteség okozta azt, hogy ez a rendkívül ügyes, megfontolt és kiváló katona, Khádim Ali pasa úgy döntött, hogy tovább már nem viszi vásárra az emberei bÅ‘rét, noha ezzel a döntésével – ne feledjük – saját hivatalát, a budai helytartóságot, sÅ‘t, puszta életét is kockáztatta. Hiszen megvolt annak az esélye, hogy a kudarc miatti haragjában a selyemzsinórral jutalmazza. Khádim Alinak azonban a magyarországi hadjáratokban és várháborúkban számtalan hadi érdeme volt, valószínűleg ezt a magas Porta is belátta, s úgy gondolta – mint van is –, hogy a hadi szerencse forgandó.

Horváth Márk – ki ez elÅ‘tt is nevezetes katonának számított – nevének becsülete még magasabbra hágott: Kassán a sikeres szigetvári védelmet díszlövésekkel ünnepelték meg; némelyek Márkót a horvát nemzet virágának nevezték; Forgách Ferenc krónikája pedig azt írta:

„Horváth Márk szigeti kapitány, különben is derék katona, Sziget megvédésével nagy dicsÅ‘séget szerzett magának.”

Azt is tudjuk, hogy az ostrom alatt nagyon sokan sebesültek meg, köztük a várkapitány is, aki olyan súlyosan sérült a lában egy puskalövéstÅ‘l, hogy azt az orvosok, sebészek legnagyobb igyekezetünk ellenére sem tudták meggyógyítani, noha a király még a saját udvari orvosát is elküldte hozzá. Nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy Horváth Márk e sebétÅ‘l elkövetkezÅ‘ életében még sokat szenvedett, s azt, hogy 1561-ben bekövetkezÅ‘ halálát is ez a szigeti harcban szerzett súlyos – nem gyógyuló – sebe okozta volt.

Az ostrom után és a törökök elvonulásával sürgÅ‘sen – haladék nélkül – neki láttak a szigetiek az újjáépítésnek. Egyrészt saját elpusztult házaik és otthonaik felépítésének, más részt pedig, ami a legfontosabb volt, a súlyosan rongált várfalak, bástyák és védművek kijavításának etc.

Horváth Márk szobra Szigetváron