1560 - Szultáni parancs a lovakról

„Ügyeljenek arra is, hogy ne hátaslovakon, hanem málhás lovakon utazzanak.”

 

A lókivitel tiltása az Oszmán-török Birodalomból.

 

1560. január 7-én kelt szultáni parancs utasította a budai pasát, hogy tiltsa meg, hogy a foglyokért sarcként vagy váltságként a magyar végváriaknak, vagy általában a keresztényeknek lovakat adjanak. A szultáni rendelet reflektálás volt a budai pasa előzőleg Portára küldött üzenetére, mi szerint „Az ottani végeken a hitetlenek az általuk elfogott emberekre sarcot vetnek ki. Amikor esedékessé válik kibocsátásuk, rendszerint egy-két jó lovat követelnek tőlük (ti. a foglyul esett törököktől), amit a foglyok megszabadulásuk érdekében felkutatnak és át is adnak nekik. Így a hitetlenek országában szaporodik a jó lovak száma.”

 

Érdekes az ok fejtés, hiszen köztudomású volt már akkor is, hogy Magyarország a kiváló lovak és hatalmas ménesek hazája... Éppen ezért elég „meredeknek” tűnik a következő okfejtés:

„A hitetleneknek egyébként, mivel nincsenek jó lovaik, és a málhás lovak, amelyekre ülnek, semmire sem valók, most a foglyok ürügyén ha bárhol egy jó lóról hallanak, rögtön elhozatják, s az ottani lovakat már egyáltalán nem is kedvelik. Ám ha közülük egy előkelő fogságba esik, a náluk található fegyverekből még egy ócska sisakot sem hajlandó adni a váltságdíjáért.”

A levélben eztán szigorúan utasítják a budai beglerbéget, hogy a szultáni parancsot – a lókivitel tiltásáról – mindenkinek kihirdesse, s az alátartozókat, kik ez ellen vétenek, szigorúan fenyítse meg.

 

Pontosan nem tudjuk mi áll ennek a lókereskedelmet, vagy lókivitelt tiltó rendelkezésnek a hátterében, de az bizonyos, hogy a török hatóságok igen körültekintően és szigorúan figyeltek erre már az előző esztendők folyamán is. Ugyancsak a szultáni rendeletek sora tanúskodik arról, hogy a Portára hivatalos ügyben utazó követek – akár Bécsből, akár Pozsonyból, akár Erdélyből érkeztek is a Török Birodalomba –, mikor visszautaztak nem kaphattak „jó lovakat.”

 

Sőt kifejezetten tiltották, hogy erre módjuk legyen:

„Parancs az Erdélybe vezető út mentén hivatalt viselő kádiknak: a királyfi és királyné (ti. János Zsigmond és Izabella királyné, Szapolyai János király fiáról és az özvegyéről van szó) Portára érkezett 12 emberét elindították hazafelé, ezért szultáni parancsot kértek arra, hogy útközben senki se háborgassa őket. Ezért elrendelik, hogy a hozzájuk tartozó bírósági kerületben („taht-i kaza” vagy így „taht-i hükümet”) senkinek se engedjék, hogy személyükre és holmijaikra kezet emeljenek, és épségben juttassák haza őket. A birodalomból hátaslovat kivinni tilos. Ezért ügyeljenek arra, hogy a küldöttek ne jó lovakra, hanem málhás lovakra szálljanak.”

Megjegyzendő, hogy ebben az esztendőben – egy hónappal korábban, június folyamán – az erdélyi országgyűlés szintén a lókivitel tilalmát rendelte el.

 

Aztán sorozatosan következnek az 1559-es esztendőben ezek az utasítások. Például a Habsburg követek utazásakor így: „...épségben juttassa el őket Budára, és ne engedje, hogy az úton bántódásuk essék. A birodalomból tilos jó lovakat kivinni. Vigyázzon, nehogy kikerüljenek ilyen lovak.”

 

Egy másik követség esetében ez a rendelkezés olvasható: „...Ügyeljenek arra is, hogy ne hátaslovakon, hanem málhás lovakon utazzanak. Óvakodjanak attól, hogy a rendeletet megsértsék.”

 

Olyan rendelkezést is ismerünk, amely az Al-Dunán (a mai Bulgáriában, Rusze helységnél) átkelt és haza igyekvő erdélyi követek lovait – a dokumentum leírja őket: „három szürke, kettő pej, egy pedig sötétpej” - feltartóztatta és Isztambulba küldeni rendelete volt.

 

 

 Szpáhi. egykorú török miniatúrán. - a lovat figyeld!!!

 

Lásd. Mühimme defteri 3, 236/674 (Konstantinápoly) 1560. január 7. In: Dávid Géza – Fodor Pál: „Ez az ügy fölöttébb fontos.” A szultáni tanács Magyarországra vonatkozó rendeletei (1559-1560, 1564-1565) Bp. 2009. 67-68.

 lásd. Mühimme defteri 3, 71/173 (Konstantinápoly) 1559. július 31. stb. In: Uo. 24., 30-31., 34., 44-45.