Egy „különös” hétköznapi történet: a balkáni tartományokban elhatalmasodó pénzhamisítók utáni kutatásról...

1564. december 26-án kelt a szultáni tanács azon parancsa, melyet számos balkáni szandzsákba megküldtek, s mely az egyre elhatalmasodó pénzhamisító-hálozat(ok) felszámolásáról rendelkezik.

Nem tudjuk – a források ezt nem támasztják alá –, hogy ez a török pénzeket hamisító „láz” mennyire érte el a magyarországi hódoltsági területeket, de véleményezhetjük – éppen a földrajzi közelség okán –, hogy itt is feltűntek hamis akcsék.

A portai rendeletnek azonban számos érdekessége van. Egyrészt kiderül belÅ‘le, hogy komoly hálózattal volt dolga a korabeli hatóságoknak, s az is, hogy ezek a pénzhamisítók miféle trükkökkel élte, a megvesztegetéstÅ‘l kezdve, ártatlanok bevádolásáig (a megtévesztés végett), s az is, hogy az oszmán-török hatóságok a legnagyobb körültekintésre és éber figyelemre lettek utasítva Sztambulból. Az is tanúságos, hogy a rendelet nagyon sok elÅ‘járónak – Boszniától Albánián át Görögországig és Macedóniáig – mindenütt továbbítva lett – feltételezhetjük ebbÅ‘l, hogy igen kiterjedt, széleskörű szervezett pénzhamisító-hálózattal volt dolguk.

Külön megjegyzést érdemel, hogy bár a török ezüst pénzérmék az akcsék, a másfél száz éves hódoltsági idÅ‘szakban Magyarországon is igen nagy számban forgalomban voltak, mégis a régészeti leletek mindezt a tömegességet még tárták a napvilágra (vagy elfogadható magyarázat, hogy a törökök kiűzése után az elzsákmányolt ezüstpénzeket újra olvasztották s verték más pénzekké, vagy más értéktárgyakat készítettek belÅ‘lük...

A parancs elején elrendelik, hogy az aranypénzek és az akcsék hamisítása miatt „az aranypénz és az akcse dolga összezavarodott, s a megszokott rend felborult. Ezért titokban nyomozni kell a pénzhamisítók után s kézre kell keríteni Å‘ket. Elrendelik, hogy amikor a parancs megérkezik, a joghatósági területükhöz tartozó kaszabákat, falvakat és más gyanús helyeket titokban vizsgálják át, a környéket alaposan kémleljék ki, s akirÅ‘l a vallási törvények szerint kiderül, hogy pénzhamisító, a szandzsákbég megbízott embereivel láncra verve küldjék a Portára; pecsételjék le a pénzhamisításhoz használt eszközeiket, pénzverÅ‘ mintáikat, és ami az általuk vert akcséból és aranyból elÅ‘kerül, s írásba jelentsék valós helyzetüket.”

A továbbiakban a szövegben szigorúan megtiltják, hogy a hatóságok emberei pénzt fogadjanak el a „vádlottak”-tól, különösen azért, mivel késÅ‘bb a kádi elÅ‘tt mind védelmezték az elfogottakat (!).

„Ebben az ügyben ne engedjék, hogy bárki is védelmezze Å‘ket, saját joghatósági területén mindenki kellÅ‘képpen ügyeljen.”

Ha a pénzhamisító fogságba került minden mintájáról készítsenek másolatot, s Å‘t magát rabláncra verjék. Arra viszont ügyelni kell, hogy „Egyesek ellenségeiknél, vagy ártatlan személyek házában zsarolás szándékával hamis akcsét és érmét hagynak, majd beárulják Å‘ket, mondván, hogy pénzhamisítók, a házukban erre utaló jelek vannak. Óvakodjanak az így gyanúba kevertek perbe fogásától, s addig amíg meg nem találták, hogy honnan került hozzájuk, ne zaklassák azokat, akiknél hamis vagy értéktelen pénzt találtak. De ha gyanítható, hogy Å‘ vagy pénzhamisító társa készítette, hacsak a muzulmánok nem tanúskodnak az ártatlanságáról, nagyon figyeljenek rá, fenyegessék meg, kerítsék elÅ‘ tettestársát, s a rájuk vonatkozó parancs értelmében járjanak el velük szemben. A szultán figyelmet fordított erre a dologra, Å‘k is nagyon igyekezzenek.(...) Ha nem törekszenek eléggé erre, nem gátolják meg, és saját körzetükbÅ‘l ismét hamis arany és akcse kerül a Portára, mentegetÅ‘zésüket nem fogják elfogadni, s nem csak álláshelyüket veszik el tÅ‘lük, hanem súlyos fenyítésre is számíthatnak. Ugyanakkor ne zaklassák a békés embereket azzal az ürüggyel, hogy hamis aranyat és körülnyírt akcsét találtak náluk; fölöttébb óvakodjanak attól, hogy bárkit is alaptalan vádakkal gyötörjenek.”

Mühimme defteri 6, 255-256/546, Konstantinápoly, 1564. december 26. In: Dávid Géza – Fodor Pál: „Ez az ügy fölöttébb fontos”. A szultáni tanács Magyarországra vonatkozó rendeletei (1559-1560, 1564-1565). Bp. 2009. 188-190.