1559 - "ál-hajdúles"

„Ál-hajdúles” a hardi erdőben... - egy furcsa történet utózöngéi...

 

A szultáni tanács rendelkezése egy különösen kínos ügy kapcsán... avagy hajdútámadásnak álcázott merénylet Arszlán szendrői bég ellen?

 

1559. január elején (talán 6-án) felmentették hivatalából a Veli székesfehérvári béget, s helyére Hamza (vagy Hamzsa) béget ültették. Már most ennek a történetnek a kezdete nem itt van, hanem egy különös és kínos történet húzódik a háttérben – a hódoltsági török főtisztek közötti viszály véres leszámolásba torkollása.

 

1559. októberének első napjaiban egy uralkodói leirat érkezett a budai pasához, melyben elrendelték Kászim temesvári pasa egyik tisztjének, egy bizonyos Musztafa „bégnek” - az eredeti irat átiratában ez szerepel – vagy a martalócok vajdájának (vojvoda) ügyében. Ezen Musztafa vajda szabadon bocsátásáról rendelkezik, aki azóta van tömlöcben, mikor is Arszlán szendrői béget „hajdúk” támadták meg a hardi erdőben (1558. május első felében).

 

A szultáni rendeletben az áll, hogy a vajda ellen felhozott „vád alaptalan, s a vallási törvények szerint lefolytatott vizsgálat sem bizonyított rá semmit. Ezért megparancsolják, hogy engedjék szabadon” (a hírvivő megérkezésekor azon nyomban).

 

Már most a történet előzményeiben különös, mondhatni kínos. Arszlán szendrői bég, a nevezetes török vitéz – szintén szendrői parancsnokként hírnevet szerzett, majd harmadik budai pasa – Jahjapasa-oglu Mehmed fia volt. Később ő is elnyerte a budai beglerbég címet, avagy budai pasaként szolgálta a szultánt és az oszmán hatalmat. Nevezetes vitéz és harcos volt maga Arszlán is, vesztét – később – mégis túlzott ambíciói okozták. Emlékezzünk csak (Nagy Szulejmán szultán utolsó magyarországi hadjáratakor, 1566-ban a budai pasa – az uralkodói parancsot meg sem várva – támadásba lendült, és ostrom alá fogta a Thúry György által védelmezett (Vár)Palotát. A harc kudarccal végződött, s ennek „jutalmaként” a Szigetvár ellen igyekvő szultán siklósi táborába járuló Arszlánnak a fejét vették)

 

Már most Arszlán ambiciózus magatartásához adalék ezen „hajdú támadás” is. A vitéz béget 1558. május elején kicsiny csapatával vonulóban a „hardi” (sic!) erdőben lesben álló hajdúk rohanták le s a bégnek és vitézeinek

 

A hardi erdő mellett (a helyszín Tolna vármegye volt, talán a mai Harc nevű település közelében) Mehemed veszprémi és Veli székesfehérvári bégek – akik ellenségei voltak Arszlánnak – magyar gúnyába öltözött és magyar süveget öltött török vitézeivel támadták meg a szendrői bég táborát. A rajtaütés kezdetén – a magyar hajdúknak álcázott – támadó törökök nyomban megöltek, három tisztviselőt, kik Arszlánnal együtt utaztak, s aztán a bégre támadtak, hogy vele is végezzenek. Arszlánt egy hűséges janicsárja mentette meg, aki testével védelmezte a béget, a rázúduló gyilkos csapások és szúrásoktól így saját életét feláldozva megoltalmazta.

 

Arszlánnak és vele tartó vitézeinek így is keményen kellett harcolniuk, hogy a merényletet kivédjék és a támadókat elűzzék. A küzdelem hevességére jellemző, hogy Arszlán bég az összecsapásban maga is súlyosan sebesült nyolc vagy kilenc kisebb-nagyobb sebet kapott. Érdekessége volt a küzdelemnek, hogy bár hevesen zajlott és az Arszlánnal tartó török tisztek közül többen is elestek, a közvitézeknek azonban nem volt veszteségük. Már akkor gyanússá tette a „hajdú” támadást, hogy a lesben állók sem a török bég marháit nem hajtották el, sem a vele lévő pénztárat nem próbálták megszerezni (noha ezen zsákmányszerző akcióknak elsődleges célpontjai ezek lettek volna); egyértelmű volt, hogy a támadók a szendrői bég életét akarják kioltani.

 

A támadó „ál-hajdúk” közül egy esett el, ennek testét elhoztak magukkal Arszlánék, a fejét pedig szultánhoz küldték. Amikor Székesfehérvárra értek ott testét – vélhetően fegyvereiről vagy sajátos test jegyeiről – a fehérvári török vitézek beazonosították, hogy közülük való, vagyis nem magyar, hanem török. A testet nem temették el, hanem közszemlére tették.

 

A budai pasa – nyomban 32 szpáhit küldött Veszprémbe és Mehemed veszprémi béget elfogatta és Budára vitette. Ugyancsak leváltották Veli székesfehérvári béget is (aki talán azonos az előző években Füleken katonáskodó „Velizsán”, vagy Veli – Istvánffy szerint perzsa származású – katonatiszttel (igaz, hogy a magyar krónikás, őt a kazai veresége miatt később kegyvesztettnek és öngyilkosnak mondja).

 

Mármost az, hogy a temesvári pasa egyik martalóc vagy haramia csapatának vajdája, hogyan is került az „ál-hajdúk” közé, s részt vett-e az Arszlán bég elleni merényletben, nem világos. A szultáni rendelet (ez nem kis dolog, hogy a Portán foglalkoztak az ügyével) egyértelműen ártatlannak mondja ki. S az sem teljesen nyilvánvaló, hogy a nevezett bégek között a halálos viszály oka mi is volt. Talán a harcias és zsákmányra éhes tisztek egy régi vitája, vagy sértet önérzete, avagy a hivatali és katonai előrejutás váltotta ki közöttük az ellenségeskedést? Meglehet, hogy ezen okok összessége volt az, amely ehhez a különösen kínos és veszedelmes viszályhoz vezetett.

 

 

vö. Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban. Bp. 1983. 76.

lásd még: Dávid Géza: Kászim vojvoda, bég és pasa. II. In: Keletkutatás 1996. tavasz. 41-42., 52., Markus Könbach: Die Eroberung von Fülek durch die Osmanen 1554. Eine historisch-quellenkritische Studie zur osmanischen Expansion im östlichen Mitteleuropa (Zur Kunde Südosteuropas. II/18.) Wien – Köln – Weimar, 1994. 220-224., Claudia Römer: On Some H?şş-Estates Illegally Claimed by Arslan Paša, Beglerbegi of Buda 1565-1566. In: Studies in Ottoman History in Honour of Professor V. L. Ménage. ed. by. C. Heywood and C. Imber. Istambul, 1994. 297-318.