Babócsai diverzió 2.

Az összecsapások kezdete, melyek kisebb-nagyobb megszakítással hat napon át zajlottak, s melyek Szigetvár – közvetett, de sikeres – felmentését eredményezték.

1556. július 18-án érkezett meg a nádor, Nádasdy Tamás vezette – kb. 10-ezer fÅ‘nyi – királyi sereg Babócsa vára alá, s nyomban ostrom alá is fogták az erÅ‘sséget. Mindezzel az ún. diverziós hadművelettel az volt a keresztény csapatok célja, hogy Khádim Ali pasát az ostromlott Sziget alól elvonják. Ez sikerült is, és több napos meg-megújuló hullámzó küzdelemben, amely csatározások egészen július 24-ig eltartottak végsÅ‘ soron annyira meggyengítették a budai pasa török seregét, amely visszatért ugyan az ostromlott Szigetvár alá de – mint azt majd látni fogjuk – a küzdelmet olyan hevességgel és erÅ‘vel már nem folytathatták, s végsÅ‘ soron az ostrom felhagyására kényszerültek. Ez a babócsai diverzió mindenképpen hozzájárult a királyi Sziget megmeneküléséhez.

Azt pontosan látták az ostromlott szigetiek is, hogy valami történt, s tudhatták, hogy a királyi felmentÅ‘ had közel van, mert mint Horváth Márk kapitány írta volt:

„...Ma reggel megrendült a tábor elindula innen másfelé. DélrÅ‘l a falunál, a patak mellett szálltak meg a mi hadunk elÅ‘tt. Ott is rendben mutatták magukat, de amint elnézem Å‘ket, nem sok lovas van köztük, sok paraszt érkezett szekerekkel. Hiszem az Úristent, hogy a pogányok megverettetnek. Semmit ne bánkódjatok! Ex regia Sziget, 21. die July 1556. Horváth Marko szigeti kapitány.”

A babócsai környéki harcokban a felderítéssel és cirkálással megbízott Magyar Bálint hamar jelentette, hogy a törökök serege a Rinya mocsaras mellékére érkezett, ekkor a horvát bán, Zrínyi Miklós – aki „régi hadi szokás szerént” a királyi zászlók alatt járó hadak elÅ‘védjét vezette – katonáit is mind elÅ‘re parancsolta. Mikor a törökök meglátták Zrínyi elÅ‘védjét nem törÅ‘dve a mocsaras és ingoványos Rinya folyócskával, nyomban – rendetlenül – nagy vadsággal neki támadtak, de a nagyon sok török belesüppedt a sáros ingoványba, vagy ott vesztek, vagy a horvát, magyar és német kardoktól és puskagolyóktól estek el. Mikor Khádim Ali is közelebb jött derékhadával, nyomban a nádor, Nádasdy is „aranyas zászlaját felemeltette”, dogokat veretett és trombitát fúvatott, az egész királyi haddal a pasa serege elé ment. Nagy harc kerekedett, egészen késÅ‘ estéig küzdöttek, amikor az éjszakai sötét leszállta vetett véget a harcnak, ekkor mindkét sereg visszatért táborába, de nem mondva le a további küzdelemrÅ‘l. A krónikás – Istvánffy – elmondja, hogy ezen a csatán Zrínyi alól több lovat is ellÅ‘ttek, ekkor a török seregben lévÅ‘ verÅ‘cei bég, Budak horvátul kérdezte tÅ‘le, hogy ki Å‘; erre Zrínyi megmondta a nevét és a rangját és hozzátette üdvözli a budai pasát.

Khádim Ali másnap levélben megköszönte Zrínyi köszöntését, és azt válaszolta „ha alkalmatosság adatnék, meg is szolgálná, arra ígérné magát.” Másnap a harc megújult. A törökök elÅ‘ször tábori tüzérségük tűzét túl a Rinya partról zúdították a keresztényekre. A keresztény vezérek haditanácsa szerint a szekereiket és málhájukat hátrább rendelték, ebbÅ‘l az oszmánok azt hitték, hogy megkezdÅ‘dött a királyi had visszavonulása, s nyomban támadásra lendültek. Iszonyatos heves harcban törtek elÅ‘re, s egy bátor török lovascsapat egy átkaroló mozdulattal – amely egyébként az oszmán lovasság általános taktikája volt a nyílt mezei csatákban – egyenest a keresztények táborára tört. Zrínyi azonban éber volt és vitézeivel visszaverte Å‘ket. A törökök meghátráltak, a csatába kirendelt Ahmát babócsai parancsnok, pedig valóságos pánikban menekült vissza az összelövöldözött erÅ‘dítménybe, ahonnét már martalócai is mind megfutamodtak. A harc tehát most sem dÅ‘lt, de mint két részrÅ‘l nagyon nagy volt a veszteség. A törökök e napon közel 600 harcost vesztettek el, s közel ennyi esett sebbe is; viszont a keresztények is jelentÅ‘s és érzékeny veszteséget könyvelhettek el, a török vitézek vagy 270 fejet raktak a pasa sátrához, és számosan fogságba estek, mint Zrínyi egyik neves horvát vitéze, bizonyos Radics Illés, akit a budai pasa nyomban a szultánhoz küldött – ezzel is bizonyítván gyÅ‘zedelmét. Noha a pasa a visszavonuló csapataival ekkor már Babócsát is elpusztíttatta.

A babócsai erÅ‘dítményt a visszavonuló török felgyújtotta. A Szigetvár alól ide érkezÅ‘ budai pasa megparancsolta az elvesztett csata felújítását, amely meglepte a keresztényeket, kik már gyÅ‘ztesnek hitték magukat, és hadsoraik ekkor meginogtak:

„...némiképpen megijedtek, mert nem gondolták, hogy a szétszórt és futásba kergetett ellenség még egyszer visszatér, gyÅ‘ztes csapataikkal az ellenség ellen fordultak. ElÅ‘l ment Zrínyi, s a kemény és nagyon véres csatát megújították, minthogy mindkét részrÅ‘l a legjelesebb katonák hírnevükért és a gyÅ‘zelemért küzdöttek. Miként a mieink az elÅ‘bb már kétszer szétszórták és megfutamították az ellenséget, e harmadik támadásuk sem tudták a törökök semmiképpen sem feltartóztatni, hanem nagy mészárlás közepette visszavetve a folyón túlra kezdtek menekülni. Egy részüket levágták, más részük az iszapos mocsárban merült el.”

- írja a „magyar Livius”, Istvánffy Miklós krónikájában.

A keresztények gyÅ‘zedelem azonban nem teljes és nem is használták ki a megszerzett fölényüket, mert a vezérek között nézetkülönbség támadt a további célokról. A magyarok a Sziget felé vonulás tervezték, míg a birodalmi katonaság – a karintiaiak és stájerek – a Kanizsára való visszavonulást tanácsolták… A krónikások szerint Zrínyi is, Tahy is és mások is a török had üldözését és megsemmisítését tanácsolták, míg az osztrák tisztek az elvonulást… Végül a nádor szava döntött – s ezzel végül is Å‘ szalasztotta el a döntÅ‘ lehetÅ‘séget – s megparancsolta a keresztények visszavonulását. Így mind a keresztény, mind a török had elvonult a lerombolt Babócsa aló. Ali megtizedelt és kifáradt seregével tehát visszatért Szigetvár alá, melynek ez az idÅ‘ az ostromművek javítására is jó volt, de a törökök ostromló kedve innentÅ‘l már alább hagyott, s nem sokára Szigetvár megmenekült az ostromlók nyomása alól.

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. ZrínyitÅ‘l Rákócziig. - kézirat

 Istvánffy Miklós: Istvánffy Miklós: Historiae De Rebus Ungaricis. A magyarok történetébÅ‘l. Ford: Juhász László. Bp. 1962. 294-295. illetve: Istvánffy (Tállyai). 243-246.

Horváth Márk levele Porkoláb Márton özvegyéhez, Hahóti Brigittához. In: Szigetvári levelek a török hódoltság korából. Ford: Molnár Imre. Szigetvár. 1982. 42. A levél eredetije az Országos Levéltárban van, OL-R-285 rsz. 2-10-1.