A végvári harcok ciklusa. A téli harc...

A korabeli háborúságok, nagyobb katonai vállalkozások szüneteltek télen. Hiszen az állatok - az igavonó és hátasok - és az emberek ellátása, élelmezése etc. sokkal nehézkesebb és körülményesebb volt, mint azt tavasszal avagy nyáron lehetett. Ilyetén a háborúság ciklusa is az agrárium ciklikusságához igazodott. A lovak füvelésre bocsátása a kikeletkor - "áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje", ahogyan Balassi Bálint írta - nem véletlenül azért volt, hogy az állatok is a hosszú téli hónapok után mind megerősödjenek... Ennek ellenére - mint azt láttuk már - nem volt elképzelhetetlen, hogy a zord téli hónapokban is történjen katonai akció.

Itt éppen a meglepetés erejét használta ki az, aki erre készülve megtámadta az ellenségét. A XVI-XVII. század éghajlatát a zord és kemény telek sorozata jellemezte (minthogy a későbbi kutatások is bebizonyították, hogy ezen időszakban még javában tartott az az éghajlatváltozás, amely kb. a XIV. század elején lepte meg a kontinensünket és eltartott egészen az 1700-as évekig, s amelyet "kis jégkorszak" néven illet a tudomány). Ez azt jelentette, hogy nem csak az állóvizek, mocsarak, lápok dermedtek meg, és borította őket csontkemény, vastag jégpáncél, de gyakran a folyók is befagytak - "beálltak" ahogy akkoriban mondották - s így nagyobb katonai csapatmozgásokat könnyedén és gyorsan végrehajtottak rajtuk.

Így volt ez a dunántúli védelem középpontjában fekvő Balatonnal is, melynek déli partján, somogyi oldalon - a XVI. század derekától - már javarészt mind török véghelyek, míg az északi parton magyar végvárak, palánkok és kastélyok sorakoztak, s néztek farkasszemet egymással. Amikor az idő télre fordult az őrség gyakran ment ki, hogy "próbálja a jeget" (így írta Takaró Mihály tihanyi kapitány is, amikor arról szólt, hogy az endrédi és foki törökök még 1557 márciusában is kijöttek, hogy lássák kockáztathatják-e, hogy átkeljenek rabolni a túlsó partra). Erre számos esetben sor került.

A Balaton-felvidéki és bakonyi várak őrsége gyakran átjárt a törökök által elfoglalt Somogy vármegyébe, amint az ottani törökök őreájuk fenekedtek és leselkedtek. A Balatonon „ha a víz nem állott be”, avagy nem fagyott be, mint a kemény teleken gyakorta megtörtént, akkor csónakkal és ladikkal keltek át, zimankós farkasordító hideg teleken pedig „száraz lábbal” a jégen. Mint 1557 kora márciusában (még ekkor is vastag jégpáncél borította a tavat), amikor Takaró Mihály tihanyi kapitány vitézei keltek át a jégen és támadtak a Siófoktól nem messze eső Ságvár megerődített török véghelyére. De támadtak más magyar végházak népei Koppányra és Kaposvárra is nem egyszer.

Szerecz Miklós