1560 - Adok - kapok...

„...négy-öt adózóból álló falvakból olykor hét-nyolc marhát visznek el erővel pasztormány marha címén.”

 

„A tartományokban szüntelenül folyik a rablás és fosztogatás.”

 

A szultán utasítása a budai beglerbégnek a magyar végváriak rablásai miatt...

(és egy nyelvészeti érdekesség).

 

1560. január 2-án a Portáról parancs érkezett a budai pasához a magyar végváriak rablásainak panaszolása miatt. Ez az uralkodói parancs válasz volt a székesfehérvári Hamza bég gyakori jelentéseire, melyek a magyarok betöréseit jelentették Budára és a Portára. Ne feledjük – amint azt itt már számos példával bizonyítottuk –, hogy az egykori ősi magyar város, Székesfehérvár török kézbe kerülése után (1543) az egyik legfontosabb oszmán végvár lett a magyarországi Hódoltságban, és területe a magyar végvárak – elsősorban a palotaiak és veszprémiek – támadásainak célpontja. Nem véletlen tehát az sem, hogy a székesfehérvári szandzsák élén a törökök legharciasabb és legvitézebb katonai parancsnokai állottak, mint jelen esetben Hamza bég, vagy még inkább a későbbiekben hírnevet szerzett Kara Ali..

 

Hamza bég jelentése arról panaszkodik, hogy a hitetlenek „állandóan portyára küldik csapataikat, amelyek elállják az utakat és elfogják az utazókat. Amikor követelik kiadatásukat (ti. a törökök), letagadják az egészet, és efféle ármányok révén váraikat lassanként megtöltik foglyokkal.” A bég – aki kiváló hírszerző hálózattal rendelkezett (egy levelében avval dicsekszik, hogy még Bécsben is van kémje) - azt mondja, hogy ezeket a portyákat a magyarok a Habsburg uralkodó, a király engedélyével folytatják s rendszeresen adót szednek a szultáni hász-birtokokon, „A tartományokban szüntelenül folyik a rablás és fosztogatás.”

 

Hamza bég jelentésében külön kitér arra, hogy a magyar portyázók „pasztormány marhát” visznek a török alá tartozó falvakból. A panaszokra a szultáni rendelkezés úgy szólt, hogy indokolta a hódoltsági bégek szerepét: azért vannak a helyükön, hogy a rájuk bízott terület nyugalmáról és biztonságáról gondoskodjanak. „Ha a túloldalról nem állítják le az efféle gonosztevők mozgolódásait és a birodalom és a ráják állandó zaklatását, akkor szükséges a szerződést megsértő kártevők elfogása és megbüntetése.” A szultáni parancs nagy hangsúlyt tesz arra, hogyha a túloldalról nem követnek el rablásokat és portyákat, akkor a bégek és a helyőrségek is maradjanak békességben.

 

„De ha jelentésben leírtak szerint zavart keltenének, a tetteseket valamilyen módon kerítsék kézre, s néhányukra a helyszínen mérjék ki a legszörnyűbb halál büntetést, néhányukat pedig küldjék a Portára.

 

A jelentésben szereplő „pasztormány marha” eredetileg így: „bastirmalik”, vagyis „basztirma”, ill. „pasztirma”, amely a magyar nyelvbe „pasztormány", vagy „pásztormány” szóként került át, s amely nyomás alatt szárított és fűszerezett, nyers marhahúst jelentett.

 

 

Lásd. Mühimme defteri 3, 234/665. (Konstantinápoly) 1560. január 2. In: Dávid Géza – Fodor Pál: „Ez az ügy fölöttébb fontos.” A szultáni tanács Magyarországra vonatkozó rendeletei (1559-1560, 1564-1565) Bp. 2009. 66-67.

vö. Kakuk Zsuzsa: A török kor emléke a magyar szókincsben. Bp. 1996. 295-296.