„Akció-reakció”, török defenzíva a Dél-Dunántúlon: a pécsi bég Siklósra „fut”.

Ellencsapása Khádim Ali budai pasa sikertelen ostrom kísérlete után.

A végvári harcok sajátosságainak megfelelÅ‘en – akárcsak a jól ismert fizikai törvényszerűség – az akciót, reakció követte.

1556. szeptember folyamán – az elÅ‘zÅ‘ nyári török támadás kivédését követÅ‘en – noha a királyi felmentÅ‘ sereg visszavonult, de a szigetiek ereje felélénkült, annál is inkább, mivel Khádim Ali budai pasa visszavonulásának hírére a Sziget körüli török palánkok és erÅ‘dítmények népe a magyarok támadásától tartva – nagyobb részt mind – elszaladt. Ahonnan nem ott számolhatott az ellencsapással (tehát „hatás-ellenhatás”). A kanizsai királyi hadból ki is vált Pallavicini Sforza Å‘rgróf a nevezetes olasz kapitány és magyar-német katonáival lerohanta – az egy évvel korábban gyáván elhagyott és a török kezébe esett – Koronta várát. Rövid harc után szeptember 15-én el is foglalták, s a feljegyzések szerint minden védÅ‘jét, 220 fÅ‘t irgalom nélkül lemészároltak.

A török fÅ‘sereg – amely Sziget ostromához gyűlt össze, majd annak sikertelen volta után elvonult – most a Duna parton, Tolna magasságában állomásozott, ellentámadásra szánta el magát. A leírások szerint Musza pasa csapataival elválva a fÅ‘hadtól Szigetvárig portyázott, s elrejtÅ‘zvén a közelben lesre kívánta csalni a szigetieket. Állítólag száz lovassal maga csapot ki a rejtekébÅ‘l és a vád elé nyargalt, hogy kicsábítsa a szigeti vitézeket. Akik villámgyorsan ki is csaptak és pillanatok alatt levagdalták és elfogták a vakmerÅ‘ török csapatot – Musza is fogságukba esett. A rejtekhelyen álló török dandár ezt látva nem kockáztatta a harcot, hanem azonnal visszavonult.

Éppen ezekben az idÅ‘kben terjedt szét a török dél-dunántúli palánkok Å‘rségében a korotnaiak véres tragédiája is – és ez is oly demoralizálóan hatott, hogy csaknem minden palánkjukat üresen hagyva Pécsre futottak. A zűrzavar ekkor oly nagy volt a törökök között és ezt Horváth Márk a környezÅ‘ palánkok megtámadásával még fokozta is, hogy egy jelentés szerint e véghelyek törökjei mind Siklósra igyekeztek – lévén az még Pécsnél is erÅ‘sebb és biztonságosabb hely.

Ezt egy bizonyos Tűgyártó Benedek, kálmáncsehi polgár jelentésébÅ‘l tudjuk, aki szeptember 17-én kelt levelében tudatja Zrínyi Miklós horvát bánnal, hogy

„..az tatár bég az söllyei (értsd sellyei), minden marháját SöllyébÅ‘l kihordatta és Soklyossá (Siklósra) költöztette, még az pécsiek es, az bék ü maga es mind oda költöztette minden marháját, és mint ü maga Dervis bég szájából hallottam hogy az császár (a szultán) azt parancsolja nekik, hogy sehol meg ne várják egyebütt (ti. a magyarokat), hanem csak Soklyoson és ott lenne ü nekik minden gyüleközetjök.”

Ezt erÅ‘síti meg Horváth Márk szigeti kapitány jelentése Nádasdy Tamásnak:

„Nagyságodnak azt írhatom, hogy az bégek Sellére (Sellyére) alá mentek vala, onnan Dervis bég Soklows (Siklós) fele ment, az Gerecsgali (görösgáli) bég Darván (Dráván) ment által; hattak volt Sellében valami tizennégy tereket; valami legéneket kültem vala, és azok is kimentek beléle, azt is pusztán hatták, mast mienkek vannak benne. Azért Nagyságodtól tanóságot várok, mit kell beléle mivelnenk,… megégttessem-e? Annyira megréméltenek azt mondják, hogy Dráván megtorlódtak volt, hogy harmincketté egy hajóba sellett (süllyedt) el bennek.”

A török pánikot semmi sem jellemzi jobban, hogy tényként tudjuk 1556. szeptember végére Devis pécsi bég a szép fekvésű és gazdag Pécset elhagyta és a sokkal erÅ‘sebb és jobban védelmezhetÅ‘ Siklós várába tette át a szandzsákbégi székhelyét.